Subscribe:

Labels

2021. augusztus 15., vasárnap

#37 BL sorozat értékelő (History 4 - Close to you)

 


Mint ahogy már írtam néhányszor, a History szériákban eddig sosem kellett csalódnunk, az első kettő-három kivételével mind-mind olyan sorozat, amit érdemes megnézni.
Nem volt tehát túl nagy kérdés, hogy a negyedik évad első darabját is hétről-hétre figyelemmel fogjuk kísérni, sokszor meg sem várva a magyar feliratot. De megérte!

History 4 - Close to you

Vigyázat, spoiler és +18!


A történet főszereplője három jó barát, akik együtt dolgoznak egy rendezvényszervező cégnél, valamint közös lakást bérelnek.

Egyikük a visszafogott, mégis kedves, jóképű Ye Xing Si, aki amolyan villámhárító szerepét tölti be a két másik barátja mellett. Tényleg mindig kedves, mosolygós, segítőkész, mindenki odáig van érte.


Én azt hittem, a barátai már kezdettől fogva tisztában voltak vele, hogy a férfi meleg, de a későbbiek fényében ezt felül kellett bírálnom. Számunkra az elbeszéléseiből elég hamar kitűnt, hogy a férfiakat kedveli, főleg, mivel van egy bizonyos valaki, aki folyamatosan igyekszik felhívni magára a figyelmét. Erről a szálról majd később!

Másik főszereplőnk, barátnőm abszolút kedvence Teng Mu Ren, akit az irodában jéghercegnek hívnak, mert senki sem tud közel kerülni hozzá.


Viszont ahogy megismerjük, meglátjuk, mennyire segítőkész, a barátaiért bármit - komolyan bármit! - megtenne, valamint kicsit nőies alakja van, és szeret ízlésesen öltözködni.

Harmadik főszereplőnk pedig Xiao Li Cheng, aki a legférfiasabb hármuk közül, és ezt bizony ki is használja, folyamatosan flörtöl bárkivel, aki megtetszik neki.



És aztán ebből adódik a bonyodalom. A sorozat kezdetén új munkatársat vesznek fel a céghez, ő nem más, mint Liu Mei Fang, akit, mint kiderül, Li Cheng ismer régebbről, és a vonzódása újra a felszínre tör!


Persze a nőt nem ejtették a fejére. Folyamatosan ignorálja Li Cheng közeledését, akiről tudja, mennyire csélcsap, így nem kívánja elfogadni az udvarlását, küldhet neki bármennyi virágot. A flört azonban szemet szúr a többi kollégának, és féltékenyek lesznek, mikor látják, a három főnök mennyire megbecsüli az új alkalmazottat.

Li Cheng teljesen kétségbe van esve, mivel a hódítási terve nem járt sikerrel. Nem tudja, hogyan kerülhetne közelebb a nőhöz, de váratlan segítsége akad egy másik munkatárs személyében. Li Cheng elhatározza, hogy kedvelni fogja azt a csoportot, amit Mei Fang is kedvel, így hátha meglesz a közös témájuk!







Ez pedig nem más, mint a BL! Persze Li Cheng-nek fogalma sincs, mi az a BL, amíg Xing Si fel nem világosítja - ez bizony a férfiak közötti szerelem!

De Li Cheng nem hátrál meg! Beleveti magát a kutatásba, sőt, egy ponton kedves barátai segítségét kéri.



Mint említettem, Mu Ren tényleg mindent megtenne a barátaiért... még azt is vállalja, hogy lesz az alany, akinek Li Cheng udvarol, kikérve így Mei Fang tanácsát.




Mit ne mondjak, érdekes helyzetek adódtak, főleg, miután Mei Fang már képeket is kért a férfitől, hogy bizonyítsa, hogy halad a hódítás. Mu Ren így tűrte, hogy Li Cheng fogdossa, simogassa, és hogy megcsókolja!






No, ez a csók mondjuk még nem volt benne az eredeti tervben. Mu Ren folyamatosan próbált elhúzódni, de Li Cheng-et annyira elvakította az, hogy állítólag kedveli a lányt, hogy nemigen volt tekintettel a másikra.

Minden megváltozik viszont, amikor Mu Ren-re szemet vet a főnökség egyik tagja, akiről az a hír járja, szereti zaklatni a helyes férfiakat. Mei Fang ezt elég hamar kiszúrja, figyelmezteti is Li Chenget - hiszen a férfi éppen Mu Rennek udvarol, ugye! -, hogy legyen óvatos, Mu Ren nehogy megsérüljön. Sajnos miután az egyik bulin összezördülnek, Li Cheng néhány pillanatra magára hagyja Mu Rent - ennyi elég is, az igazgatósági tag azonnal lelécel vele egy szállodába. Li Cheng utánuk vágtat, és még épp sikerül megakadályoznia, hogy erőszak történjen.

Rettentően szomorú jelenet ez, Mu Ren annyira be van drogozva és meg van ijedve, hogy először a barátját sem ismeri fel. Aztán a szomorúság hevültségbe csap át, mivel a partidrogtól annyira izgalomba jött, Mu Ren nem képes kontrollálni magát. Levetkőzik a fürdőszobában, Li Cheng szeme láttára.



Ez kérem szépen a fordulópont, amire még ha Mu Ren nem is emlékszik tisztán, Li Cheng annál inkább! Teljesen a hatása alá kerül, folyton arról álmodik, ahogy Mu Ren kielégítette magát a kádban, és ahogy azt mondta neki, lehet ő, Mu Ren a passzív fél. Mivel ebből volt korábban egy vitájuk, amikor Li Cheng még Mei Fanggal volt elfoglalva.

Li Cheng kieszel hát egy tervet, hogy megtudja, valóban mélyebb érzéseket táplál-e a másik férfi iránt. Közös ebédjük során elhívja egyik régi ismerősét, Gillt, aki annyira jól teljesít, hogy Mu Ren megkedveli, Li Cheng meg legszívesebben átugrana az asztalon, hogy szétválassza őket.








Li Cheng most aztán még jobban megnehezítette magának a helyzetet. Időközben Mei Fang előtt is színt vallott; hogy korábban hazudott, de most már tényleg kezd belezúgni a legjobb barátjába. Mégis mit tehetne a férfi? Az előzmények fényében Mu Ren nem hinné el neki, hogy valóban kedveli, hiszen korábban is csak megjátszotta.

Li Cheng szervez hát maguknak egy közös hétvégét, ahol, habár talán nem tervezte, de végül színt vall a másiknak. Egyébként már a tekintetéből is simán ki lehet olvasni az érzéseit...










Mu Ren magyarázatot követel - Li Cheng miért csinálja még mindig ezt? Korábban talán volt értelme, de nem léptek szintet Mei Fang-gal? Akkor mi szükség van erre?















Hatásosan adta Mu Ren tudtára az érzéseit, az egyszer biztos! Mu Ren persze hárított, kikérte magának, hogy érzései lennének a másik iránt, de Li Cheng ravaszul rámutatott, hogy ha így lenne, már rég behúzott volna neki egyet, nem tűri némán, hogy csókolja. Van benne valami!

Mu Ren ezután igyekszik kerülni a másikat, este mindig elmegy Gillel, akit valamilyen szinten alibiként használ. Sokáig azonban nem viselkedhet így, és mivel Li Cheng nem akarja feláldozni a barátságukat, inkább visszavonulót fúj.








Mu Ren adja még egy kicsit a nehezen kaphatót meg a durcásat...









... de miután Xing Si is próbálja békíteni őket, hajlik rá, hogy visszatérjenek oda, ahonnan indultak.




Csakhogy, most Mu Ren-en a sor, hogy nagy felfedezéseket tegyen önmagával kapcsolatban! Az irodában már korábban is pletykáltak Li Cheng és Mei Fang kapcsolatáról, de újra felcsapnak az indulatok, mikor levideózzák őket, ahogy közösen vesznek ki egy hotelszobát! A videót mindenki látta a cégnél, és Mu Ren, ha akarja, ha nem, féltékeny lesz. Főleg, mivel Li Cheng elég sok közös programot lemond azért, mert Mei Fanggal van találkozója.


Mu Ren átértékeli a dolgokat, és kénytelen bevallani magának, hogy neki is vannak érzései Li Cheng iránt. Meg valószínűleg az is zavarja, hogy Li Cheng tartja a távolságot, csak udvarias vele, nem úgy, mint korábban. Hiányzik neki a férfi figyelme!








De talán már túl késő. Mind látták a videót, és Li Cheng éppen a barátaival való ivászatot hagyta ott Mei Fang kedvéért, amikor a felvétel készült. Mu Ren jól leissza magát, és némileg részegen gratulál Li Chengnek, hogy sikerült megszereznie a lányt.








Mu Ren olyan butaságokat beszél... hogy Li Cheng nem csalhatja meg a nőt, és hogy ő nem lesz senki szeretője... Li Cheng helyében én is elhallgattattam volna!

Li Cheng jogosan tart attól, hogy mindezt Mu Ren csak az alkohol hatása alatt mondta, de azért mindketten értelmes férfiak, és meg tudják beszélni... áh, beszéd helyett vannak itt izgalmasabb dolgok is!









Mi tagadás, Li Cheng-gel madarat lehetne fogatni - ahogy velünk is -, de még csak most jön a java! Mert Mu Ren bebizonyítja, hogy ő is lehet aktív fél, ha éppen úgy akarja!

Az irodában ugyanis továbbra is központi téma Li Cheng és Mei Fang kapcsolata. Komolyan nem bírtam elhinni, hogy a beosztottaknak van képe számon kérni a főnökön, kivel jár! Li Cheng hiába állítja, hogy pasija van, a beosztottak csak legyintenek, elvégre akkora csajozó gép volt... hát nem akarja megvédeni Mei Fang becsületét? És Mu Ren cérnája itt szakad el véglegesen...









Ennyike, srácok. (Mu Ren valószínűleg azért kezelte ezt ilyen lazán, mert közben Xing Si miatt aggódott) Ezek után senkinek sem lehet kétsége a tényállás felől, de azért a két férfi szeretné kideríteni, ki készítette azt a videót a hotelben.



Ezért legyen Li Cheng bármilyen boldog, egy régi barátjához fordul segítségért a videó eredetét illetően.



Ő pedig nem más, mint Bo Xiang a History előző szériájából, a Make Our Days Count-ból! Mikor először megláttam, nem hittem a szememnek, de bizonygattam, hogy ő az, és ő volt! No, de erről is majd később.

Mint említettem, egy darabig minden szép és jó - Li Cheng kitesz magáért az első heti fordulójukon, bármit is jelentsen ez.












Vannak nagyon romantikus...












... és nagyon vicces jeleneteik. 





Például, amikor Mu Ren óvszert és síkosítót rendel online, Li Cheng pedig mindenáron tudni akarja, mi van a csomagban, mert Mu Ren annyira zaklatottnak tűnt. :D








Aggódott amiatt, nehogy megint az igazgató zaklassa, de Mu Ren csak készült a továbbiakra. Nem kell persze sietniük, hiszen barátokból csak most váltak többé, van még idejük arra, hogy eldöntsék, ki az aktív és ki a passzív. De nagyon szépen meg lett fogalmazva, hogy egy igaz szerelemben úgyis minden magától alakul, és valószínűleg egyikük sem fog ragaszkodni egy bizonyos pózhoz.





Adódik azonban egy újabb probléma, mégpedig, hogy Li Cheng-et sikkasztással vádolják a cégnél. Addig nem mehet vissza a céghez, míg elő nem keríti a pénzt, de mind tisztában vannak vele, ki áll a háttérben - az igazgató, aki Mu Rent akarta. Tudomást szerzett a viszonyukról, és ki akarta iktatni Li Chenget a képből.






Úgy tűnik, ez sikerül is, mivel Mu Ren hiába támogatja, és Li Cheng hiába játssza meg magát, igenis zavarja, hogy csőbe húzták. Hogy kizökkentse, még egy randira is elmennek, ahol találkoznak a History 3 szerelmespárjával.









Tény, hogy sosem lesznek olyanok, mint más párok, de ez így van jól, főleg, ha ezt végre Mu Ren is képes elfogadni. Mivel Li Cheng sosem problémázott azon, hogy egy férfit szeret; teljesen biztos önmagában és a férfiasságában, és ezért felnézek rá.

Mikor kiderül, hogy az a bizonyos igazgató Li Cheng csapdába csalásával próbálta meg elterelni a figyelmet a saját kihágásairól, Mu Ren annyira idegbe jön, hogy saját maga akar igazságot szolgáltatni.




Xing Si öccsének segítségével leitatja a férfit, és már bent is vannak egy szállodai szobában, mikor Li Cheng megérkezik (akinek Xing Si öccse árult el mindent). Li Cheng tombol, nem akarja elhinni, hogy Mu Ren képes volt egy szobában lenni azzal a fickóval, pedig vele kellett volna!













Mert Teng Mu Ren bizony az övé!




S minden jó, ha a vége jó, a gonosz lebukott, a srácok pedig megszervezik a Histroy-történelem legvártabb esküvőjét!



Ez pedig nem más, mint Bo Xiang és Zhi Gang esküvője!






Még én is elmorzsoltam egy-két könnycseppet, főleg azért, mert két kedves szereplő sajnos nem lehetett jelen.


Buli helyett Li Cheng és Mu Ren eloson... a jövőbe, hogy megnézzék leendő otthonukat, amit Li Cheng már meg is vett!











Hogy gyorsnak tartottam-e az iramot? Semmiképp sem, hiszen évek óta barátok, ismerik egymás erősségeit, hibáit. A sorozatban nem egy olyan jelenet volt, ahol befejezték egymás mondatait, vagy amiből kiderült, mennyire ismerik és szeretik a másikat.



Csak méltatni tudom ezt a párost. Már a kezdés is teljesen megnyert minket magának, az, hogy két ember ennyire ismeri egymást, mégis valaki ismeretlen kell, hogy rávilágítson a valódi érzéseikre. A kémia és az összhang is remekül megvolt köztük, öröm volt nézni a közös jeleneteiket.

A másik párosról is ejtenék néhány szót.

Xing Si édesapja még évekkel ezelőtt elvett egy másik nőt, akinek szintén volt egy fia. Xing Si testvérként szerette a srácot, igyekezett áthatolni a páncélján, ami annyira jól sikerült, hogy a srác, Yong Jie beleszeretett a férfiba. Miután Xing Si idősebb lett, elköltözött otthonról, de Yong Jie életcéljának tekintette, hogy a szüleik egyszer elfogadják a másik orientációját, és hogy Xing Si hazaköltözhessen. Nos, ennek érdekében például leitatja, aztán már-már megerőszakolja Xing Si-t, hogy aztán ezt a felvételt megmutassa az apjuknak. Yong Jie terve néhol nem volt teljesen érthető, de az világos volt, hogy magára akart vállalni minden haragot, ami Xing Si ellen irányult volna a szülők részéről. A sorozat alatt végig igyekezett bebizonyítani a maga antiszociális módján, hogy ő a legjobb, és egyetlen választás Xing Si számára. Úgysem hozna haza idegen férfiakat, ő pedig már ott van, és ő ismeri a férfit a legjobban.

Végül a terve sikerül, az apjuk elfogadja a másságukat, és fantasztikus, őszinte mondatok hangzanak el a szülők részéről. Emiatt kedveltem ezt a szálat, az elfogadás, a szeretet, amit a szülők részéről tapasztalhattunk, lenyűgöző volt.






Szeretnék még egy jelenetet kiemelni. A sorozat elején Yong Jie féltény lett a kapcsolatra, ami Xing Si és Mu Ren között volt, így megverte Mu Rent egy sikátorban. Szerencsére Li Cheng is épp arra járt. behúzott a srácnak, akiről persze akkor még nem tudták, kicsoda. Xing Si viszont felismerte a nyakláncot, amit letéptek róla, és végül is így került a két "testvér" ismét kapcsolatba. Hogy elégtételt vegyen, Li Cheng kihívta bokszolni a srácot, és minden alkalommal szándékosan oda ütött, ahol a srác megsebezte Mu Rent. Irtó szexi jelenet volt!







Azt hiszem, eleget áradoztam. Ha még nem tettétek volna, mindenképpen nézzétek meg a sorozatot - de figyelem, Teng Mu Ren foglalt! ;)








0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése