Negyedik fejezet, enyhe +18-as tartalommal, kéretik vigyázni! :D
Mikor öt
előtt nem sokkal fellebegett a szobájába, azonnal szétpukkant az őt körbeölelő
boldogságbuborék, és visszatért a rideg valóság.
-
Hogy
jutottál be? – Hülye kérdés, korholta
magát Jude, hiszen még fel is tűnt neki a délutáni portáslány ábrándozó
tekintete. Éppen csak nyálat nem csorgatott. – Mit keresel itt? – folytatta
inkább, és bevágta maga mögött az ajtót.
-
Az
volt az érzésem, hogy kerülsz – válaszolta Zero, aki a legnagyobb lelki
nyugalommal terpeszkedett el Jude ágyán, és még az egyik újságját is képes volt
lapozgatni közben.
-
Nem
kerüllek, csak éppen már nincs dolgom veled. Különben is pontosan tudod, merre
szoktam lenni délutánonként. – Jude kinyitotta a szekrényét, és azon kezdett
töprengeni, mit vegyen fel. Aztán hirtelen megpördült, mikor tudatosult benne
valami. – Már vége az edzésnek?
-
Ja.
Máskülönben hogy lennék itt? – Erre Jude eszeveszetten turkálni kezdett a
holmija között, míg végül talált egy elfogadhatónak mondható inget, amire le is
cserélte a jelenlegit, ami rajta volt. – Készülsz valahová?
-
Ja.
-
Szóval
nincs rám időd.
-
Eltaláltad.
-
Hová
is mész?
-
El.
– Jude zsebre vágta a tárcáját, majd a tükörhöz ugrott, hogy életet leheljen a
hajába.
-
Ki
az?
-
Mi
van? Kopogott valaki?
-
Ki
az, akivel randizol? – Jude nem tudta megállni, felnevetett, aztán kicsit
megigazította magán a halvány rózsaszín inget. Vajon nem lesz ez túl buzis? –
Szóval? – A srác észre sem vette, hogy a másik közben felállt, és odasétált
mellé. Nagyon közel.
-
A
neve Danny. – Mintha Zero arca megrándult volna, de Jude ezt gyorsan el is
vetette.
-
Danny.
Értem. Jó gyerek. Meleg – tette hozzá kicsit halkabban, és szinte mellékesen.
Jude szaladgált még ide-oda néhány percig, majd indult volna
az ajtó felé, de Zero elkapta a karját. Jude frusztráltan sóhajtott.
-
Mit
akarsz még? Azt hittem, direkt örültél neki, hogy nem kerültem a szemed elé.
-
Ha
nem segítesz, nem lesz meg a kettesem. – Jude hirtelen elszégyellte magát, de
ez csak alig pár másodpercig tartott.
-
Mint
mondtam, tudod, hol találsz. Most pedig távozz a szobámból.
-
Nem
semmi a tempód, Kincade – jegyezte meg Zero többnyire gúnyosan. – Hétfőn még
engem smároltál le úgy, hogy kettéállt a fülem, ma meg már Danny fiúval mész
randizni… Kicsit megbántva érzem magam, őszintén szólva.
-
Őszintén
szólva, nem hiszek neked. Neked nincs lelkiismereted, amit megbánthattam volna.
Na, szia.
Jude elfordult,
hogy kinyissa az ajtót, de akkor Zero ismételten megragadta a könyökét, és
meglepő erővel rántotta maga felé. Jude szeme kerekre nyílt, ahogy Zero hevesen
rábukott a szájára, és keményen megcsókolta. Jude nem hagyta magát elgyengülni,
azonnal eltaszította magától a másikat, bár imádta érezni Zero erős kezét, ami
a tarkójára tapadt. A srác nyelt néhányat, majd Zero szemébe nézett. És akkor
elakadt a lélegzete, mert Zero végre úgy nézett rá, ahogy arról korábban
álmodozott. Vágyakozva. Kiéhezetten. Szenvedélyesen. És Jude józan esze abban a
pillanatban felrúgta az asztalt, és távozott.
A következő
néhány hét olyan gyorsan suhant el, hogy Jude észre sem vette, és később be sem
tudott volna számolni arról, hogy sikerültek-e az aktuális dolgozatai, vagy sem.
(Természetesen sikerültek. Jude még álmában is képes lenne jelesre megírni egy
dolgozatot.) Egyedül az maradt meg az emlékezetében, hogy Zero csaknem minden
éjszakát nála töltött, miután végeztek az aznapi leckével. Jude hátsója nem
igazán örült ennek a hirtelen jött és rendszeressé vált igénybevételnek, de a
srácot nem nagyon érdekelte. Legalább önmagának kénytelen volt bevallani, hogy
imádott együtt lenni a másikkal. Már a tananyaggal kapcsolatban is egyre
érdekesebb meglátásai voltak, de persze Jude csak pirulva mert arra gondolni,
hogy ez talán az ő jelenlétének köszönhető. Még Lilynek sem mondott semmit
erről a helyzetről, habár mintha a lány sejtett volna valamit, mert néha csak
úgy a semmiből rámosolygott, vagy megcsipkedte az arcát. Jude-nak egyedül Danny
miatt volt lelkifurdalása, akit legelőször kénytelen volt felültetni, utána
pedig, amikor végül összeültek egy kávéra, hogy megbeszéljék a lehetséges
menedzseri programot, Jude nagy nehezen közölte a sráccal, hogy már foglalt.
-
Nahát,
szerencsés fickó lehet – mosolygott kissé szomorúan. – Mert fickó, ugye? – Jude
bólintott.
-
Nem
akartalak átverni…
-
Egyáltalán
nem vertél át. És senki sem határozhatja meg, kibe szeret bele. Hidd el, én
csak tudom.
Jude tehát
jelenleg a mennyekben érezte magát. Persze tudhatta volna előre, hogy a
mennyből lehet a legnagyobbat zuhanni.
Másfél hónap
múlva, egy szombati napon Jude boldog mosollyal az ajkán ébredt. Előző nap ő és
Zero megünnepelte a srác közepes osztályzatát, ami ahhoz ugyan még nem volt
elegendő, hogy biztosan ne bukjon meg, de legalább haladásnak számított.
Kihagyták a kötelező leckeírást a könyvtárban, és azonnal Jude szobájába
siettek, ahol az ajtó csukódását követően egymásnak estek. Jude imádta a száján
érezni Zero kemény és ellentmondást nem tűrő ajkait, imádta a borostáját,
imádta izmos mellkasát, és persze imádta a farkát, amit már majdnem behatóbban
ismert, mint a sajátját. Zero tanította és irányította, így Jude lassan mindent
megtanult, ami ahhoz kellett, hogy pár perc alatt elvegye a másik srác eszét.
És Jude egyre gyakrabban élt ezzel a tudásával.
Kinyitotta a
szemét, és a mosoly elhalványult az arcán, mikor látta, hogy Zero már
öltözködik.
-
Meg
sem vártad volna, míg felkelek?
-
Jude,
ne legyél már csaj – torkolta le Zero, majd magára rángatta a farmerét. Jude
senki mást nem ismert, akinek jól állt volna a fehér farmer.
-
Nem
vagyok csaj, tegnap éjjel tapasztalhattad. – Zero elvigyorodott az emlék
hatására, Jude pedig büszke volt magára, mint mindig, amikor boldoggá tehette.
– De… rendben van, hogy nem akarsz ország-világ előtt velem mutatkozni, de egy
hétvégét azért együtt tölthetnénk, nem? – Zero erre fülsértően felnevetett.
-
Mi
nem vagyunk kapcsolatban, Jude. Nem szeretném, ha ebbe a hitbe ringatnád magad.
– Jude felült az ágyban, meztelen mellkasáról lecsúszott a takaró. Zero egy
pillanattal tovább felejtette rajta a tekintetét, mint illett volna.
-
Miért
ne lehetnénk kapcsolatban? – kérdezte halkan, habár tudta, hogy a válasz össze
fogja törni a szívét.
-
Mert
én nem hiszek a párkapcsolatokban, azért. – Ezek után Zero kacsintott egyet,
majd távozott a szobából. Mint aki jól végezte dolgát, ahogy Lily mondaná.
Jude
visszahanyatlott a párnára, és a hajába túrt. Ostobaság volt még csak
rágondolnia is arra, hogy esetleg kapcsolatba kezdhetnének, a megkérdezése
viszont már a bődületes hülyeség kategóriájába tartozott. Ettől függetlenül nem
bánta meg, mert legalább tisztán láthatott ebben a tekintetben, és végre
elkezdhette szoktatni magát a gondolathoz, hogy ő és Zero sosem lesz együtt
úgy, mint más párok. És hogy ebben még nagyobb segítséget nyújtson saját
magának, felhívta Lilyt, és megkérdezte, nem-e ugrana el vele vásárolni.
-
Amikor
azt mondtad, vásárolni akarsz, azt hittem, könyvre gondoltál.
-
Most
nem.
-
Csalódott
vagyok. Mi a fenéért hívtál engem? Hát nem látod, mi a kedvenc színem? – A lány
aznap is a sötét ötven árnyalatában pompázott.
-
De
te lány vagy, és jobb a szemed ahhoz, mi áll jól nekem, és mi nem. – Jude
ide-oda tologatta a vállfákat, míg végül talált két olyan inget, ami tetszett
neki.
-
És
mégis mire fel ez a nagy gardróbfrissítés? – érdeklődött Lily, ahogy megállt a
sztender másik oldalán. A karjában már volt egy halom nadrág meg póló, amit
Jude később fel akart próbálni. – Ha tippelnem kellene, azt mondanám, szerelmi
csalódás, de Danny nagyon is jól elvolt délelőtt a pasijával. – Jude beszívta
az alsó ajkát, de nem nézett a lányra. – Mikor akartad elmondani, hogy már nem
is vagytok együtt? Tök ciki lett volna, ha odamegyek hozzá azzal a szöveggel,
hogy mégis mit képzelsz magadról, hogy nyílt színen csalod a legjobb
barátomat?!
-
Megtetted
volna? – csodálkozott el a srác.
-
Még
szép! De szerencsére még idejében leállítottam magam. – Körözött egy keveset
Jude körül. – Szegény Danny. Mit tett, hogy dobtad?
-
Nem
dobtam. Össze sem jöttünk. – Lily összehúzott szemmel bámult rá.
-
Azt
akarod mondani, hogy nem miatta voltál olyan boldog az utóbbi időben? De akkor
ki… - Hirtelen elkerekedett a szeme a szemüveg mögött. – Jézusom, ugye nem…? –
Mivel Jude továbbra is úgy tett, mintha süket lenne, a lány megrángatta a karját.
– Jude, tényleg… ti tényleg…
-
Igen.
De már vége. El sem kezdődött igazán. – Lily néhány percig csendben figyelte,
ahogy a srác újabb darabokat választ ki próbálásra, aztán odament mögé, és
egyszerűen átkarolta.
-
Annyira
sajnálom. Nagyon-nagyon sajnálom. – Jude gombócot érzett a torkában.
-
Tudom.
Sajnálom, hogy nem mondtam el.
-
Megértem.
– Aztán mélyet sóhajtott. – Na, gyere, vegyünk neked pár menő cuccot!
Olyan menő
cuccokat vettek, hogy hétfő reggel többen Jude után fordultak, ahogy átvágott a
kollégiumot és az egyetemet összekötő távon. Szokása volt lehajtott fejjel
kullogni, aznap azonban kihúzta magát, így a mellkasa és a válla is vonzotta a
tekinteteket, ő pedig sütkérezett bennük. Elvégre ennyit igazán megérdemelt.
Akkor
bizonytalanodott el először, mikor látta, hogy Zero a terem előtt álldogál a
korlátnak dőlve. Összefonta a karját maga előtt, és mindenkire mogorván bámult,
aki csak elhaladt előtte. Jude felvértezte magát, de érdekes módon a másik srác
arca felderült, amikor meglátta. Sőt, az álla enyhén le is esett, nyilván Jude
új kinézetének és megjelenésének köszönhetően.
-
Hűha,
valaki ma nagyon dögös! – vigyorgott lezserül, és közelebb lépett hozzá. Jude a
száján kezdte szedni a levegőt, mert nem akarta, hogy Zero fantasztikus illata
a hatalmába kerítse.
-
Kösz.
Lilyvel vásárolgattunk egy keveset szombaton.
-
A
bajos csajok akcióztak? – Jude felvonta a szemöldökét, de egyebet nem reagált.
-
Rám
vártál?
-
Igen.
Lecsekkolod a leckém?
-
Mintha
eddig nem azt tettem volna minden alkalommal – jegyezte meg Jude, ahogy
besétált a terembe, nyomában Zeróval.
-
Erre
most kivételesen büszke vagyok, szóval úgy nézd, ha lehet.
-
Nem
vagyok részrehajló. – Ledobta a táskáját a székre, majd átvette a felé nyújtott
füzetet. Már azon is meglepődött kissé, hogy Zero kézírása mennyit javult, de
el kellett ismernie, hogy a dolgozat sem volt rossz. – Eddig ez a legjobb.
-
Ugye?
– ragyogott rá Zero, a másik srác pedig kísértést érzett, hogy ott helyben
megcsókolja. A következő hónapjai valószínűleg csak arról szólnak majd, hogy
leküzdje az ilyen és ehhez hasonló késztetéseket, de nem bánta, mert minden
egyes harc csak erősebbé tette. – Mi lenne, ha este megmutatnád, mennyire
büszke vagy rám?
-
Sajnos
ma este nem jó. Már megbeszéltem egy találkozót.
-
Kivel?
– ráncolta a homlokát Zero.
-
Pete
Davenport hajlandó fogadni az irodájában – felelte az igazsághoz híven.
-
Davenport?
Ő nem a…
-
Jó
reggelt mindenkinek – lépett be az ajtón lendületesen Mr. Brixton. –
Foglaljanak helyet, és lássunk is neki! – Zero vetett még a srácra egy
idegesnek mondható pillantást, majd beékelődött a padjába. Jude még csak
tippelni sem tudott arra vonatkozóan, vajon mi baja lehet a srácnak.
-
Miért
akarsz találkozni azzal a fickóval? – Amint véget ért az óra, és a tanár
eltűnt, Zero előrehajolva faggatni kezdte a másikat.
-
Ő
a főnök a…
-
Pontosan
tudom, hogy ki ő! – vágott a szavába a srác, mire Jude érdeklődve ránézett.
Zero arca természetesen csukott könyv volt előtte. – Davenport nem az a fajta
ember, akivel neked üzletelned kellene.
-
Miért,
milyen fajta emberekkel szabad nekem üzletelnem? – lendítette a vállára a
táskát Jude. Zero kapkodva felmarkolta a könyveit, majd utána iramodott. Jude
jóleső elégtételt érzett a gyomra tájékán; végre egyszer nem ő van Zero
nyomában, hanem fordítva.
-
Olyan
kis naiv emberekkel, mint amilyen te magad is vagy. Simán átbasszák a hülye
fejed.
-
Nos,
ezzel nemigen tudok vitatkozni – mormogta Jude arra gondolva, hogy Zero is
pontosan így átverte már az ő hülye fejét. – De mivel hajlandó beszélni velem,
így nem húzhatom ki magam a találkozó alól.
-
De
mégis mit akarsz te tőle? – Zero nem akart tágítani, így Jude szembefordult
vele a folyosón. Mivel dacoskodni támadt kedve, előbb visszakérdezett.
-
Mit
számít az neked, hogy engem ki ver át? – Aztán választ sem várva folytatta: -
Az az álmom, hogy a Devilsnél lehessek menedzser. Ha ehhez le kell paktálnom az
ördöggel, akkor szíves örömest megteszem.
-
Sose
mondtad, hogy ott akarsz dolgozni.
-
Nem
tudom, feltűnt-e neked, de a találkozóink általában rólad szóltak – vetette oda
Jude, és tovább indult.
-
Hát,
ezt azért visszautasítanám! Emlékeim szerint neked sem volt okod soha panaszra.
-
Nem
azt mondtam, hogy nem élveztem – sziszegte a srác -, hanem azt, hogy minden
rólad szólt. Például eddig hányszor vettél engem kezelésbe? – Zero már nyitotta
a száját, hogy válaszoljon, de a hang megakadt a torkán. – Ugye? Természetesen
a szex veled fergeteges, biztos sokan mondták már. De ez csak szex, és semmi
több, ráadásul úgy, ahogy és amikor te akarod.
-
Na,
álljon meg a menet! Ezt az egészet te akartad! – csapott le rá Zero. – Te támadtál
le a könyvtárban, és aztán te voltál az, aki majdnem elment Dannyvel! – Jude
összeráncolta a homlokát.
-
Nem
értem, hogy jön ide Danny.
-
Ó,
ne add most a hülyét! Azért akartál kavarni vele, hogy féltékennyé tegyél
engem! – Jude eltátotta a száját, de jobban belegondolva sajnos nem tudott
vitatkozni ezzel az állítással.
-
És
akkor mi van? Te talán nem azért smároltál azzal a csajjal pont a könyvtár
előtt, hogy engem féltékennyé tegyél?! – vágott vissza Jude, és már arra sem
vette a fáradtságot, hogy lehalkítsa a hangját. Zero kezdte ezt az egész
veszekedést a nyílt színen, hát akkor viselje a következményeit. Úgy tűnt
azonban, hogy Zero agya elszállt, és szinte tudatában sem volt annak, hol is
tartózkodnak éppen. – Azt akarod kihozni ebből az egészből, hogy te ezt nem is
akartad velem, nem igaz? Hát akkor van egy jó hírem: végeztünk egymással!
Ezentúl csak és kizárólag a tanulmányaidról vagyok hajlandó beszélgetni veled,
szóval jobb lesz, ha új dugópartner után nézel!
3 megjegyzés :
Ez az Jude!!!! Végre Jude is lépett egy kicsit előre, és nem hagyja, hogy eltiporják. Nagyon kíváncsi vagyok Zero mit lép erre, mert most rendesen lesokkolták, szinte sajnálom. Szuper lett ez a rész. :D Tudom türelmetlen vagyok, de nagyon várom a következőt. Jude ha Zero könyörög is neki egy kicsit remélem kéretni fogja magát. :D
Itt abbahagyni igazi kegyetlenség!
Kedves Mese... igen, Jude kezd végre magára találni, meglátjuk, meddig tart ki a bátorsága. ;)
Kedves Boglárka... egy szemét szadista vagyok, tudom én! :D
Megjegyzés küldése