Subscribe:

Labels

2021. szeptember 1., szerda

#40/2 BL sorozat értékelő (Gen Y)

 


Megérkezett a Gen Y cikk második fele, melyben a többi párosról ejtek néhány szót.

Vigyázat, spoiler!

És egy oltári nagy WTF pillanat!

Be kell valljam, Mark és Kit kapcsolatán kívül szinte egyáltalán nem érdekelt engem ez a sorozat. Az utolsó három részt úgy kellett leerőltetnem, de amit idedobtak nekünk, azzal sem voltam teljes mértékben megelégedve.

Mint említettem, sok új karaktert kaptunk a három megmaradt főszereplő mellé. Thanu-ról már ejtettem szót, de fejtsük ki bővebben, mi is a szerepe a sorozatban.

Thanu tehát szintén az orvosi karra jár, és valamilyen verekedés miatt kihagyott egy évet. Akkor tér vissza, amikor Pha elmegy, ebből rögtön kavarodás is támad, mivel amikor Yo megtudja, hogy egy felsős visszatért az egyetemre, egyből azt hiszi, Pha az, és mivel hátulról összetéveszti őket, hevesen megöleli. Így kezdődik Yo és Thanu kapcsolata.





Azt is említettem, hogy Yo-t jobban kedveltem, mint az eredeti sorozatban. Az egy dolog, hogy minden pasi őt akarta - három is, Pha távozása után -, de aranyos volt, kedves, és jobb napjain helyes is. Nem ácsingózott a figyelemért, és nagyon igyekezett segíteni Mark és Kit kapcsolatát. Arról nem tehetett szerencsétlen, hogy Pha faképnél hagyta. Igyekezett túllépni rajta, hagyta, hogy Mark két srácot is versenyeztessen a kegyeiért, de igazából Thanu keltette fel a figyelmét. Eleinte barátok voltak, de volt ebben a szálban is egy kis csavar.

Mert nem csak Yo gondolt néha valaki másra, hanem Thanu is!










Ez a nagyon cuki srác pedig nem más, mint Kit öccse, Phai, akinek egyben Yo lesz a felsőse! Tehát Thanu akarva-akaratlanul sem sodorhatta volna magát kellemetlenebb helyzetbe. Az volt a vicces, hogy a 12 rész alatt Phai és Thanu igazából nem is találkozott. Az elején összevillant a tekintetük, és Thanu-t annyira megragadta a srác, hogy le is rajzolta. A rajz később összekeveredett a jegyzetekkel, amiket visszaadott Kitnek... így a kép végül annál kötött ki, akit ábrázol! Csakhogy Thanu-nak fogalma sem volt arról, hogy Kit öccsét keresi mindenhol, ahogy Phai sem tudta, hogy Thanu a bátyja barátja, valamint leendő felsősének is egyre jobban tetszik.

Ezt a szálat én igazság szerint úgy értelmeztem, úgy magyaráztam magamnak, hogy Thanu és Phai a Sors miatt találkozott. Rengeteg olyan alkalom volt a sorozat folyamán, amikor majdnem összefutottak, vagy amikor majdnem meglátták egymást. Aztán amikor végül egymással szemben álltak, áramütés érte őket. Nem csak képletesen!











Behoztak a történetbe egy kis természetfeletti vonulatot. A két srác egymáshoz érve saját magukat látta, a jövőben! Látták a kapcsolatukat, hogy egy ideig boldogok, aztán viszont Thanu bevallja, hogy más iránt vannak érzelmei. És basszus, rettentően bosszús voltam amiatt, amit itt Thanu művelt. A vak is láthatta, hogy őket egymásnak szánták, a Sors vezette őket egymáshoz, erre Thanu azt mondja, ne vágjanak bele, mert rossz lesz a vége. Ja, elnézést, szóval ha tudom, hogy fájni fog, akkor semmilyen dologba nem vágok bele? Akkor akár most nyomban meg is halhatunk!

Thanu hiába keresi mindenhol ezt a srácot, lerajzolja, satöbbi, mintha kategorikusan elutasítaná a saját érzéseit, és számomra olyan volt, mintha emiatt, a tagadás miatt húzott volna Yo felé. Mintha a szíve helyett az eszét akarta volna használni, mintha Yo lett volna a helyes döntés.




Ennél nagyobb hülyeséggel ritkán volt dolgom. Rendben, Thanu és Yo aranyos együtt, sőt, Thanu eléri, hogy Yo újra élettel teli legyen, és már-már elhiszi, hogy Pha után is van élet.

Csakhogy... fordulat! Amikor Thanu azon kapja magát, hogy közelebb kezd kerülni Yo-hoz, megvallja Kitnek, hogy Pha megkérte őt, vigyázzon Yo-ra.

Hogy mi a pokol?? Pha-nak van képe szó nélkül lelépni, aztán Kitet zargatja azzal, hogy látni akarja Yo-t, bekavarva ezzel a Markkal zajló kapcsolatába, újra összetörve Yo szívét, és akkor még van képe arra kérni Thanu-t, aki csak most tért vissza az egyetemre, hogy ugyan, figyelj már az exemre helyettem, rendben?

Ez a Pha már nem az a Pha, akit megismertünk, az fix.

Thanu igyekszik tartani a távolságot, Yo meg ismét összezavarodik. Élt bennem a remény, hogy így talán újra Phai kerül nyeregbe, talán Thanu őt fogja választani.








Az egészen világos, hogy Phai odáig van a másikért, és a közös jeleneteikben csak egy érzelmi analfabéta nem érzékelte volna a kémiát, a szikrázást. De Thanu hajthatatlan volt, a látomásaikban látott jelenetek miatt nem akart belekezdeni egy kapcsolatba a sráccal.









Bosszús voltam Thanu-ra. Egyrészt kísérletezgetett kicsit Phai-val, viszont Yo alá is adta a lovat. Mikor azután, hogy kicsit távol tartotta magát Yo-tól, a srác szembeszállt vele, és tudni akarta, mi ez az egész, vagy amikor szintén Yo felnőtt ember módjára elengedte volna Thanu-t, hogy reméli megtalálja, akit keres, akkor Thanu azt mondta, hogy ő az, akit keres! Hogy nincs más! Hát majdnem felrobbantam!

Phai és barátai közben szintén csatlakoztak az egyetemi élethez, így Thanu többet látja őt. Még mindig azt hangoztatja, hogy nem lehet köztük semmi, hogy nem lenne értelme, szegény Phai viszont még azt is megérzi, amikor a srácot baleset fogja érni. És erről Thanu-nak is beugrik egy egy évvel azelőtti ugyanilyen megérzés... amikor ránézett egy bizonyos valakire...

Pha és Yo kapcsolatát úgy mutatták be nekünk, hogy Yo felébredve egy ájulásból Pha-t találta maga mellett, aki ápolta. Most viszont Thanu visszaemlékezéséből megtudhattuk, hogy ő volt az, aki először felfigyelt a srácra, ő érezte meg, hogy el fog ájulni, és ő vitte be a gyengélkedőre. Csakhogy el kellett rohannia, ezért Pha-ra bízta Yo ápolását.

Hát WFT?? Amikor ezt megláttam... hogy konkrétan semmissé tették ezzel a visszaemlékezéssel Pha és Yo kapcsolatát... úgy értem, ismét a Sors! Thanu fókuszált rá annyira Yo-ra, mint most Phai Thanu-ra... és Thanu valószínűleg ezért nem akart együtt lenni vele... mert neki már megvolt egy évvel korábban az a bizonyos sorsfordító pillanat. Konkrétan nem találtam szavakat ezek után. Mert ezzel azt sugallták, hogy Pha és Yo kapcsolata igazából tévedés volt, félreértés, és hogy Pha ellopta Thanu helyét Yo mellett.

Óó, de ezzel még nincs vége. Mivel Phai annyira rendes - hát Kit öccse ugye -, meg akarja könnyíteni Thanu számára a döntést. Nem mintha Thanu nem döntött volna már...

A sorozat elején ugye Thanu felvett a földről egy cetlit, ami Phai kezéből esett ki. Ezen egy szerelmi meghatározás volt. Most, mindennek a végén Phai arra kéri Thanu-t, húzzon újra egy cetlit, mert ha valóban ő az, akit keres, a végzet ugyanazt a cetlit fogja a kezébe adni.

"Áldozatvállalás. Hogy boldoggá tedd azt, akit szeretsz."

Nem ugyanazt a cetlit húzza. Thanu végzete tehát nem Phai, így nyugodt szívvel visszatérhet Yo-hoz.

Csakhogy Phai csalt. Mindegyik cetlin ugyanez a szöveg szerepelt, egyiken sem az, amit Thanu eredetileg megtalált.

A legutolsó jelenetben aztán, amikor a bekötött szemű felsőéveseknek ki kell választani az alsósaikat - Mark természetesen Kitet választja, habár Kit nem elsős -, a bekötött szemű Yo előtt felbukkan valaki...








Nagy szerencse, hogy ez már az utolsó rész volt, mert totál elszállt az agyam. Hogy Ő lenne Pha? Jézus Mária, és minden szentek! Nagyon remélem, hogy kicserélik a második évadra, különben nem állok jót magamért!

Mivel ez a szerelmi... izé eléggé felhúzta az agyam, térjünk is át gyorsan a harmadik, és egyben utolsó párosunkra.

Ők pedig Tong és Pok. Tong az orvosira fog felvételizni, Pok pedig fogalmam sincs, de jó úszó, szóval valószínűleg valami tornás valamire. Ők ketten nem igazán szívlelik egymást, de természetesen Pok érzései megváltoznak, mikor a medence mellett ráesik Tong szájára. Mondjuk nem tudom, mit látott a srácban...

Ami az érdekesség ebben a "kapcsolatban", hogy Tongot valaki megfenyegette, mert megtudta, hogy csalt a vizsgán. Az utolsó részek egyikében derül ki, ki volt a tettes, és hát itt úgy felugrottam az ágyról, mint egy béka. Mert Tong egyik barátja, Sandee volt az, akit én nagyon kedveltem! És akivel szerettem volna, ha Phai összejön...

A magyarázatot később kaptuk meg: Tong ugye csalt a vizsgán, valamint kicserélte Sandee tesztjét Pok tesztjével. Ezért volt, hogy amikor Sandee megzsarolta Tongot, azt kérte, segítse elő, hogy megveressék Pokot, mivel Sandee azt hitte, mind a két srác benne volt a csalásban. Pokot nagyon érzékenyen érintette a verés, mivel így lemaradt egy komoly versenyről.

Pok tudta, hogy Tongnak valamilyen módon köze volt az ügyhöz. Mégis közel akar maradni hozzá, így közös egyetemi szobájuk lesz. Sőt, végül sokkal-sokkal közelebb kerülnek egymáshoz.











Ez egy nagyon tüzes, inkább gyűlöllek, mint szeretlek kapcsolat. Tong nem akarja közel engedni magához a másikat, viszont látszik, hogy Pok igenis többet érez iránta - és ez már a felsősöknek is feltűnik rögtön az első napon. Csakhogy Pok még nem tudja, Tong mit tett a tesztekkel korábban...

Itt lett vége az első évadnak. Mark és Kit összejött, de Pha visszatérésével nyilván az ő kapcsolatukban is lesznek bukkanók.

Phai elengedte ugyan Thanu-t, de ismét csak Pha visszatérése talán az ő kapcsolatukat is megkavarja.

Valamint érdeklődve várjuk, Tong és Pok merre halad tovább.

Nagyon sok gondom volt a sorozattal. Kezdve azzal, hogy alapjaiban rengette meg a 2Moons világát, mivel ott szépen felépítették Pha meg Yo kapcsolatát, ami megingathatatlannak tűnt. Elvégre Yo már gimnazista korukban is odavolt érte. Most pedig nyeljem le, hogy mindez kamu? Csak egy közjáték, egy félreértés? Mert hogy Thanu volt az, akit a Sors igazából Yo mellé vezetett? De létezhet több Sors? Mert ha tényleg Yo az, akihez Thanu-nak tartoznia kell, akkor miért volt annyira jó Phai-val is? Sőt, jobb? Talán Thanu annyira görcsösen ragaszkodott az első Sors-választáshoz, hogy nem akarta elfogadni, az hibás is lehet. Annyira meg akarta kapni azt a valóságot, amit Pha elrabolt tőle. De talán téved. Illetve én ezt remélem. Nem mintha nem kívánnék Yo-nak is mindent jót, de Phai-t nagyon a szívembe zártam. Drukkolok neki, hogy megtalálja a végzetét, akár Thanu lesz az, akár valaki más.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése