Subscribe:

Labels

2021. augusztus 29., vasárnap

#40/1 BL sorozat értékelő (Gen Y)


Mi más is lehetne az immáron negyvenedik sorozatértékelő cikk témája, mint egy olyan széria, amit már halogatok egy ideje?

Gen Y the series

Vigyázat, spoiler és enyhe +18!


Biztosra veszem, hogy a BL világban mindenki hallott a 2Moons sorozat amolyan fanfiction-feldolgozásáról, mert szerintem azt már a legelején le kell szögeznünk, hogy ez bizony egy fanfic. Ennél a sorozatnál értettem meg néhány olvasómat, akik kicsit durvábban szóltak be nekem, mikor egyes sorozatok/könyvek történetét megváltoztattam; mivel láttam a 2Moons szériát, itt volt néhány megoldás, vagy magyarázat, ferdítés, aminél kikerekedett a szemem, és hevesen ráztam a fejem, hogy nem, ilyen nincs! Ez szentségtörés! Szóval igen, okozott megannyi bosszúságot nekem ez a sorozat, néha csak nagy nehézségek árán tudtam rávenni magam, hogy folytassam, de volt két karakter, akik miatt megérte végigküzdenem magam rajta - ismét.



Ők pedig Kit és Mark - az egyetlen karakter, akinek a nevét valamiért meg kellett változtatni az eredetihez képest. Most nem mennék bele abba, ki melyik karra jár, mert bevallom őszintén, elvesztettem a fonalat - Kit az orvosira jár, az biztos, illetve Pha is, Mark viszont talán mérnök, de hogy hányadikos... erről majd később.

Kiindulási szituációnk tehát az, hogy Yo és Pha ugye jár egymással, Yo-val madarat lehetne fogatni, őrülten szerelmes, szinte minden órára küldet neki Pha egy csokrot, ami miatt a srác mindenhová kénytelen magával cipelni a virágokat.


Már itt eltértünk kicsit az eredetitől - sajnálom, nem tudom megállni az összehasonlítást -, mivel Yo és Pha már együtt van, mikor Mark felfigyel Kitre. Azonnal a nyomába szegődik, és mintha nem tudná, ki ő, simán leszólítja. Kit persze teljesen felháborodik, és közli vele, hogy bizony ő az idősebb!



Namármost Kit látni sem akarja Markot, amiből egyenesen következik, hogy látnia kell, mert Mark folyton a nyomában van. Mivel Kit Pha legjobb barátja, így a közös étkezéseknél is összefutnak, és hát Mark maximumra tekeri a flörtölést.

 


De jaj, bekövetkezik a tragédia, és amire, aki látta a 2Moons-t, nem számítana - Pha valamiért szakít Yo-val.









Már-már elképzelhetetlen szituáció, de még el is fogadtam volna, elvégre mivel az eredeti színész lelépett, ki kellett írni valahogy Pha karakterét. De ha kiírták volna! Viszont nem tették, és pont ez volt a frusztráló! Dobta Yo-t egy étteremben, a srác kisírta a szemét, teljesen összetört, sem ő, sem mi, de még Kit sem értette, Pha miért tette mindezt, de rendben, legyen. Viszont amikor Yo kezdte összeszedni magát, amikor újra nevetett, és amikor úgy tűnt, kezd nyitni valaki felé, Pha újra visszamászott valamilyen szinten. És én aztán sosem kedveltem Yo-t, számomra túl nyálas volt, itt mégis vele voltam, mert ilyet nem lehet csinálni! Valamint azért is bosszús voltam, mert Pha megmagyarázhatatlan viselkedése folyamatos konfliktust teremtett idejekorán Kit és Mark között.

Mivel természetesen Mark rettentően felháborodott a barátja helyett is, Kit viszont tovább védte a sajátját, hiszen, mint mondtam, nem tudtuk, Pha miért szakított Yo-val, és miért lépett ki az egyetemről.

De ahogy Yo egyre jobban lesz, vagyis igyekszik, Mark ismét elkezdhet dolgozni Kit meghódításán, ami nem egyszerű feladat. A sorozat pozitívuma, hogy szerintem nagyon jól elkapta Mark karakterét, imádtam a srácot az eredetiben is, és aminek örültem, hogy Kit sem lett olyan nyálas, olyan visszahúzódó. Kicsit hűvös volt az elején, a pokolba kívánta Markot meg a közeledését.








Mark erőfeszítése végül meghozta gyümölcsét, habár nem várt módon; mikor még a kocsiba is beült Kit mellé, és folyamatosan csacsogott az út alatt, Kit egyszer csak fogta magát, és... elhallgattatta.








Valószínűleg ha Kit tudja, milyen lavinát indít el ezzel, inkább kiugrik az ablakon. Csók közben még meg is harapta Mark száját, így emiatt is számítania kell a további piszkálódásra!

Mivel Mark persze nem hagyja annyiban... kéri vissza a csókját! És mivel Kitnek elege van a folyamatos piszkálásból, így rááll, hogy oké, visszaadja. De hogyan?










Ez volt az egyik kedvenc jelenetem, imádtam, ahogy évődtek egymással. És Kit nem gondolhatja komolyan, hogy itt majd tényleg annyiban marad a dolog!

Mert Mark tovább és tovább hajt, szeretne a pasija lenni, képes bármeddig várni, amíg Kit nem hajlandó őt a pasijának hívni. És elérkeztünk a következő kedvenc jelenetemhez, ami extra forró!










Számomra nagyon szexi volt, pedig "csak" a csuklóját csókolta meg! Viszont a magyarázat... hogy ott van a pulzuspontja, és szeretne közel kerülni hozzá... áh! És persze értettük a viccet... mert hiszen Mark "megjelölte" a másikat. ;)

A sorozatban megannyi új karakter feltűnik, az egyik legfontosabb pedig Thanu, aki érdekes mód akkor tér vissza az egyetemre, mikor Pha épp eltűnik.


A srác kihagyott egy évet, és mivel az orvosi karon tanul, közel áll Kithez, a srác vezeti őt vissza az egyetemi életbe. Ebből is támad konfliktus - egyrészről Mark is féltékeny eleinte, valaki más viszont a tettlegességtől sem riad vissza.


Pha távozásán kívül volt itt még egy érthetetlen szál. Visszatért ugye Thanu, aki ki tudja, miért hagyott ki egy évet, de itt van még Padbok is, aki vérszemet kap, akárhányszor meglátja a srácot. Eredetileg barátok voltak a múltban, de történt valami, olyasmit sikerült kihámozni, hogy Padbok sérelmezi, hogy Thanu hátat fordított neki és cserben hagyta valami verekedésben. Ez kissé homályos volt számomra.

Mindenesetre amiért nekünk most fontos ez a konfliktus, az az, hogy mivel Padbok látja, Kit milyen közel áll Thanuhoz, megfenyegeti a srácot, hogy ne közösködjön vele, mert megjárja.





Oké, nem kellene szexinek találnom egy olyan jelenetet, amikor egy ártatlan embert fojtogatnak, de ahogy Mark berontott, és majdnem nekiment Padboknak, pedig Padbok a felsőse... hát, az tényleg szexi volt.

De Mark még csak utána kezdte el meggyógyítani Kit sebeit, mintha nem Kit lenne az orvos...











Szóval végeredményben, köszönjük szépen, haver.

Mark ezután persze nem hajlandó egyedül hagyni Kitet, és estig vár rá az órái után. Kit itt már mutat némi gyengédséget irányába, szerintem kezdi elhinni, hogy Mark nem csak játszadozik vele.





Külön imádtam, hogy amikor Kit ilyen gyengéd volt vele, vagy megérintette, Mark először teljesen meglepődött, aztán örömmel fogadta a közeledést.

Kit később felnőtt ember módjára megbeszélte a dolgot Padbokkal, de a srác nemhogy visszavett volna az arcából, még azt mondta Marknak, ha Kit elhagyja, megszerzi magának. Persze, barátom!



Na ez a jelenet totál összezavart. Mark elvileg fiatalabb Kitnél, vagyis másodikosnak kell lennie - miért visel néha fekete-fehér egyenruhát, máskor meg a kék inget? Más sorozatokban a felsősök - Why R U?, Sotus - csak a színes inget viselik a ruha felett, nem cserélgetik random. Ezért sem tudtam pontosan, Mark most akkor milyen szakra jár, és hányadikos. Barátnőm szerint, mivel korábban Mark volt az iskola Holdja, így vannak hivatalos kötelezettségei, és emiatt viseli néha a fekete-fehér egyenruhát.

Mivel Mark nem akar tovább totojázni, határozott lépésre szánja el magát. Ehhez még a csapat segítségét is kéri - amikor azt mondtam, megannyi új karaktert kaptunk, enyhén fogalmaztam -, ezt főleg azok a még gimnazista srácok alkotják, akik az ő egyetemükre fognak járni. Itt van például Kit "testvére" - nem tudtam biztosan, tényleg az-e -, valamint Yo "testvére" is.


Mark a segítségüket kéri Kit meghódításában, de mindezt álcázza - úgy tesznek, mintha igazából Yo-t akarnák meglepni, őt akarnák rávenni, hogy felejtse el Pha-t, és lépjen tovább a három srác valamelyikével, aki ostromolja őt.









Ez a jelenet, ahol Kit kvázi végre bevallja, hogy ő is érez valamit Mark iránt, a továbbiak fényében kicsit kegyetlennek éreztem.

De szegény Mark nem érthet révbe idejekorán... mivel talán megérezte, hogy Yo kezd továbblépni, Pha ismét feltűnik a színen üzenetek formájában. Kitet kérdezi, Yo-nak tényleg új pasija van-e, aztán... megkéri, hogy segítsen neki újra látni a srácot! Szegény Kit majdnem kettészakad - a három srác közül ugyanis, akik érdeklődést mutatnak Yo iránt, az egyik Thanu, akit Kit kedvel! De Pha a barátja, kötelessége segíteni neki, nem igaz?

Nem, nem, rohadtul nem! Mindenki a lelkét kiteszi, hogy megvalósítsa Mark nagyszabású tervét, Yo is annyira lelkes, elvégre úgy kell tennie, mintha nem tudna semmiről, mikor Kit felhívja, hogy találkozzanak... aztán, mikor Kit elmondaná neki, hogy el kell menniük Pha-hoz... hirtelen elkezdődik a romantikus felvonás.





Egyszerűen gyönyörű volt, ahogy Mark lépdelt Kit felé, kezében csokorral. És a beszéd még ezután jött.

"Tudod? Az első nap óta dühös vagy rám. Nem tudok nem gondolni rád. Minden nap látni akarom az arcod. Néha azt akarom látni, hogy dühös vagy.  Néha azt akarom, hogy nevess. Minden alkalommal, mikor veled vagyok, az érzéseim csak növekednek. Többek és tisztábbak. Kedvellek, P'. Szeretem, mikor önmagad vagy. Például, hogy milyen egyenes és kemény ember vagy. Kedvelek mindent benned, P'Kit."

Gyönyörű volt, őszinte, lehengerlő, és mindehhez még hozzájött Mark sármja... komolyan, eddig is helyes srác volt, de ahogy megvallotta az érzelmeit, ahogy kiterítette a szívét, le a kalappal előtte.

És mi volt erre Kit válasza? Persze nem számítottam rá, hogy a srác lábai elé omlik - mint ahogy tettük volna a helyében mind -, de arra sem számítottam, ami történt. Mert Kit egyszerűen... fogta Yo-t, és elhúzott. Mert hogy most nem megfelelő erre az idő.


Mert Kitnek az a francos Pha fontosabb volt! Odavitte Yo-t a tetőre, aztán Pha jól pofára ejtette mindkettőt! Mert dehogy ment oda! És Yo is ismét reménykedni kezdett, hogy aztán összezuhanjon! Kit pedig foghatta a fejét... mert Markkal ezt már nem hozhatta helyre.

Jó Isten, hogy mennyire sajnáltam Markot ebben a pillanatban! Ott voltak a segítői, mindenki drukkolt neki, ő meg áll leforrázva, virágcsokorral a kezében, és nem értett semmit! És Kit később is csak annyit mondott... hogy most nem megfelelő az idő.














Teljesen, totálisan megértettem Mark összezuhanását. Meddig lesz még ő az egyetlen, aki küzd a másikért? Mintha csak Kong beszélt volna Arthitnak - sem Arthit, sem most Kit nem mutatta ki egyszer sem, mit jelent számára a másik. Valami mindig fontosabb - és ez a valami inkább valaki.

Kellett némi idő, hogy ezt feldolgozzam. Nem csak Yo esett pofára Pha által - ismét -, de Mark reménykedő, örök optimista szíve is összetört. A sorozat felénél járunk. Hogy fogunk innen felállni?

Úgy tűnik, Mark nem igazán akar felállni egy darabig, iszik, éjszakai életet él, nem törődik semmivel, csak a szívfájdalmával... illetve mégis, hiszen Yo ugyanazon megy keresztül, mint ő. Yo azért próbál pozitív maradni, és biztatja barátját, hogy neki igenis van még esélye Kitnél, hogy Kit érez iránta valamit.

Egy össznépi egyetemi rendezvényen találkoznak ismét, ahol Kit ellátja Yo és Mark sérüléseit... de sajnos a mélyben megbúvó sérülésekkel ő sem tud mit kezdeni.






Itt egyébként Kit részéről olyasmit lehetett érteni, hogy még ő haragszik Markra, hiszen Mark volt az, aki megígérte, hogy küzd érte és várni fog rá, mégis feladta.

Mark ezután ismét ivásba menekül a barátaival, csakhogy ezúttal Kit követi, és megvárja, míg végeznek, hogy biztonságban hazavihesse. Itt hálás voltam Mark barátainak - felsőseinek -, hogy megmondták Kitnek, ha nem érez semmit a srác iránt, ne játszadozzon vele. De ebből a törődésből is látszott, hogy Kitnek igenis vannak érzései, illetve abból, amit később elsuttogott a részeg srácnak.














És itt beleláthattunk végre Kit gondolataiba is; hiszen nem azt mondta, hogy nem akarja Markot, csak időt kér, hiszen ő maga még nem tudta kimutatni a másik felé, mit is jelent számára. Ezt becsültem benne, hogy nem ugrik bele Markkal semmibe, amíg ő maga is be nem bizonyította, komolyak az érzelmei. Ezért is tetszett jobban ez a Kit; nem passzív karakter volt csupán, hanem ő is tenni szeretett volna valamit Markért.

De hoppá, a szép beszéd sajnos elpárolgott, mikor Kit felfedezett egy szívásnyomot Mark nyakán! Ott is hagyta a srácot, hogy reggel Yo ébressze fel, és persze mindketten elszörnyedtek Mark nyaka miatt.

Mark este Kit lakása előtt várja a srácot, hogy visszaadja a lakáskulcsát, meg hogy bocsánatot kérjen a viselkedéséért. Kit természetesen hűvös vele, meg mérges is, amiért Mark lerészegedett, és úgy viselkedett, ahogy. Meg persze a jel is zavarja Mark nyakán. Mark ismét majdnem térdre hullik előtte, bizonygatja, hogy semmi sem történt, meg hogy igazából hazudott... megpróbálta magát távol tartani Kittől, de nem sikerült.

Mikor Mark legyőzötten elindulna, végre Kit is szóhoz juthat, és elmondhatja... aha, persze! Mivel nagyon zavarja a szívásnyom Mark nyakán, addig nem nyilatkozik a kapcsolatukról, míg az el nem tűnik. Szegény Mark!












De ami a lényeg, Mark arcán újra feltűnt a mosoly, és hajlandó tovább küzdeni! Hogy ezt bizonyítsa, egy gyönyörű romantikus meglepetést hagyott Kit lakásán - égő gyertyák, az egyik papíresernyő, amit használtak a nagyjelenetnél, valamint egy üzenet.

"Az érzéseim irántad még mindig ugyanazok. Ne haragudj rám. Jobban szeretlek, ha dühös vagy."

Ezután aztán - mivel Mark nyakáról a nyom meglepő gyorsasággal eltűnt -, megbeszélik a dolgokat, különösen azt, hogy Kitnek nem kellett volna Pha és Yo kapcsolatát választania a sajátjuk helyett.









Láttam, éreztem és elhittem, hogy Kit szeretne bizonyítani, főleg, hogy ő akart az lenni, aki majd megkéri Markot, legyen a pasija.


Mark és Yo a Téli Szerelmi Fesztiválra készülnek, ahová természetesen Kit is meghívást kap, és persze Mark rettentően szeretné őt lenyűgözni.





Ami abszolút sikerül is, mivel Kit úgy néz rá, mintha senki más nem létezne számára a világon.






De Kit aztán hirtelen lelép - egy csetepaté elején -, Mark pedig rohan utána, hogy végre tisztázhassák a dolgaikat. Igen, Mark nem egyszer közölte már az érzéseit, most viszont Kit kér szót, hogy elmondhassa a sajátjait.








Nagyon szexinek, erotikusnak találtam, amikor Mark jelölte meg Kitet, Kit válasza viszont egyértelműen inkább édes, romantikus volt, de ez így volt jó! Látszott Kiten az igyekezet, hogy visszaadjon valamit abból a szeretetből, amit a másiktól kap.

"Te vagy nekem a legfontosabb."

"Akarsz a pasim lenni, vagy sem?
Hm, hadd gondoljam át!"

Még itt sem bírják ki, hogy ne évődjenek egymással, de ez már nem fájdalmas, hanem édes. Kit pedig ad Marknak egy karórát, hogy elkezdődhessen a közös idejük.

"Köszönöm, hogy hagyod, hogy az időnk együtt teljen."

Ezután egy amolyan próbaidőszak vette kezdetét, amin ha Mark átmegy, hivatalosan is egy pár lesznek! Szerintem Kit azért menet közben elég önkényesen változtatta a szabályokat, így sosem tudhattuk meg pontosan, Marknak hány pontja is van. :D

Együtt vásárolnak, esznek, évődnek, és persze Mark kicsit későn értesül arról, hogy még nem kapta meg hivatalosan a "Kit pasija" posztot. Aztán Kit, hogy elterelje a beszélgetést egy bizonyos témáról, hirtelen megkérdezi, Mark akar-e a szobájában aludni. Csoda, hogy Mark nyomban elfelejtette, miről is volt szó? :D

De ha Kit azt gondolta, a "próbaidő" majd visszatartja attól Markot, hogy bármit is tegyen, hát tévedett!





Így Kit kicsit megleckézteti, hogy ne nyúlkáljon olyan helyre, ahová nem szabad. Jelenleg egyikük sem akarja átengedni az irányítást, így elnapolódik az erotika.

Viszont ahogy egymás mellett fekszenek, az nagyon aranyos. Kit ekkor elég sebezhető és nyílt, őszintén kimondja az érzéseit, amikor Mark kérdezi, Mark pedig repes a boldogságtól.















Mark ezután meghívja az egyetemükre bejutott srácokat egy hajóra, hogy meghálálja, amiért segítettek neki Kit meghódításában, valamint, hogy gratuláljanak nekik a sikeres felvételihez. Előtte várost néznek, és imádkoznak egy templomban, amit Marknak ismét sikerül nagyon édes jelenetté varázsolnia.








De a hajókázás még csak ezután jön, ahol továbbra is évődnek - a gyerekek szeme láttára, ami Kitet bosszantja -, de később hegedűzenére táncolnak, és tűzijáték is van! Még azt is simán elhiszem, hogy ezt is Mark rendezte el!





Kit eleinte még próbálta tartani magát és csipkelődött, utána viszont teljesen elfogódott lett, és csendben élvezte, amit Mark rendezett nekik. Közben Yo és a gyerekek is végig szeretettel drukkoltak nekik, nagyon cukik voltak.

No, de Kit kicsit felöntött a garatra, amíg Mark nem figyelt, így spiccesen érkeznek meg a szobába.
Mind tudjuk, hogy a részeg emberek levetkőzik a gátlásaikat, Kitnél sincs ez másként. Egyébként teljesen úgy viselkedett, mint egy hisztis nőszemély; mivel Mark jó fiú, tartotta magát ahhoz, amit Kit korábban mondott - nincs nyúlkálás! -, de a részeg Kit már teljesen másként gondolja, és még ő van felháborodva, hogy Mark olyan unalmas! Pedig Mark gondoskodik róla, leveszi a cipőjét, lefekteti, csak éppen azt nem akarja elérteni, Kit mit is akar igazából. Mert Kit még a lelkét is kiönti, hogy milyen boldog a kapott áldás miatt, és..

"Mit kell tennem, hogy téged is boldoggá tegyelek?"







Kedves nőtársaim, biztos nem ismeretlen előttetek sem a szituáció; a párotok jót akar nektek, gondoskodik rólatok, azt teszi, amit korábban kértetek, de mivel szeszélyes nők vagytok, azóta már rég meggondoltátok magatokat, és mást akartok, és elvárjátok, hogy a párotok azonnal lépést tartson veletek! Kit pont ezt csinálta, magára rántotta Markot, aztán, a részegek ugyancsak jó szokásához híven, elaludt.





Másnap persze Mark húzza kicsit a másik agyát azzal, vajon mi is történt az este, de végül ismét felülkerekedik a romantikus énje, és érzelmeinek végső kifejezését adja; átnyújtja Kitnek a szívét jelképező fogaskereket.

"A szív a fogaskerék.
A fogaskerék a szív.
A fogaskerék kivel?
A szív vele."











És mivel összejöttek, mintha meg is szűntek volna létezni... úgy értem jelen voltak valamilyen szinten, például a legutolsó rész legutolsó jelenetében, amikor kvázi felvállalták végre magukat az ismerőseik előtt... de az utolsó három részben elég kevés szerepet kaptak.












Mark vért és verejtéket áldozott, hogy megszerezze a srácot, és végre megkapta jutalmát. Kíváncsian várom, a második évadban mennyi szerepet kapnak, illetve lesz-e közöttük valamilyen konfliktus.

Mivel ez a cikk már így is a végtelenbe nyúlt, kettészedtem, a többi párosról a következő alkalommal nyilatkozom!

Addig is álljon itt a kedvenc Kit/Mark videóm!



0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése