Anders problémája ismét annyira megzavart, hogy totál elfeledkeztem a buliról. Lazán besétáltam a házba, és majdnem orra buktam a cipő halomban.
- Bassza mag – sziszegtem, majd belestem a nappaliba. Szerencsére üres volt csakúgy, mint a konyha. Az emeletről zene szűrődött le, így nyilván a bátyám szobájában dekkoltak.
Újfajta düh kerített hatalmába. Tegnap még úgy terveztem, egész este a szobámban leszek, de Anders felborított mindent. Betört a területemre, beférkőzött az agyamba. Nem hagyhattam, hogy ő irányítson. Vagy, ami azt illeti, ezek az egyetemisták, akik azt hitték, megfélemlíthetnek.
Ezzel az erővel feltöltekezve nekiálltam valami vacsorát keríteni. Végül spagetti mellett döntöttem, ennél volt a legkisebb az esélye, hogy leégetem a házat.
Egészen a tálalásig megúsztam. Éppen tányérra halmoztam az ételt, mikor valaki ledübörgött a lépcsőn.
- Nahát, a kis Ady! – Egy pillanatra lehunytam a szemem. Csak Norman. Lehetett volna sokkal rosszabb is.
- Csá.
- Nem is tudtam, hogy itthon vagy. – A srác otthonosan mozogva a hűtőnél termett, és kiemelt két hatos csomag sört.
- Nemrég jöttem.
- Hát csak szólj, ha zavar a zene – kacsintott rám busa szemöldöke alól. Ő volt az egyik a bandából, akit még valamennyire bírtam is.
- Úgy lesz. Mulassatok jól. – Norman, hóna alatt a pakkal már el is indult felfelé, én meg feltekertem némi tésztát a villámra.
- Hol van már az a pia?
Ismeritek az érzést, amikor egy bizonyos hangot meghallva a gyomrotok összeugrik, a szívetek meg hevesebben kezd verni? Na, velem is ez történt most. Az ösztönöm egyre azt ismételgette, hogy meneküljek, mert ha meglát, annak nem lesz jó vége. De a dac és a düh, ami rávett, hogy nap mint nap szembeszálljak az iskolai zaklatóimmal, a helyemen tartott.
- Viszem már, viszem! Csak told előlem azt a nagy segged! – mondta Noman.
- Van lent valaki?
- Mi van?
- Mi ez az illat?
- Nem sört akartál? – kérdezte Norman árnyalatnyi pánikkal a hangjában, és akkor rájöttem, mire játszott. Megpróbálta visszafordítani a másikat, hogy ne jöjjön le a konyhába. De késő. Mert Kyle Flip már ott is állt a pult másik oldalán. És vigyorgott.
- Adam Jackson!
- Szevasz – biccentettem nyugalmat erőltetve magamra. Kyle összefonta karját csupasz mellkasán, majd nekidőlt a pultnak.
Szőke haja a szemébe hullott, de fekete tekintetét még így is tökéletesen rám tudta villantani. Magas volt, izmos, olyan kockákkal a hasán, amit bármelyik táblás csokoládé megirigyelt volna, és néhány tetoválással mindkét karján. Ő volt az egyetemista csajok – és srácok – megtestesült álma, leszámítva, hogy egy igazi rohadék volt.
- Tudtam én, hogy finom illatot érzek. Remélem hagytál apucinak is! – kacsintott rám gúnyosan. Belapátoltam az utolsó néhány falatot, míg ő belebámult a kiürült lábasba. Aztán felém fordult. – Még szerencse, hogy fiatal az este, van még időd új adagot csinálni. – Komótosan lenyalogattam a villát, és nem vettem tudomást arról, hogy Kyle megfeszült.
- Csinálj magadnak – mosolyogtam rá. A srác enyhén meglepetten húzta fel a szemöldökét, aztán rátámaszkodott a szigetre, pár centire tőlem.
- Vigyázz, Ady. Még a végén a bátyád fülébe jut a viselkedésed.
- Mondj neki, amit akarsz. Pontosan tudja, milyen magasak az elvárásaim. – Kyle rávágott a pultra, mire elkomorodtam. – Ne merészelj megfélemlíteni a saját házamban, Flip.
- Mert különben mi lesz? – sziszegte az arcomhoz közel.
- Mert különben a bátyám fülébe jut, hogy direkt maradsz mindig kettesben a meleg öccsével.
Kyle úgy ugrott hátra mellőlem, mintha megégettem volna, aztán elborult arccal távozott.
Az este fennmaradó részében senki sem zavart. Hogy kizárjam az üvöltő zenét, feltettem a fülesem, és elindítottam a Fury road-ot. Mindig ki tudta üríteni az agyam, Tom Hardy pedig nem volt egy utolsó látvány.
Tényleg azt hittem, most az egyszer megúszom. Eddig mindig lekushadtam, Kyle mégis terrorizált, rosszabb tehát aligha lehet. Mégis lett.
Éjfél után keveredtem ágyba, és ahogy hallottam, a bátyám áttette székhelyüket a nappaliba, mert már csak halvány duruzsolás jutott el hozzám.
Arra riadtam, hogy valami hideg és nyirkos ér az arcomhoz. Reflexszerűen felrántottam a fejem, mire egy büdös tenyér tapadt a számra. Most már bizonyára mindenki rájött, mi történt, de azért elárulom: Kyle Flip belopózott a szobámba. Tökre úgy emlékeztem, kulcsra zártam az ajtót…
- Azt hiszed, engem egy csukott ajtó megállít? – lihegte a fülembe, mintha csak a gondolataimra reagálna. Egész nyolcvanvalahány kilójával rám nehezedett. – Azok után, amit lent műveltél? – Erőt vettem az undoromon, és megharaptam az ujját. – Au… te kis buzi…
- Figyelj, ha egy szopást akarsz, kérd nyíltan! – ordítottam el magam. – Akkor legalább a szemedbe mondhatom, hogy inkább a halál.
- Majd mindjárt elveszem a kedves a viccelődéstől…
Nem ment könnyen. A testem még tompa volt az alvástól, Kyle erejét pedig megnövelte az elfogyasztott alkoholmennyiség. A kiabálás nem vált be – fogalmam sem volt, mit itatott a többiekkel, amitől így kidőltek. Addig ficeregtem, míg az oldalamra nem fordultam; mindenképpen el akartam távolítani ezt a barmot a seggem közeléből.
- Mennél valahová? – Kyle vihogva megmarkolta a vállam, a hátamra lendített, majd ujjai ráfonódtak a nyakamra. Kezdtem pánikba esni, mikor megéreztem matató kezét a farkamnál. – Na, mi van, nem tetszik a felállás?
- Mire… jó ez… neked?
- A bátyád volt olyan kedves, hogy áthívjon szórakozni – vigyorgott le rám. – És mint láthatod, remekül szórakozom.
- Flip… - leheltem, ahogy lehunytam a szemem.
- Mi van?
- Baszd meg.
Azzal felhúztam a lábam, és beletérdeltem a golyóiba. Mikor meglazult a szorítása a nyakamon, mély levegőt vettem, és rávágtam az orrára. Felüvöltött a fájdalomtól, de nem hagytam abba. Lerúgtam az ágyról, és utána ugorva ököllel a mellkasába vágtam. Hörögve gömbölyödött össze a szőnyegen. Belemarkoltam szőke hajába, és nagy nehezen kivonszoltam a folyosóra. Olyan szánalmas látványt nyújtott, hogy majdnem megsajnáltam. Se.
- Jól jegyezd meg ezt a mai leckét – mondtam neki. – Ha még egyszer a közelembe jössz, megöllek.
Miután magamra zártam az ajtót, lecsúsztam a padlóra, és utat engedtem a remegésemnek. Tudtam, hogy Kyle erőszakos ember, mégsem fordult meg a fejemben sosem, hogy így rám támad. Azt hittem az, hogy Art a bátyám, megvéd mindentől. Nagy hiba volt, amit nem követek el még egyszer. Kezem fejével megtöröltem az orromat, és csendesen hálát adtam annak a néhány önvédelmi leckének, amit Clark adott. Csak mi ketten tudtunk róla, meg az a néhány homofób iskolatársam, akik megpróbáltak elintézni. Helyette másnap magyarázkodhattak az igazgatónak, hogy miért néz ki úgy az arcuk, mintha egy veszett macska összekarmolta volna.
Ez voltam én. Egy veszett macska. Vágytam a szeretetre, amit a családomtól és a barátaimtól meg is kaptam, mégis minden nap meg kellett küzdenem a túlélésért. Karmoltam, de csak azt adtam vissza, amit kaptam. Ha valaki vette volna a fáradtságot, hogy megcirógasson… akkor doromboltam volna.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése