Subscribe:

Labels

2021. szeptember 19., vasárnap

#44 BL sorozat értéke (Light on me)

 


Sziasztok!
Bevett szokásommal ellentétben most szupergyorsan megérkeztem ennek az új sorozatnak az értékelésével, hiszen alig néhány napja kaptuk meg az utolsó részt. Nehezen veszek búcsút a srácoktól, de magyar felirattal biztos újra megnézem az utolsó néhány részt.

Light on me

Vigyázat, spoiler és enyhe +18!


Mostanában ritkán kezdek bele olyan sorozatba, ami még sugárzás alatt van, mert idegőrlő egy hetet várni egy-egy részre. Ennek a szériának a borítója sem nyert meg első látásra, de mivel youtube-on láttam belőle jeleneteket, és mivel az egyik szereplő kiköpött Nam-joon a BTS-ből, így adtam neki egy esélyt. Egyrészt jól tettem, imádni való sorozat, másrészt megint megszívattam magam a fent kifejtett dolog miatt. Az utolsó néhány résznél már nem volt erőm kivárni a magyar feliratot, nekiestem angolul.

A sztori a következő: adott hősünk Woo Tae Kyung, aki amolyan különc az iskolában, kicsit Sheldon-szerű, magányos farkas, nincsenek barátai, másrészről kérlelhetetlenül őszinte. Neki ez így teljesen meg is felel még akkor is, amikor társai ezt egyáltalán nem tudják felfogni. Tae Kyung tehát egyedül jár-kel az iskolában, mígnem az egyik tanár a fülébe nem ülteti a bogarat egy jó kis hasonlattal: Tae Kyung nem eszi meg a babot, pedig nem arról van szó, hogy nem szereti. A tanár erre azt mondja, ő sem ette meg, de aztán egyszer belekóstolt, és ugyan nem ízlett neki, de annyira szörnyű sem volt, mint gondolta. Természetesen lehet sejteni, hogy nem (csak) a babról folyt a szó.

Tae Kyung ezután úgy dönt, rendben, feladja magányos életét, és barátokat szerez. Az előbbi tanár az iskolai diáktanácsot javasolja számára, ahol könnyen találhatna új barátokat. Tae Kyung személyiségével különben sem lesz egyszerű a helyzet, de van valaki a tanácsban, aki mindent megtesz, hogy Tae ne kerüljön be közéjük.




Úgy tűnik, hogy az alelnök, Noh Shin Woo nem igazán szívleli a srácot, és amíg nem egyhangú a szavazás eredménye, addig Tae nem kerülhet be a csapatba. Az, hogy Shin Woo nem kedveli a másikat, talán az első, nem épp szerencsés találkozásukra vezethető vissza, amikor Shin Woo menet közben kiejtett a dobozból egy mű dildót, Tae meg olyan szerencsétlenül vette ezt fel, hogy a tárgy Shin Woo fenekét érintette. :D

Mivel azonban Tae Kyung nagyon teper, valamint mivel a tanács másik két tagja támogatja a felvételét, a próbaidő után Tae állandó tag lehet. Az első néhány részt az teszi ki, Tae hogyan próbál beilleszkedni a csapatba, illetve hogyan igyekszik megkedveltetni magát az alelnökkel. Mikor már ott tartunk, hogy kezdenek jóban lenni, és Shin Woo felenged egy kicsit, érkezik a következő bonyodalom...







Vagyis igazából ennek a sorozatnak a romantikus vonulata. Mert a sorozat kezdetén kaptunk egy kis előzetest, Tae Kyung éppen a másik három srácot fényképezte a parton, és arra gondolt, bizony közöttük van az első szerelme.

Azt tehát tudni lehetett, hogy össze fog jönni valakivel, és az első néhány rész után elég világos lett, Tae Kyung számára ki is lenne az a valaki...













Ez pedig nem volt más, mint az elnök, Shin Da On. Kezdetben nem volt gondom a sráccal, tényleg mindig segített mindenkinek, kedves volt és mosolygós, de volt neki egy utánfutója, Lee So Hee, ezt a lányt egyszerűen nem bírtam elviselni. Átjárt a saját iskolájából, beült a diáktanács termébe, folyamatosan hívogatta Da On-t, mindenkit kifaggatott, nem-e látta, parancsolgatott és főnökösködött, és azzal dicsekedett, hogy Da On életében ő a legfontosabb, és ő ismeri legjobban a srácot. Érthető módon nem tetszett neki Tae Kyung felbukkanása, különösen, hogy Tae egyre többször kereste Da On társaságát, és Da On is egyre többet volt vele, lerázva ilyenkor a lányt.



Voltak pillanatok, amikor úgy tűnt, Da On is többet érez a srác iránt. Nem mondta ugyan ki nyíltan, de ápolta, törődött vele, korrepetálta, és aztán az egyik utazásukon elfogadta a Tae Kyung által nekiadott karkötőt. Azt mondta, még sosem gondolt így rá senki, és mindig hordani fogja a karkötőt. Tae Kyung fellelkesült emiatt, örült, hogy színt vallott - hiszen most már Da On-nak is tudnia kellett, hogy jobban kedveli, mint egy barátot. Da On szülei egyébként nem igazán törődnek a sráccal, Da On így igyekszik maximalista lenni minden területen.





Sajnos - vagy szerencsére - az lesz a veszte, hogy soha nem tud nemet mondani, és mindenkinek meg akar felelni, róla senkinek se legyen egy negatív szava sem. Mikor kikerül a netre egy kép, amin a két srác fogja egymás kezét, Da On tagad mindent. Még a karkötőt is leveszi, mikor néhányan érdeklődni kezdenek róla. Kerüli Tae Kyung-ot, mondjuk épp elég gondja lesz a tanárokkal meg a szüleivel, le kell állítania a pletykát, miszerint meleg. A képet természetesen Lee So Hee posztolta, persze azért, hogy segítsen a srácnak; Da On egyszerűen cáfoljon mindent, hogy Tae Kyung kikerülhessen a képből. A lány semmitől sem riadt vissza, de nem értette meg, hogy csak áltatja magát; Da On sosem fogja jobban kedvelni, mint bárki mást.







Abban talán kicsit igaza volt a lánynak, hogy Tae Kyung is beleesett a csapdába; mivel Da On mindenkivel kedves, sokan ezt félreértelmezhetik, és többet látnak a viselkedésébe. Viszont akkor sem gondoltam volna Da On-ról, hogy ennyire kegyetlen, hogy ennyire jellemtelen. Úgy értem nem kell mindig mosolyogni, mindennel egyetérteni és mindenkinek segíteni. A saját életed a tiéd, a saját döntéseidet kell meghoznod!



Nem tagadom, mikor Da On nem volt hajlandó kiállni az érzelmeiért és Tae Kyungért, egy kicsit megutáltam, és onnantól egyáltalán nem tudtam megbocsátani neki.

Sok más nézőhöz hasonlóan természetesen én is az alelnöknek szurkoltam, de miután Tae Kyung az elnökhöz kezdett közeledni, még kevesebb esélyt láttam arra, hogy összejönnek. Pedig!







Pedig Shin Woo eszméletlenül édes volt! Szerintem remekül szembeállították a karakterét az elnökével; míg Da On mindenkivel kedves volt, így sosem lehetett tudni, kit kedvel igazán, addig Shin Woo pont az ellentéte - azokkal volt kedves, akiket igazán kedvelt, és ezt kezdte csinálni Tae Kyung esetében is, mikor végül kimutatta az érzelmeit. Ahogy Da On, úgy Shin Woo is igyekezett gondoskodni a másikról, törődni vele, de ez azért volt sokkal édesebb, mert nem jött neki természetesen, nagyon sokszor zavarba jött, elvörösödött, vagy egyszerűen nem tudta, mit kellene tennie.














Szegénynek nem lehetett kellemes látni, ahogy Tae Kyung és Da On közelebb kerül egymáshoz, de önzetlenül hagyta, hogy történjen, aminek történnie kell. Ő talán tudta, hogy Tae Kyung meg fog sérülni, de nem állt az útjába. Próbált azért Da On lelkére beszélni, hogy ő is tisztázza az érzelmeit, legyen őszinte magához, és persze Tae Kyung-hoz is. Viszont amikor Da On egyik alkalommal nem ment Tae után, pedig Shin Woo noszogatta, akkor Sin Woo végre a sarkára állt, és azt mondta, akkor utána megy ő, de nem fogja többé elengedni. Ez elég egyértelmű ultimátum volt, és Da On nem hazudtolta meg magát; nem állt ki az érzelmei mellett, nem ment szembe az elvárásokkal.

Shin Woo volt ott Tae Kyung mellett, amikor a srác mindenhol kereste az elnököt a kép kikerülése után.






Ő volt az, aki megvárta a srácot, és vigasztalta, mikor Tae Kyung végül rájött, hogy Da On nem fogja őt választani.













És Shin Woo csak itt engedte meg magának, hogy közelebb kerüljön a másikhoz, és ezt is inkább Tae, mint a saját érdekében. Felajánlotta, hogy hazaviszi, mert sejtette, hogy Tae ezt most nem tudná egyedül feldolgozni. És még egy titkot is megosztott vele...








... nevezetesen, hogy az előző iskolájában megkedvelt valakit, aki egy srác volt. Elmondta egy barátjának, aki nem fogadta jól. Ehhez kapcsolódott talán egy korábbi jelenet, amikor Tae Kyung odament Sin Woo-hoz meg egy csapat sráchoz, akik Shin Woo régi iskolatársai lehettek. Az egyik srác megkérdezte, Tae Kyung Sin Woo pasija-e, mire Tae nagyon lazán és őszintén közölte, hogy nem a pasija, még csak nem is barátok - ez még akkor volt, amikor nem voltak jóban. Ezután, mikor a távozni készülő Tae-t megütötte az egyik srác, Shin Woo teljesen átalakult... kész lett volna szétverni bárkit, aki hozzáért a másikhoz.


Ennek még nem tulajdonítottam akkora jelentőséget azon kívül, hogy irtó szexi volt, pedig...

Visszatérve, Shin Woo tehát vigasztalja Tae-t, vacsorát főz neki, sőt, még azt is megengedi, hogy nála aludjon.












Fantasztikus volt látni ezeket a jeleneteket, ahogy évődtek egymással, és ahogy Shin Woo annyira érzékenyen törődött vele, minden hátsó szándék nélkül.

Ezután Shin Woo és a másik tag, Nam Goong Shi Woon igyekezett felvidítani Tae-t, valamint kiküszöbölni a Da On-nal való találkozást, ami különben is lecsökkent, mert a srácnak vizsgái voltak.








Hogy azért némi izgalom is legyen, a srácok megszavazták, hogy Tae Kyung is szerepeljen egy közelgő versenyen, ehhez pedig Shin Woo-t jelölték ki a menedzserének. Együtt vásárolgattak, hogy megtalálják a legmegfelelőbb szettet a srác számára. Shin Woo itt további cuki jeleneteket produkált, hogy Tae Kyung kedvében járjon, aki viszont egyre jobban szerette ugratni őt.



















Sajnos a posztolt képet Da On is látta, és pont ekkor érzett ellenállhatatlan késztetést, hogy végre beszéljen Tae Kyung-gal. Korábban Shin Woo-val is beszélt, hogy kezdenek megváltozni az érzései, amit persze Shin Woo nem fogadott kitörő örömmel, de szerette volna, ha Tae Kyung végre le tudja zárni magában ezt az epizódot.










Da On előzetesen még a kis barátnőjét is elküldte, hogy kérjen bocsánatot Tae-től a kiposztolt kép miatt. Tae Kyung ezt el is fogadta, de nem ígérte, hogy azonnal barátok lehetnek. És Da On-t is szépen leszerelte; persze valószínűleg még mindig kedveli, de elég mély sebet ejtett a szívén. És talán a Da On-tól kapott törődést most már össze tudja hasonlítani egy bizonyos másik személytől érkező törődéssel, és eldöntheti, melyik az őszinte.

Persze Da On észbe kapva gyorsan elkezdett próbálkozni, de ez számomra már annyira erőltetett, annyira nyálas volt! Totál önző módon visszatolakodott Tae életébe, nem véve észre, hogy Tae Kyung és Shin Woo mennyire jók együtt. 


Fel tudtam volna robbanni! És Shin Woo továbbra sem vallott színt, így Tae nem tudhatta, mit érez. Voltak persze jelek... te jó ég, különösen egy. Amikor Shin Woo régi iskolatársai behúztak egyet szegény Tae-nek, a srácnak eltört a telefonja, amit elég sokáig nem javíttatott meg. Mikor erre mégis sor került, meglepődve vette észre, hogy Shin Woo rengeteget írt neki, rengeteget gondolt rá.








És amikor Tae Kyung megkérdezte, hogy mi lett volna, ha sosem veszi észre, ha sosem látja meg ezeket az üzeneteket? És ez annyira szívbe markoló volt, hogy Shin Woo-nak még az is rendben lett volna. Ez teljesen jól lefedi az egész "kapcsolatukat"; ha Tae Kyung nem vette volna észre őt, Shin Woo attól függetlenül továbbra is gondolt volna rá, továbbra is kedvelte volna, viszonzás nélkül.

Da On tehát ebbe az alakuló kapcsolatba tolakodott vissza. Közben elérkezett a verseny napja is, ahol Shin Woo ismételten nézhette, ahogy Da On közeledik a másikhoz, Tae Kyung pedig úgy tűnt, ismét elfogadja ezt.


Az előzőekkel ellentétben azonban Shin Woo itt már nem hagyta magát. Segít Tae-nek készülődni, elvégre ő a menedzsere, vagy mi!






De sajnos, mindezek ellenére is úgy tűnik, Da On lesz a befutó. Tae Kyung persze megnyeri a megmérettetést, utána pedig a diáktanács termében talál rá a szundító elnökre.











Na, most képzeljétek el, hogy ez volt a 15. rész vége. Az utolsó előtti részé. Úgy lett vége, úgy lettünk otthagyva, hogy Shin Woo arra kéri Tae-t, tartson vele, kvázi, hogy válassza őt, és ne az elnököt. Mert olyan régóta vár már rá!

És akkor egy kis kitekintés. Mostanában egyre több sorozatban láthattuk azt a megoldást, hogy mielőtt az elbeszélőnek megtetszett volna a másik fél, addig a másik félnek ő már jóval előbb megtetszett - csak egy példa, Fish upon the sky. Nos, itt is ez volt a helyzet! Mivel nem a dildós találkozásuk volt az első!











Shin Woo sokkal hamarabb kiszúrta a srácot, egyrészt, amikor segített valakinek, másrészt egy emlékezetes esetnél. Mint említettem, Tae Kyung eléggé szókimondó, és amikor két srác elé állt, hogy barátkoznának vele, meg lógjanak együtt, Tae kereken visszautasította őket. A két srác értetlenkedett, hogy de hát nincsenek barátaid, nem jársz el, mi felajánljuk, neked meg nem kell? Tae Kyung sem értette, miért akarják ők ezt ennyire, kopjanak csak le. A két srác végül megszégyenülten távozott... ennek az egésznek pedig Shin Woo is tanúja volt. És ahogy elmondta, sosem akart még közelebb kerülni senkihez. Addig a pillanatig.












Amikor eljött hát a lehetőség, nem hagyhatta ki, hátha így megismerkednek. A terv nem jött össze, de vicces, hiszen Shin Woo ugyanazokat a szavakat használta a dildós találkozásnál, mint amit Tae Kyung mondott neki. De Tae így sem ismerte fel, számára mindig a dildós marad az első találkozás.




Shin Woo nagyon rég szeretett volna megismerkedni vele, és régóta kedveli. Már akkor is kedvelte, mikor elmentek arra az utazásra, de akkor még kénytelen volt meghátrálni, hiszen Tae Kyung az elnök felé húzott.










Da On kedves kis barátnőjét azért még jól helyretette. A lány mindenáron el akarta tüntetni Da On mellől Tae-t, felajánlotta hát a segítségét Shin Woo-nak. Ő megszerzi Tae-t, a lány pedig visszakapja Da On-t. És akkor Shin Woo jól kiosztotta. Hogy egyik srác sem az övék, ő pedig tudja, mikor kell feladnia, és hogy hol a helye. Sajnos a lány ezután posztolta azt a képet, végső elkeseredésében...




S most vissza a 15. rész végéhez. Emlékeztek? Shin Woo arra kérte a másikat, tartson vele. Volt már egy ehhez hasonló helyzet, Tae szülinapi bulija után, csak ott épp arra kérte a srácot, ne menjen Da On után.



Tae Kyung ott az elnököt választotta, utána ment. Most, az utolsó részben...









... otthagyta az alvó elnököt, és Shin Woo-t választotta! El sem tudom mondani, milyen boldog voltam, hát még Shin Woo!















És kérem szépen, Shin Woo aztán nem cicózott! Azonnal közhírré tétette, hogy Tae az övé! Csak semmi szégyen, semmi titkolózás!





Ezután volt egy nagyon megható jelenet, amikor odapattant Nam Goong és Lee So Hee, és jól leteremtette azt a háttérben sétáló két srácot, amiért kibeszélik mások magánéletét.

Amit nem gondoltam volna, hogy Tae Kyung lesz végül a merészebb kettejük közül!



















Kellemesen csalódtam a srácban, de Tae különben sem volt híján bátorságnak!

Da On-ról még annyit, hogy a végén a sarkára állt, és nem mondott már mindenkinek igent, amikor a segítségét kérték.



Hadd ejtsek még szót a kedvenc mellékszereplőmről, aki nélkül ez a két bolond nem jött volna össze soha az életben.


Ő pedig nem más, mint Nam Goong. Imádtam, rettentően vicces volt, közben bölcs dolgokat mondott - amit másoktól lopott, de a szándék a lényeg -, mindig a barátai mellett állt, ha kellett, vigasztalta, ha kellett, bátorította őket, és ő volt az, aki először rájött, hogy ki is posztolta azt a bizonyos képet.




Végig imádtam, és hát elég egyértelmű lett egy idő után, hogy tetszik neki Lee So Hee, de önzetlenül hallgatta, amikor Tae kiiktatásáról meg Da On visszaszerzéséről beszélt, és soha nem állt a lány útjába, amikor az Da On után rohant. A második évadban egy rendesebb lányt - vagy fiút - kérek neki.

Imádni való sorozat volt, ami néha az idegeimen táncolt, de a végét tekintve teljesen megérte!








0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése