Subscribe:

Labels

2023. október 29., vasárnap

#99 BL sorozat értékelő (Stay with me)

 


Rég csalódtam ekkorát.

Stay with me

Vigyázat, spoiler!


Azonnal rávetettem magam erre a szériára, amint elkezdődött, hiszen azt a hírt kaptuk róla, hogy az Addicted új feldolgozása. Nem tudom, mi szerepel valójában az eredeti könyvben, de a két feldolgozás nem is térhetne el jobban egymástól.

Kezdjük ott, hogy hiába van BL-ként hirdetve/beharangozva, ez nagy jóindulattal is csak egy bromance. Félreértés ne essék, voltak benne olyan részek, amiket nagyon szerettem, a két főhős karakterfejlődésére nagy hangsúly lett fektetve, de emellett túl sokat akartak markolni a készítők, amihez 24 rész egyszerűen nem volt elég.

Főhőseink a gazdag Wu Bi...


... és a szegény Su Yu.


Az új sorozat alapja megfelel az előző változatnak; Su Yu rettentően keményen tanul, fiatalabb korában őt és az apját elhagyta az anyja, és talán ezért a srác nagyon zárkózott, valamint szinte sosem kér semmit az apjától. Az apa egyébként kissé szétszórt, de nagyon aranyos, szerethető karakter volt, nem véletlen, hogy Wu Bi azonnal segíteni akar neki, amint jobban megismeri.

Su Yu anyja most Wu Bi apjának felesége, tehát a srác mostohaanyja, de ezt ugye a két srác a sorozat kezdetén nem tudja. Wu Bi gyűlöli a nőt, sem neki, sem az apjának nem engedelmeskedik, és azt a srácot is utálja, akit a nő folyton emleget. Wu Bi titokban iskolát vált, hogy a srác közelébe férkőzhessen.

Wu Bi persze rögtön kiszúrja magának az eminens Su Yu-t, de ismétlem, ekkor még nem tudják, ki a másik. Wu Bi elköltözik otthonról, a cipekedéshez pedig nem mást alkalmaz, mint Su Yu apját. Nagyon jól elbeszélgetnek, és a férfi annyira lelkesen beszél a fiáról - meg hogy azért akar pénzt keresni, hogy új egyenruhát vehessen neki -, ami megérinti Wu Bi lelkét, hamarosan pedig összerakja, hogy Su Yu az a bizonyos fiú.

A kapcsolatuk nem indul a legjobban - Wu Bi piszkálja a másikat, amikor és ahol csak tudja -, de miután megismeri az apját, és rájön, milyen helyzetben vannak, megváltozik a viselkedése.


Egyik kedvenc jelenetem; Wu Bi odaragasztotta Su Yu cipőjét a padlóhoz, erre Su Yu ott helyben készített egy oldószert!




Szeretném kiemelni az egyik kedvenc jelenetemet. Su Yu hazafelé indul az iskolából, de három fickó ki akarja rabolni - hiába mondja, hogy nincs semmije -, amikor egyszer csak felbukkan Wu Bi, és zseniális mozdulatok kíséretében elpáholja a három fickót.



Wu Bi és Su Yu apja azt állítja, Wu Bi apja révén ismerik egymást, mert a két férfi jó barát. Így akaratlanul bár, de nagyon kényes helyzetet teremtenek, ami a későbbiekben sok szomorúságot okoz majd nekik.




Wu Bi viszont jelenleg jól érzi magát az új "családjával", még azt is vállalja, hogy megtanítja Su Yu-t verekedni, aztán elhagyja a kényelmes lakását egy szerény szobáért, hogy ne bukjon le - mivel azt állította magáról, hogy ő is szegény. Úgy gondolta, Su Yu felfogása miatt a pénzről nem lehetnének barátok, ha Su Yu tudná, milyen gazdag. A kapcsolatuk tehát nem egy, hanem jó pár hazugságra kezd épülni.


Mindkét srácnak megvan a maga családi problémája. Úgy tűnik, Su Yu nem mutat érzelmeket az apja felé, de nagyon sokat rágódik a jövőjükön. Van ez a hölgy meg a kislánya, Duo, akit mindkét srác nagyon szeret, és egyre közeledik a pillanat, amikor Su Yu apja és a nő összeházasodik. Su Yu úgy érzi, megint egyedül fog maradni, de szerencsére Wu Bi már ott van mellette.





Érthető módon, mikor Su Yu rájön, ki Wu Bi apja, nagyon mérges lesz. Wu Bi azt hiszi, azért, mert eltitkolta, hogy gazdag, de Su Yu a szemébe üvölti, hogy az anyám az apád új felesége! És így akkor Wu Bi is összerakja, mi van.







Végül Su Yu az, aki megkörnyékezi a másikat, és minden visszatér a normális kerékvágásba.



Egészen addig, amíg be nem törnek Duo-ék házába, és most már egyértelmű, hogy a nő és a kislány nem lakhat tovább egyedül. Su Yu áldását adja az apja házasságára, mert Wu Bi úgyis mellette lesz.





Úgy éreztem, ebben a sorozatban a fő problémát a nők okozzák.

Volt egy lány, aki korábban ugyanabba az iskolába járt, mint Su Yu, és a többiek előszeretettel beszéltek róluk. Ez a lány folyton hívogatta a srácot, amíg külföldön tanult, aztán fel is bukkant a terem ajtajában.


Már akkor tudtam, hogy baj lesz, mikor Wu Bi unokabátyja egy korábbi jelenetben elmesélte a srácnak, hogy van egy új barátnője. És naná, hogy ez a lány volt az! Akkor miért nyomult mégis Su Yu-ra? Wu Bi azonnal átlátott a szitán, nagyon mérges volt a lányra - talán féltékeny is.





Wu Bi távol akarta tartani őket egymástól, de kicsit messzire mentek a testőrei, mikor megverték Su Yu-t. A srác persze rájött, hogy Wu Bi valamit titkol, el is költözött otthonról. Wu Bi egész éjszakán keresztül kereste, míg végül megtalálta, mégpedig a lány társaságában. Erre a lány be akarta adni Su Yu-nak, hogy Wu Bi őbelé szerelmes, azért féltékeny!





Aztán persze kibékültek, a lány meg visszament Wu Bi unokabátyjához, aki gazdag, ugye.



A másik nő pedig, akivel az egész sorozat alatt gond volt, Su Yu anyja. Folyton hívogatta őt, hívatlanul beállított, át akarta íratni a srácot egy másik iskolába - Wu Bi ezért utálta őt látatlanban, mert a nő folyton róla beszélt -, de Su Yu nem kért belőle amiatt, amit velük tett.


Su Yu azt hitte, az anyja a mostani férje szeretője volt már akkor is, amikor a férfinak még élt az előző felesége.

Wu Bi pedig szintén azt hitte, hogy a nő tehet arról, hogy az anyja meghalt. Hallott valami olyasmit, hogy a szülei el akarnak válni, és arra gondolt, biztos amiatt a nő miatt.

A nőt sem értettem. Egyértelműen magányos volt, mert a fickó folyton dolgozott vagy utazott, sosem sietett haza. Su Yu-ék ugyan szegényebbek voltak, de legalább boldogok voltak, Wu Bi nyilván ezért vonzódott hozzájuk annyira. A nő nem egyszer leszólta a volt férjét is, a lakást, a ruháit, és egyszerűen nem értette, Su Yu - vagy épp Wu Bi - miért akar egy olyan helyen lakni. Miért nem tűnt fel neki, hogy habár mindkét fiúnak felajánlotta a kényelmet és a gazdagságot, mindkettő inkább a volt férje szeretetét és kedvességét választotta?

A sorozat végén volt egy kis krimi; kiderült, hogy Wu Bi családjának cégénél gondok voltak akkoriban, amikor az anyja meghalt, és hogy a nő végül is feláldozta magát. Tudta, hogy a férje csak így viheti tovább a céget, és így inkább eltűnt a színről, nem is gondolt bele, mekkora fájdalmat okoz ezzel a fiának.


Wu Bi megverte a nagybátyját - és kicsinálta a testőreit -, mert bántották Su Yu-t.

Ami probléma volt még, az a pályaválasztás. Wu Bi apja három alternatívát javasolt a fiának - azt hiszem, hogy vegye át a cég vezetését, tanuljon külföldön, a harmadikra már nem emlékszem -, de Wu Bi a saját döntéseit akarta meghozni, és azt hiszem, pilóta akart lenni. Su Yu beszélt a srác apjával, így talán javult a helyzet valamelyest.


BL részt nem fedeztem fel benne, persze volt néhány kétértelmű jelenet, ami miatt esetleg bromance lehet.




Ezt az egyik lány osztálytársuk képzelte el.


Itt Wu Bi valami olyasmit mondott, hogy "nem mintha nem csináltuk volna még". :O








És mi lenne, ha a 23-as résznél szépen abbahagynánk? Mintha az utolsó rész meg sem történt volna?

Tudom, nem lehet. De az utolsó rész logikátlansága teljes mértékben kiborított.

Wu Bi unokabátyja - akinek a barátnője miatt ment a kavar - most más miatt is megorrolt Su Yu-ra. Valami üzleti dolog volt, ami nem tetszett neki és az apjának, szóval úgy döntött, eltávolítja a srácot az útból. Meg is szervezett mindent, csakhogy azzal nem számolt, hogy Wu Bi fizikailag képtelen távol lenni a másiktól, és hogy ő fogja vezetni azt a kocsit, ami Su Yu-nak lett szánva. És aminek el volt vágva a fékvezetéke.







Sok sebből vérzett számomra ez a sorozat, a vége meg aztán tényleg sok(k) volt, és sajnos nagyon csalódottan zártam a szériát. A srácok fejlődését nagyon szerettem, volt néhány kedvenc jelenetem, de ettől eltekintve nagyon zsúfolttá tették ezt a 24 részt.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése