Subscribe:

Labels

2021. augusztus 22., vasárnap

#38 BL sorozat értékelő (Lovely Writer)

 


A most terítékre kerülő sorozat rengeteg rajongót szerzett magának, és nem tagadhatom, engem is magával ragadott, hétről-hétre izgatottan vártam a részeket, amiket angol felirattal néztem a vége felé.

Lovely Writer

Vigyázat, spoiler és +18!


Ismét egy sorozat, aminek a kiinduló szituációját valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. Adott egy népszerű BL író, Gene, aki valójában sokkal jobban szeretne komolyabb műveket írni, de mivel erre van igény, a menedzsere és a kiadója nem tágít, bizony ontania kell magából az m/m történeteket. Mi, BL rajongók valószínűleg örülnénk ennek, Gene azonban kezd egyre inkább belefáradni, belebetegedni a helyzetbe, mivel sok csókot és szexjelenetet kérnek tőle, amit hogy is tudna megírni... elvégre ő nem meleg.



Történetünk onnan indul, hogy Gene egyik regényéből (Bad engineer) sorozatot készítenek. Ennek apropóján persze az írót is meghívják a válogatókra, és mivel a kiadója kötelezi rá, kénytelen el is menni. Egészen addig nem történik semmi érdekes, amíg be nem lép a terembe másik főszereplőnk, Nubsib.


Kérem szépen, nem hiába mondják, hogy az első benyomás nagyon fontos, mert szerintem minden jelenlévő, és mi a képernyők előtt is le voltunk hidalva a pasitól.






Ráadásul a belépését még le is lassították, hogy még hatásosabb legyen. A színész alapból lenyűgöző, imádom a szemét, a mimikáját, valamint remekül hozta a karaktert, egyedül azt nem hittem el neki, hogy csak húsz éves. :D Gene sajnos annyira nincs lenyűgözve, vagy csak zavarban van - ő író, nincs hozzászokva ahhoz, hogy ilyen sok ember között legyen, vagy ennyien felismerjék.

Ugye a válogatón egyértelmű, hogy minden jelentkezőnek vinnie kell egy jelenetet, Nubsib pedig itt is hatásosat alakít, amikor a kilógni igyekvő írónkat használja fel az előadásához.










Tegyük a szívünkre a kezünket, és ismerjük el, odavagyunk a kicsit irányításmániás pasikért, főleg, ha BL regényekről van szó - nem hiába operálnak az írók ilyen karakterekkel, Gene sem különb.

Nubsib így egész szépen felhívta magára a figyelmet - de volt egy olyan érzésem, Gene reakciója jobban érdekelte, mint a stábé. Természetesen megkapta a főszerepet, Gene meg csak hallgatott nagyokat közben.

Ezzel igazából nem lenne semmi probléma, szerintem Gene is elismerte, hogy Nubsib tökéletes a szerepre. Összefutnak néhányszor, hiszen Gene-nek néha be kell ugrania a forgatásokra, de nem gondolja, hogy ennél tovább fejlődne a történet. Nubsib ellenben mintha mást tervezne...



A sorozat egyik első promócióján kiderül, hogy Gene és Sib ügynöke, Tum ismerik egymást.






Ezt a kapcsolatot gyorsan ki is használják, ugyanis Tum óriási segítséget kér Gene-től; nem tudott szállást találni Sibnek, így megkéri, hadd lakhasson nála néhány hónapig, amíg a forgatás tart. Gene ebbe persze nem akar belemenni, de mivel alapjáraton egy segítőkész, kedves ember, mégis rábólint... vagy csak Sib szép szeme miatt?


Néhány szabályt persze lefektetnek - mivel Gene otthonról dolgozik, szeretné, ha Sib nem zavarná. Nem ritka, hogy éjszaka dolgozik, nappal alszik, Sib erre mindig legyen tekintettel.

És innen indul a két srác összecsiszolódása, mivel Nubsib természetesen sokkal többet tesz, mint hogy bérel egy szobát. Mintha igyekezne minden körülmények között gondoskodni a másikról, pedig Gene az idősebb. Főz neki, eteti, mellette van, amikor beteg - ez egy csodás jelenet volt számomra, láttam az őszinte aggodalmat Sib arcán. Persze Sib néha kellemetlen helyzetekbe is sodorja a másikat, Gene pedig ezzel nem tud mit kezdeni.





































Egy idő után elég nyilvánvaló lett a mesterkedése, és bevallom, nekem kezdett kicsit sok is lenni Nubsib nyomulása, főleg, mert nem tudtam kitalálni, mi a fenéért csinálja. Az egyértelmű lett hamarosan, hogy ismeri valahonnan Gene-t, de nekem már minden megfordult a fejemben - még az is, hogy közelebb akar kerülni hozzá több szerep reményében. Mivel keveset tudtunk a srácról, számomra még ez is belefért volna.

Hölgyeim, ki tudna egy ilyen gondoskodó, szexi férfinak ellenállni hosszútávon? Főleg, hogy - kapaszkodjunk meg - Sib arra kéri Gene-t, segítsen neki gyakorolni az egyik jelenetet! Kitaláljátok, melyik lehet az?









Ez természetesen nem más, mint a csókjelenet! Az elejét azért imádtam kifejezetten, mert az én párom is így szokta levenni a szemüvegemet! :D Ha kétségetek maradt volna felőle, hitelesnek nyilvánítottam az alakításukat!




Gene egyre kevésbé tudja kivonni magát Sib hatása alól, és mivel sürgeti az idő... elkezdi megírni azt, ami kettejük között történik, hiszen a kiadója zaklatja, hogy legyen több erotikus jelenet az új könyvében. Úgy tűnik, nem csak Nubsib használta ki a lakótársát, hanem fordítva is.

Gene egyre többször merészkedik ki a szobából, egyre többet jár önszántából a forgatásra, és egyre inkább aggódik ő is Sibért - persze ezt próbálja gúnyolódással leplezni.












Gene és Nubsib alakuló kapcsolata mellett nagyon fontos szerepet kap maga a sorozat, illetve a promóció, az, hogy a színészeknek hogyan kell viselkednie akkor, amikor a kamerák már nem forognak, de bármikor lekaphatják őket. Szerintem mind ismerünk olyanokat, akik annyira beleélik magukat két főszereplő kapcsolatába, hogy elhiszik, ők a valóságban is egy pár. Rájuk fókuszált ez a sorozat is, illetve a főnökök, hiszen rengeteg olyan eseményt szerveztek, ahol Sib, és a sorozatbeli partnere, Aey együtt mutatkozhatott.


Aey egyébként rengeteget posztolt, igyekezett még több rajongót szerezni maguknak, insta sztorikat osztott meg, és szinte rámászott Sibre, amikor csak alkalma adódott. Ők ismerték egymást a forgatás előtt, de úgy tűnt, Sib nincs róla jó véleménnyel, sőt, néha már-már úgy nézett rá, mint aki meg akarja gyilkolni.





Sajnos Sib annyira a megszállottja lett annak, hogy megkedveltetni magát Gene-nel, hogy ez néha a forgatás rovására ment. Látszott az arcán, mennyire nem fűlik a foga ahhoz, hogy megcsókolja Aey-t, pedig ő egy színész, ez a dolga, ezt kell eljátszania! Persze nem akarta, hogy Gene félreértsen bármit, de nekem ez itt akkor is furcsa volt.

Habár úgy tűnt, Nubsib nem alaptalanul aggódott, mivel ahogy közelebb kerültek egymáshoz, Gene úgy lett egyre féltékenyebb, úgy viselte egyre nehezebben a forgatásokat.











Említettem egyébként, hogy Nubsib nagyon szívesen, és teljesen önzetlenül segíteni akart neki egy szexjelenet megírásában?













Na persze ezt túl korai lett volna elfogadni!

Gene értelemszerűen nagyon össze van zavarodva, de remek alkalom kínálkozik számára, hogy kiszakadjon Sib bűvköréből - régi iskolai barátai összeröffenést szerveznek, ahol mit ad isten, terítékre kerül Gene munkássága, és hogy nem-e meleg-e.... mert persze ilyen könyveket nyilván csak egy meleg írhat.



Gene amúgy is gubancos érzelmeinek nem tesz jót ez a beszélgetés, jól le is issza magát, aztán Sib-et hívja, hogy vigye haza. Nubsib arcán itt is látszik, mennyire aggódik a másikért, jól le is teremni Tumot, amiért hagyta annyit inni.



A kocsiban aztán érdekes dolgok történnek. Az a hír járja, a részegek mindig őszinték, Gene pedig nem tud lakatot tenni a szájára.







Nubsib ezt még valahogy túléli, habár szerintem ott helyben leteperné a másikat, de még csak ezután érünk be a hálószobába! És Gene-ben jelenleg nincs szégyenérzet... hogy is volt akkor az a szexjelenet?













Sibé minden elismerésem. Már olyan régóta igyekszik közelebb kerülne Gene-hez, áthatolni a páncélján, és most, amikor lehetősége lenne, nem él vele, mert a másik részeg, ő pedig nem így szeretné megejteni az első alkalmat. Mikor Nubsib átölelte, aztán a srác lehunyta a szemét, mintha fizikai fájdalmat érezne, hát, ott kicsit meghasadt a szívem.

De attól, hogy nem mentek tovább, Sib azért még megtartaná a jutalmát - hiszen Gene azt mondta, kedveli őt! Reménykedjünk, hogy Gene nem fogja letagadni többé.






Ó, de továbbra sem megy minden zökkenőmentesen. Még ha Gene most már el is ismeri, hogy vannak érzései, a forgatásokat továbbra is nehezen viseli, Sib pedig továbbra sem tud rendesen belehelyezkedni a karakterbe.




Külön imádtam, mikor Sib kellemesen meglepődött Gene egy-egy spontán kijelentésén, vagy ha hozzáért.









Aey motivációját még mindig homály fedi. Minden alkalmat megragad, hogy Sib közelében legyen, teljesen odateszi magát a hírverésbe, és az sem számít neki, hogy Sib meg mintha utálná. A fenti jelenetben ugyan segített magukon, mintha fejet hajtott volna Sib érzelmei előtt Gene irányába, de más alkalmakkor viszont Gene-t veszi célba, és szét akarja őket választani.





Nem ő az egyetlen egyébként...

Gene aztán egyszer csak hazalátogat, amiből nem adódhatna semmilyen probléma elvileg, csakhogy Gene a szomszédba is átköszön, valami nagynéninek, ha jól rémlik, és ott aztán... a polcon meglát egy fotót. Sejtettem valami ilyesmit, de azért engem is mellbe vágott a felismerés, akárcsak Gene-t.

Mert Nubsib ismerte őt. Együtt voltak gyerekek, habár Gene kicsit idősebb volt, és emiatt a hármas - Gene, az ő tesója, valamint Sib bátyja - rendszeresen kihagyta a fiatalabb Sibet a játékból. Gene igyekezett vele lenni, kedveskedni neki, valamint egyszer, amikor Sib későn ért haza, és az anyja meg akarta ütni, Gene átkarolta, és ő védte fel az ütést.







Annyira szoros lett a kapcsolatuk, hogy az már a szülőknek is feltűnt, így Gene apja végül úgy döntött, elköltöznek.

Gene nem ismerte fel Sibet, mikor az megjelent a válogatón.

Nubsib viszont tudta, kicsoda Gene, és szándékosan vette rá Tumot, hogy segítsen neki közelebb kerülni a sráchoz.




Gene ezt értelemszerűen rettentően rosszul fogadja. Kezdett megkedvelni egy srácot, akit igazából végig ismert és szeretett, Sib pedig nem mondott neki semmit. Elhiszem, hogy Nubsib azt szerette volna, ha Gene ismét beleszeret, és nem azt a kiskölyköt látja benne, aki régen volt. De ez akkor is elég durva titok volt!

Gene felszívódik. Meg kell emésztenie a dolgokat, és esze ágában sincs Sibbel találkozni. De persze a forródrót működik, tehát Nubsib megtudja, hová szokott Gene visszavonulni írni, és megjelenik nála.
















Sib elmondja, hogy már nagyon régen szereti őt, és rettentően magányos lett, miután Gene elköltözött. Senkit sem talált, akihez olyan közel tudott volna kerülni, és nem akarta becsapni persze. Véleményem szerint Gene kicsit túl hamar bocsátott meg, de hát a csókot elnézve hibáztatni sem tudom.














Mivel elég sok idő elment Sib mesterkedésével, a sorozat lényegére alig maradt idő. Nem csak annyiból állt ugyanis ez az egész, hogy két kisfiú, akik talán már gyerekként is szerették egymást, felnőve újra találkoznak. Nem, ez sokkal inkább arról szól, milyen a show bizniszben dolgozni melegként, vagy úgy forgatni egy BL sorozatot, hogy a főhős közben valaki mással szeretne együtt lenni.















És komolyan, ez engem teljesen kiakasztott. Amikor fotók kezdtek megjelenni róluk a neten - mert hát merészeltek boldogok lenni, merészeltek együtt elmenni úszni -, akkor a stáb, illetve a vezetőség összeül, hogy döntsön a srácok sorsáról.

A legmagasabb szintű főnök egyébként Tum nővére, és egyetértésben úgy döntenek, Gene és Sib nem találkozhat egymással. Nem kerülhet ki semmi olyasmi, ami arra engedne következtetni, hogy ők ketten együtt vannak. Egyikük sem akarja elfogadni ezt, Sib főleg, de Gene végül fejet hajt.

Igazából csak vigyázniuk kellene arra, mikor mit csinálnak, de teljesen földhöz vágja őket a döntés.




















És ha ez nem lenne elég, bekerül a képbe a család is - Sib testvére ugyanis felugrik hozzájuk, és mivel nem hülye, valamint jól emlékszik a történtekre, tudja, mi a helyzet.













S mivel úgyis benne vagyunk a témában, ugyan miért ne mondhatnánk el a szülőknek? Oké, a srácok nem tervezik el előre, de Gene néha tényleg nem képes magában tartani a dolgokat. Ezután persze kirobban a botrány, Sibet a szülei hazarángatják, és Gene is elbeszélget az apjával - valami olyasmi derül ki, hogy anno az apjának is volt valami afférja.












Szerintem a srácok kicsit túlreagálták a drámázást - egyértelmű, hogy a szülők hirtelen köpni-nyelni sem tudtak, de nem ítélték el őket rögtön, és nekik is kellett egy kis idő, hogy hozzászokjanak a gondolathoz.




Ó, de hát ismerjük mi az ilyen szülőket, először teljesen felháborodnak, aztán anyu és apu elbeszélget egymással, és mindent más színben látnak. Gene apja igazából csak nem akarja, hogy a srácok szenvedjenek, mivel ismertek, a kapcsolatuk - sajnos vagy sem - nem kizárólag róluk fog szólni. Csak akkor szabad belevágni ebbe, ha teljesen biztosak magukban, a szerelmükben, és ha készek a nyilvánossággal is megküzdeni érte.




















Nincsen itten semmi baj, kérem szépen. Szülők megnyugtatva, a srácok megkapták az áldást, de sajnos ott van még a média. Hiába beszélik meg, hogy közösen fognak dönteni, és nem futamodnak meg...







... amikor a nagyon kedves Aey barátunk kitesz egy videót arról, hogy őt aztán nem zavarja, hogy Gene meg Sib... és közben keservesen sírva fakad. Na, emiatt aztán a két srácot ismét előveszik, Gene pedig annyira nem bírja a nyomást, hogy belemegy, tényleg megszakítanak minden kapcsolatot. És igen, ezt még élőben is hajlandó elismerni.




Aey viselkedése egyébként... azt teljesen benéztem, hogy miért akaszkodik rá annyira Sibre, ugyanis kiderült, igazából Gene kellene neki! És mivel Sib ezt végig tudta, azért viselkedett a sráccal annyira hűvösen!








Aey-t egyébként kitagadta a családja, nem tudták elfogadni, hogy egy srácot szeretett, akit egyébként ellene fordítottak valahogy. A srác nagyon ellenszenves volt, folyamatosan sajnáltatta magát, amikor látták őt, mosolygott, egyébként meg állandóan sírt. Miután kitette azt a videót a srácok kapcsolatáról, még a saját menedzsere is lemondott róla. Amiről azt hitte, még nagyobb ismertséget hoz neki, azzal igazából csak lealázta magát.

Nem csak Aey volt az, akit fejbe csaptam volna, hanem Gene is. Nem bírt kiállni a kapcsolatukért, helyette tagadott mindent, és hazaszaladt, ott hagyva egyedül Sibet, holott megígérte, többé nem tesz ilyet. Sib tényleg kitette a szívét az asztalra, mi várható még tőle? Most az egyszer Gene-nek kellene a sarkára állnia!

A netes dolgok eléggé megviselik a srácot, így még a kiadója is visszavesz kicsit az arcából, és azt mondja, addig írhatja a regényt, ameddig csak akarja. Nem mintha Gene be tudná fejezni mostanában.

A segítség végül Gene öccsétől érkezik, aki elmésen megkérdezi, honnan meríti az ihletet a történeteihez. Hát az életéből. Akkor talán fel kellene keresnie az emlékezetes helyeket, nem?

Gene így is tesz. Visszaemlékszik arra, amikor kicsik voltak, amikor kihagyták Sibet a játékból, de ő utána ment és megtalálta. Emlékszik arra, amikor megvédte, amikor egymás kezét fogták, és támogatták a másikat. Amikor egymást átölelve aludtak el.










És mit ad Isten, mikor kinyitja a szemét, Sib áll vele szemben. Mert hát ismételten a srácnak kellett megtennie az első lépést, ugyebár.









Szerencsére aztán Gene is veszi a fáradtságot, és bevallja, mennyire szereti a másikat. Ennyit igazán megtehet, amennyit Nubsib küzdött érte!








A forgatás lezárult, Sib felszabadult, már csak egy fontos dolog van hátra - Gene-nek le kell zárnia az új BL történetét! Sib szolgáltat neki néhány igen érdekes alternatívát...









De azért végső soron az ő történetüknek egyáltalán ne legyen még vége!







Bevallom, ez a kikacsintás kicsit kényelmetlenül érintett... mintha rajtakaptak volna valamin! :D

Szót ejtve még a mellékpárosokról, akik engem teljes mértékben hidegen hagytak:

Aey-nek mintha lett volna valami dolga egy másik színésztársukkal, de ezt nem fejtették ki eléggé.

Valamint Sib menedzsere, Tum, szegény ember, végig próbálkozott Aey menedzserénél. Elismerem, a nő gyönyörű, vagány, okos, bokszol, motorozik, de valamiért azt hitte, Tum meleg, így még akkor sem vette komolyan, mikor a fickó szerelmet vallott neki. Végül persze összejöttek, és ők szerződtették le Sibet a következő sorozatára.





Ennyi volt tehát a Lovely Writer! A közepétől kezdve már izgatottan vártam az új részeket, tudni akartam, hogyan oldják meg a problémákat. Attól nem tartottam, hogy a szülők esetleg nem fogadják el őket, de amit a médiában lenyomtak, az sokkoló volt számomra. Szerintem pontosan emiatt különleges ez a sorozat; ha Nubsib nem lett volna annyira biztos magában, ha nem lett volna olyan erős a szerelme, a főnökei, akik nem láttak bele a kapcsolatukba, könnyen eltiporhatták volna őket.

Egyébként adóznom kell a Sibet játszó színész férfiassága előtt. Imádom az arcát, a szemét, meg a fantasztikus kezét!






Plusz odavoltam érte, amikor féltékeny volt, és mindenkit elküldött volna a francba Gene közeléből!

Mindenképpen nézzétek meg, valamint természetesen én is vetek majd egy pillantást a kiegészítő filmre!*




*A kiegészítő filmről nem vagyok hajlandó beszélni. Rettentően gagyi volt, nem is értem, Sib hogy gondolta ezt... mivel Gene ismét nagyon belemerült az írásba, alig tudtak együtt tölteni egy kis időt. Ráveszi hát a csapatot, hogy csalják el Gene-t egy kirándulásra, ott aztán valami horror-cuccokat valósítanak, meg, de közben Gene rájön, mit terveztek a háta mögött, így visszatámad. Egyébként a srácok két éve vannak együtt, de kb. ugyanott tartanak. Persze cukik, van kémia, de illene már valami többet villantani... aki nem nézi meg a kiegészítő részt, semmiről sem fog lemaradni, nem úgy, mint a TharnType esetében.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése