The truth untold 1. fejezet

 

Sziasztok!

Hosszú-hosszú kihagyás után ismét egy történettel érkeztem. Nagyon szerettem írni, és mivel a You make me dance sorozat megtekintése után valami táncosra vágytam, nem volt kérdéses, hogy meg fog születni.

Kellemes olvasást!

Amikor Jeong Jeon-guk azon a szerdai napon belépett az osztályterembe, még nem gondolta, hogy az élete fenekestől felfordul – hogy ezzel az elcsépelt mondattal éljünk. Furcsállta ugyan a szokatlanul nagy zajongást, ez azonban nem magyarázta meg újdonsült barátai izgatottságát.

-        Mi történt? – érdeklődött a szomszédjától.

-        Véget ért az eltiltás – vigyorgott Yoon-gi, és tovább dobolt az asztalán. – Ma végre visszajön!

-        Kicsoda?

-        Meséltünk róla neked – csatlakozott Tae, ahogy rákönyökölt Jeong asztalára. A srác korábban utálta, ha betolakodtak a személyes terébe, de ezektől a srácoktól nem lehetett távol maradni. – A leghátsó asztalról kérdeztél, ugye?

-        Igen – bólintott Jeong. – És?

-        Azt is mondtuk, hogy a tulajdonosát még tavaly év végén eltiltásra küldték?

-        Ja.

-        Hát, most visszatér!

-        És miért olyan izgatott ettől mindenki? – Tae és Yoon-gi erre összenevetett.

-        Majd meglátod, maknae – lapogatta meg a hátát Tae. – Hamarosan.

Hát, a nagy meglátás még váratott magára. Végigülték az első, majd a második órát is, aztán a harmadik elején a tanár nem egyedül érkezett. Mögötte lépett be az osztályfőnök, utána pedig…

Jeong úgy rezzent össze, mintha villámcsapás érte volna, aztán rögtön forróság terjedt szét a testében. Nem volt szüksége Tae vigyorára és Yoon-gi böködésére ahhoz, hogy rájöjjön, ki a srác.

-        Mint láthatjátok – kezdte az osztályfőnök -, Kim Seok-jin eltiltása letelt, mától újra az osztály tagja. Azonban még egy kihágás, és kicsapják az iskolából. Nam-joon! – Az osztályelnök nyomban felpattant. – Téged kérlek meg, hogy jelents részemre bármilyen vétséget, amit tapasztalsz.

-        Igenis! – Nam-joon meghajolt, így Jeong ismét vethetett egy pillantást a híres-neves Seok-jin arcára.

Hibátlan, sima, nem annyira porcelánfehér bőr, pazarul belőtt, vörösesbarna haj, feketével kihúzott, mandulavágású szem, festés nélkül is cseresznyepiros ajkak. Igen, Jeong mindezt néhány pillanat alatt raktározta el, hogy később kielemezhesse.

Az óra néhány perc múlva folytatódott. Jeong előrebámult, ahogy Seok-jin elhaladt mellette, de azt látta, hogy többen is összepacsiztak vele.

A matematika tanárnak nem volt gondja a srác visszatérésével, a történelemóra kezdetén viszont az oktató kicsit nagyobb elánnal vágta le a pultra a naplót, szeme összeszűkült.

-        Seok-jin!

-        Igen, uram!

-        Ne udvariaskodj itt nekem! Ha csak egyetlen pisszenést is hallok tőled, azonnal jelenteni fogom. Világos voltam?

-        Igen, uram.

-        Nam-joon! – Az osztályelnök felállt – kevésbé lelkesen, mint legutóbb. – Bízom benned.

A következő néhány napban Jeong homlokráncolva szemlélte a történéseket. Az osztály nagy része örült Seok-jin visszatérésének; a tanárok egy része észre sem vette őt, volt viszont egy kisebbség, akik mindent megtettek, hogy kihágáson kapják. Jeong nem irigyelte Nam-joont. Úgy tűnt, kedveli Seok-jint, szóval valószínűleg nem szívesen mártotta volna be, de a tanároknak nem mondhatott ellent.

-        Szia.

Jeong levette tekintetét a füzetéről, hogy az asztala előtt álló Seok-jin szemébe nézzen. Az ebédlő tovább zsongott körülöttük, habár Jeong kicsit úgy érezte, mintha az idő megtorpant volna.

-        Sz… szia, Seok-jin hyung.

-        Csak Jin, kérlek. Te pedig Jeong-guk vagy, ugye?

-        Igen.

-        Tae és Yoon-gi mesélt rólad. – Jeong biztosra vette, hogy ég a füle.

-        Öhm, és, mit tehetek érted? – Jin félmosolya láttán valami összetört benne.

-        Azta. Nem is emlékszem, mikor kérdezték ezt tőlem legutóbb. – A srác kihúzta a széket, leült, és maga mellé tette a táskáját.

Jeong észrevétlenül hátrébb húzódott; nem lett volna jó, ha ilyen közel kerülnek egymáshoz. Amint azonban Jin ráemelte gyönyörű, kicsit szomorú tekintetét, Jeong azonnal elfeledkezett a saját érzelmeiről, és csak a másikra koncentrált.

-        Mivel tavaly még nem velünk nyomultál, nyilván nem tudod, hogy eltiltást kaptam.

-        Nem is tartozik rám – vont vállat Jeong gyorsan. Jin felvonta a szemöldökét.

-        A srácok mondták, hogy ugrottál felfelé két osztályt. Másodikos lennél, de az eszed miatt velünk, negyedikesekkel folytathatod. – Jeong bólintott, és nem vett tudomást Jin elismeréséről, amit talán csak képzelt. – Hadd mondjak el valamit a gimiről! Itt nincsenek titkok, vagy ha vannak is, az olyan fizetőeszköz, amit akár egy éven keresztül is költhetsz. Mindenki tudni akarja az igazat rólam, én viszont ezt csak neked ajánlom fel.

-        Ha…

-        Ha… segítesz megtanulni egy koreográfiát.

-        Mármint… - igyekezett pontosítást kérni Jeong.

-        Nyáron felvételizni fogok a színművészetire. Van dalom, jó a hangom, tudok zongorázni, és helyes vagyok. Már csak egy dolog sántít. – Szünet. – Nem tudok táncolni.

-        Úgy érted, egyáltalán?

-        Néhány lépés biztos benne – mondta Jin -, de az nem elég. Ahhoz nem, hogy bekerüljek, és bent is maradjak.

Jeong elkezdett a füzetén dobolni a tollával, mintha gondolkodna. Valójában legszívesebben rekordsebességgel igent mondott volna, és nem a titok miatt. De az nyilván túl feltűnő lenne, szóval illene kicsit kéretnie magát.

-        Miért nem bérelsz tanárt?

-        Mert azok olyan merevek – vont vállat a srác, és felkapta Jeong összegyűrt szalvétáját. – Egy adott koreográfiát talán be tudnának tanítani, de a zsűri azonnal kiszúrná, hogy francot se értek hozzá. Azt akarom, hogy valaki megmutassa nekem, mi olyan fantasztikus és felemelő a táncban. Szeretném én is érezni az erőt, ami eltölt mozgás közben. – Hosszú szempillája árnyékából pillantott rá. – Több megbízható forrás is azt állította, hogy nálad jobb táncost még életükben nem láttak. Őstehetségnek tartanak, aki uralja minden rezdülését, és képes csontig hatoló érzelmeket átadni. Erre van szükségem. – Aztán hozzátette: - Rád van szükségem.

Hogy is lehetne erre nemet mondani? Persze az igazsághoz az is hozzátartozott, hogy Jeong meg sem próbálta. Pedig neki is lett volna épp elég feladata; közeledtek a vizsgák, és a saját felvételijével is törődnie kellett. De azzal nyugtatta magát, hogy végső soron ő is gyakorol, míg felkészíti Jint.

Ha azonban azt hitte, ezek után legjobb barátok lesznek, akkor tévedett. Seok-jin alig vett tudomást róla; az idő legnagyobb részében az asztalánál gubbasztott, firkálgatott, vagy kifelé bámult az ablakon. Jeong hálás lehetett volna neki – hagyta, hogy a tanulásra összpontosítson, ha már a legtöbb délutánját lefoglalta. De Jeong nem hiába volt két évvel fiatalabb; gyerekesnek érezte magát, hogy Jin figyelmére vágyik.

-        Hé, figyelsz te rám? – lökte meg a vállát Tae, mire visszatért a jelenbe.

-        Miért, mi van?

-        Azt kérdeztem, nem jössz-e velünk a játékterembe. Van néhány gép, amivel érdemes lenne elütni az időt.

-        Ma nem megy.

-        Csak nem tanulnod kell? – szállt be Yoon-gi elszörnyedve. - Pénteken?!

-        Velem van programja. – Jeong néhány pillanatig azt gondolta, csak képzeli, hogy Jin odasétált hozzájuk, majd lazán a széke támlájára tette a kezét, de Tae és Yoon-gi elképedt arca volt a bizonyíték, hogy ez bizony a valóság.

-        Hát akkor… - Tae lassan elvigyorodott -… a világért sem akarunk zavarni. – Jin lepillantott, és felvonta az egyik szemöldökét.

-        Táncolni tanítom – vallotta be Jeong. – És amint hallom, ezt a megbízást nektek köszönhetem.

-        Ja, hát Seok-jin előbb-utóbb nélkülünk is felfigyelt volna rád – vélte Yoon-gi. – De mivel megspóroltunk neki némi időt, az a minimum, hogy meghívtok a próbára.

-        Nincs akadálya.

-        Ha betartjátok a szabályokat – tette hozzá Jeong szokatlanul komolyan. – Nincs rendbontás, felesleges fecsegés, nevetés, bekiabálás. Más se hiányzik, mint, hogy Jin-hyung miattatok ne tudjon koncentrálni. Rendben? – Mikor a két srác bólintott, Jeong Jinre nézett. A gyönyörű, barna szemekben mosoly bujkált, és még valami más… ami talán hála lehetett.

Jeong kisöpörte izzadt haját a homlokából, majd ivott néhány korty vizet. Jin nem túlzott, mikor azt állította, nem tud táncolni. Mozdulatai merevek és túl pontosak voltak, nem tudta elengedni magát, amit sürgősen orvosolni kellett, hogy tovább tudjanak lépni.

A srácot a terem is feszélyezte, amit Jin bérelt. Mindenütt tükrök – itt aztán nem tudtak elbújni önmaguk elől.

Tae és Yoon-gi a terem sarkában ült, és meg sem szólaltak. Jeong emiatt is idegeskedett; természetellenes volt, hogy azok ketten nem poénkodtak, pedig ő kérte őket erre.

-        Na, jó! – fakadt ki végül. A felsőjéből már facsarni lehetett a vizet. – Szívjunk egy kis friss levegőt. És egy ital is jól jönne.

-        Te már ihatsz? – kerekedett el Yoon-gi szeme.

-        Nyilván nem ihatnék – mondta Jeong. – De a helyzet határozottan megkívánja. – A szeme sarkából látta, hogy Jin válla megereszkedik. Szívesen megmondta volna neki, hogy ne hibáztassa magát; senki sem úgy születik, hogy tud táncolni.

Elvitte a srácokat a kedvenc, eldugott bárjába, ahol ebédet is felszolgáltak, valamint – nem elhanyagolható módon – Jeong nagybátyja volt a pultos. Most is csak az egyik asztal felé biccentett, majd visszatért a dolgához.

Jeong a bokszba csusszanva végre úgy érezte, kezd oldódni a csomó a nyakában. Mivel Tae és Yoon-gi bevágódott vele szembe, Jinnek már csak mellette maradt hely. Olyan óvatosan foglalt helyet, mintha attól tartott volna, tönkreteszi az ülést.

-        Elég gyakran megfordulok itt – kezdte Jeong. – Néha tanulni is itt szoktam. Megnyugtat ez a környezet, és segít koncentrálni.

Nem tervezte, hogy leitatja őket, de jelenleg nem látott más megoldást arra nézve, hogyan oldja fel Jin gátlásait – elvégre nem volt képzett pedagógus. Egy-két pohárral később azonban, mikor a világ kezdett rózsaszínbe váltani előtte, és Jin kipirult arca annyira hívogató volt, rájött, hogy sokkal inkább önmaga miatt kellene aggódnia.