Subscribe:

Labels

2021. szeptember 12., vasárnap

#43 BL sorozat értékelő (The Best Story)

 


Ismét egy extrán rövid sorozat, amit még véletlenül se akkor kezdjetek el, amikor túl jó a kedvetek.

The Best Story

Vigyázat, spoiler és könnyek!

Történetünk főhőseit azoknak biztos nem kell bemutatni, akik látták az En of love: The Mechanics című sorozatot, illetve annak a sorozatnak az eddigi három darabját. Az ottani két srácot a közönség annyira megkedvelte, hogy még folytatást is fognak kapni, valamint több más BL sorozatban is együtt szerepelnek.

Elbeszélőnk, Best a neve ellenére se nem valami szerencsés, se nem népszerű. A gimnáziumon csak túl akar lenni, hogy elkezdhesse az egyetemet és az igazi életét.


Szereti a zenét, tud gitározni, van két jó barátja, de saját bevallása szerint sem a sportokban, sem a tanulásban nem kiemelkedően jó, nem is beszélve a szerelemről. Nem gondolná, hogy visszasírná ezt az időszakot, vagy hogy, sok más felnőttel ellentétben, szívesen visszapörgetné majd az időt, hogy valamit másként csináljon.

Egy nap azonban fordul a kocka, és vele is történik valami izgalmas!







Alighogy felfigyel egy srácra, az a bizonyos srác fejbe dobja egy labdával! Szegény Bestnek nincs szerencséje... vagy mégis?

Így legalább megismerkedhet a sráccal, aki ugyan nincs már ott a gyengélkedőn, mikor Best magához tér, de a srác másnap megtudja, hogy ő vitte el a hátán a kórházba, és ettől hangos az internet.



Na most emiatt Best annyira ideges lesz, hogy nekivágja a falnak a másik srácot. Dew csak bocsánatot kérni tud az eset miatt, és hát annyi volt a legkevesebb, amit megtehetett, hogy elvitte a másikat a gyengélkedőre. Best szerintem azért volt ideges főleg, mert nem volt magánál, és nem élvezhette, ahogy Dew a hátán cipeli. :D

Később persze Best is bocsánatot kér, mindenki megbocsát mindenkinek, jók vagyunk, Dew pedig olyan kedves, hogy felajánlja, bármiben segít a másiknak.

És itt kezdődnek Best gondjai... ugyanis kicsit többet kezd gondolni a srácra, mint illene.





A barátai persze szinte nyomban levágják a helyzetet, és igyekeznek segíteni a srácnak. Javaslatokkal látják el, hogy kellene közel kerülnie a másikhoz, és aztán oda lyukadnak ki, hogy írhatna neki egy dalt. Persze közben lökdösik is Bestet, hogy kerüljön többször interakcióba Dew-val. Kihasználják például Dew korábbi felajánlását, és megkérik, tanítsa meg Bestet kosarazni. Szerintem Best szerette volna kicsit tovább húzni azt a tanítást...









A legjobb csapat díját talán a Chonlatee sorozat kapcsán már kiosztottam, de Best barátai is megérdemelnek egy-egy tapsot, rettentő segítőkészek és aranyosak voltak végig. Egyszer például, mikor Best összekeverte a füzeteit, és elhagyta azt, amelyikben amolyan naplót írt, és amiben benne volt a Dew-nak szánt dalszöveg, a két srác eltereli Dew figyelmét, míg Best átkutatja a táskáját. 

De egyébként végig biztatták és támogatták Bestet, hallgatták a siránkozását, vele együtt örültek, mikor közelebb került Dew-hoz, és hát... a végén is mellette voltak, de erről majd később.

Best hol boldog volt, hol a legmélyebb kétségbeesésbe süllyedt Dew miatt. Szerette nézni a srácot, boldog volt ettől az érzéstől, máskor viszont elszomorodott, mikor meglátta a srácot valaki mással.


Átéreztem a vívódását, elvégre Dew az első "szerelme", és nem tudhatja, Dew vajon mit érez. Egyszer-kétszer beszélnek csak, komoly erőlelépésnek számít viszont az, amikor Best bekerül Dew barátainak bandájába.


Ezután sikerül egy kicsit beszélgetniük a lelátón, és kiderül, hogy Dew bizony tud arról a bizonyos készülő dalról.














Best így tehát befejezi a dalt, amit a banda fellépésén elő is adnak. Szerintem ritkán történik meg BL sorozatokban, hogy egy-egy dalt végig előadnak, de itt ez történt.

Dew teljesen le volt nyűgözve persze, ami valaki másnak is feltűnt.







Ő Fern, Dew egyik barátja, akiről kiderült, hogy szintén többet érez a srác iránt. Azért segített folyton a srácnak, azért volt vele olyan kedves, mert többet szeretett volna tőle. Dew-nak ez persze nem esett le, amit nem csodálok, szerintem a lány nem volt elég egyértelmű. Utána viszont színt vall, és azt is közli, hogy úgy látja, Dew viszont talán többet érez Best iránt.

A fellépés után Dew kicsit megváltozik, mintha nem tetszene neki, hogy Best már ismertebb, mintha nem akarná, hogy megváltozzon - maradjon csak láthatatlan, és járjon csak az ő nyomában továbbra is?


Dew sem egészen érti még, mit is érez, és talán nem is kell neki, hiszen annyira fiatalok! Sajnos Fern hiába mondja azt, hogy legyenek barátok, majd túl lesz azon, hogy Dew visszautasította; egy közös ebéden elkotyogja Dew anyjának, hogy szerinte több van a két srác között. Ez akkora szemétség volt tőle! Ezzel indította el a lavinát, ami tönkretette a srácok... na, nem egész életét, de a gimnáziumból hátralévő időt mindenképpen!

Mivel az anyja közli Dew-val, hogy nem helyben fog egyetemre járni, hanem ott, ahol az apja él, és oda is költözik. Dew hiába tiltakozik - hasztalan.

Szerény Best a barátaitól kénytelen megtudni a hírt. A két srác alig találkozik, ami esetleg alakult volna köztük, annak befellegzett.

Az utolsó napon, amikor búcsúként egymás ingére kell írniuk, azért még váltanak néhány szót. Hogy Dew-nak el kell mennie... és hogy akkor milyen kapcsolat van közte meg Farn között? De a srácnak nem is kell válaszolnia - ott van Dew ingén a válasz Farn szavaival: Mindig szeretni foglak.

Best ezután megpróbálja kiírni magából, amit érez, de nem sokáig jut.







Best kénytelen hátat fordítani, kénytelen hagyni, hogy így érjen véget a történetük. Semmit sem kaptak ettől a "kapcsolattól", még csak abban sem voltak teljesen biztosak, mit is éreznek, de a környezetük eldöntötte, hogy el kell válniuk.

A legjobb barátok persze ott vannak, és igyekeznek felvidítani Bestet.


Annyira kíváncsi voltam, mit írtak egymás ingére!

Először Dew-t láthattuk, akinél ugye tudtuk, Best mit akart írni, viszont most azt is láthatjuk, hogy nála van Best füzete. Most először lapozza fel, és elolvassa Best gondolatait azokról a bizonyos napokról.

Amikor fejbe vágta egy labdával.

Amikor megtanította kosarazni.

Amikor bekerült a bandába.



Ezt, mint kiderült, Dew rendezte el a srácnak, mivel ő is figyelte őt valamennyire a távolból.
Most pedig megtudhatta, Best milyen mély érzéseket táplált iránta.

Eközben Best hazaért, és levette az ingét. Amire Dew azt írta, hogy "Akkor se felejts el, ha híres leszel." Uh, hát fel tudtam volna robbanni! De aztán Dew közzétett egy insta-sztorit...




Mint említettem, ezt senki se akkor kezdje el nézni, amikor tele van életörömmel. Kíváncsi voltam a végére, reméltem, hogy a srácok valahogy megoldják, viszont... utólag belegondolva, így reális ez. Fájdalmas, de reális. Best első szerelme talán tényleg Dew, de lesz még nagyon sok. Dew még csak ki sem tudta bogozni, mit érez. Gimnazisták voltak, könyörgöm! Első szerelmek, első csalódások, összetört szívek. És a srácoknak ugye itt még kötelező azt tenniük, amit a szüleik diktálnak.

De azért én reménykedtem, hogy Dew esetleg valami olyat írt az ingre, ami reményt adhat Bestnek. Hogy várjon rá, vagy hogy néhány év múlva visszajön.

Fájt a vége, nem tagadom. Realitás ide vagy oda, szeretem, ha a srácok a vásznon boldogok. Legalább ott legyenek azok.

Furcsa volt Veet... akarom mondani Dew-t ilyen visszafogott szerepben látni. Megértem, miért teszik őket egymás mellé egyre több sorozatban, és alig várom a Love Mechanics új évadát!



0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése