Subscribe:

Labels

2023. február 12., vasárnap

#81 BL sorozat értékelő (The Director Who Buys Me Dinner)

 


Miért volt ilyen rövid?

The Director Who Buys Me Dinner

Vigyázat, spoiler és enyhe +18!

Szerepelt a listámon ez a sorozat, de csak halványan, mert valahogy elsőre nem fogott meg. Aztán az előző sorozatom végeztével engedélyeztem magamnak valami újdonságot, és mivel ez a széria időközben be lett fejezve, erre esett a választásom. És nem bántam meg!

Jóllehet nagyon hasonlított a történet a First love again szériára, ez valamiért jobban tetszett. Oké, nem valami, hanem valaki rabolta el a szívem.

Ő pedig nem más, mint a ridegnek tűnő direktor, Min Yu Dam.

Remélem tudjátok, mennyi kép fog szerepelni róla a cikkben.


Természetesen van egy másik hősünk is, ő Seol Dong Baek, aki épp csak belépett a céghez, máris bonyodalmakba keveredik.


Na most, ha jól értettem, ez a vállalat idolokkal foglalkozik, Seol pedig a tervezői/kutatói részlegre jelentkezett, valamiért mégis egyenesen az igazgatóhoz irányítják. Az asszisztense lesz, és az igazgató kezdetben folyton ugráltatta - de csak indok volt, hogy kimondhassa a srác nevét, és levezesse a feszültséget.















Ami érdekes volt számomra, az az, hogy Min nem titkolózott egy percig sem Seol előtt. Elmondta, hogy randevúzniuk kell, különben Seol meghal. Fájlalta, hogy Seol nem emlékszik rá, pedig ő maga 300 évet várt a srácra. Valami olyasmit magyarázott, hogy Seol Isten gyermeke, de valamiért mindketten büntetést kaptak, az átkot pedig csak úgy törhetik meg, ha egymásba szeretnek.


Seol elmegy vele vacsorázni, de egy szavát sem hiszi, még akkor sem, amikor Min rámutat, hogy van egy szív alakú anyajegy a mellkasán.






Imádom! :D






Seol természetesen csípőből visszautasítja az igazgatót, másnap viszont rosszul lesz, rémálmai vannak. Olyan érzése van, mintha meglőnék egy nyíllal, és meg is jelenik a mellkasán egy ehhez hasonló sérülés.






A sorozat egyik - számomra - legerotikusabb és legszebb jelenete volt, amikor Min odahajolt Seol mellkasához, és megcsókolta. A fájdalom azonnal elmúlt!

OMG! *-*

Vacsorázgatni kezdenek tehát, és úgy tűnik, ez hatásos, mert Seolnak nincsenek sem fájdalmai, sem rémálmai. Azt viszont nem tudja elhinni, hogy a sors - Isten? - egy férfival kényszerítette össze.



Én nem pattantam volna ki az ágyból olyan hamar! *-*

Én az voltam, köszönöm.


Imádtam, hogy Min flörtölt meg kacérkodott vele, de amint Seol ismét rosszul lett, azonnal pattant, és óvón átölelte.





A negyedik rész körül kezdtek rosszabbra fordulni a dolgok. Minnek az volt a feladata, hogy megvédje a srácot, de nem tudott mindig mellette lenni. Azt viszont nyomban megérezte, ha közeledett valami természetfeletti.

A negyedik részben Seol testét megszállta valami, talán Isten, és figyelmeztette Mint, hogy le fog járni az ideje. Azt már tudtuk, hogy annak idején Min adott nevet a srácnak - így tudta kiszúrni azonnal az önéletrajza alapján, s tette meg titkárának -, meg hogy a srác Isten gyermeke volt, és miután találkozott Minnel, Min pedig elnevezte, teljesen megváltoztatta a sorsát. Ez nagyon homályos volt még nekem.







A sorozat közepétől kezdenek megváltozni a dolgok. Már Seol az, aki keresi a másik társaságát, már ő is viccelődik vele, és kéri az ölelését, amikor jár neki. Min ezzel szemben tart attól, hogy ismét bántani fogja a srácot, de közben igyekszik meg is védeni. Őrlődik aközött, hogy távol tartsa magát tőle, és aközött, hogy mindig mellette legyen.



Mintha hirtelen minden összeesküdne Seol ellen, és az életére törne. Nem elég, hogy az idol, akit a cég támogat, egyre jobban kikel magából, és a két férfi közé áll*, Seolt egyre több "baleset" éri, amit Min véd ki.





Egyik kedvenc jelenetem. Ahogy Min leugrik a színpadról... *-*

Az a mosoly, eh...






Min persze jóval tovább játssza a magatehetetlent, hogy Seol gondoskodjon róla, de Min csak attól tart, hogy Seol megint elfut előle.



Ismerős, ugyanakkor természetesen fájdalmas volt, mikor kiderült a múltjuk. 300 évvel korábban Min valamilyen arisztokrata mester volt, akiről pletykák keringtek, egyszer azonban meglátott egy fiút az utcán, akinek vérzett az arca. Odanyújtotta a zsebkendőjét, beszélgettek, aztán kiderült, hogy a fiú valami sámánházban született, ezért nincs neve. Gondolom hamarosan meg kellett volna halnia, mert kvázi nem volt jövője, Min azonban nevet adott neki, s ezzel megváltoztatta mindkettejük sorsát. Min apja nem nézte jó szemmel, hogy a két férfi el akart menekülni, ezért éjszaka az erdőben egy íjásszal lelövette Seolt, mikor Min éppen odaért. Így a srác Min szeme láttára - és Min miatt - halt meg.













Azt hiszem, erre a momentumra egészen addig Min sem emlékezett, amíg el nem ment az egyik forgatás helyszínéül szolgáló erdőbe. Ugyanabba az erdőbe, ahol Seol meghalt.

Min ezután még inkább kételkedik abban, hogy neki Seol mellett a helye, de ezúttal Seol dönt. Addig ügyeskedik, míg Min lakásán nem töltheti az éjszakát, és még akkor sem hátrál, mikor Min elárulja neki a múltjuk fájdalmas részleteit is.











Sajnos azonban az idol, akit korábban említettem, végleg bekattan. Szerintem bele lehetett zúgva az igazgatóba, az meg visszautasította? Most azonban Seolra szállt rá.






Seol rosszul lett az egyik fotózáson, és Denis segített neki. Min erre nagyon mérges lett, és tudni akarta, Seol miért egyezett bele abba, hogy Denis mellett lesz a fotózáson. Erre Seol azt felelte, hogy Min miatt tette - hogy Denis ne bontsa fel a szerződését a céggel. 
Min válasza: "Te vagy minden, amire szükségem van."




A srác kötődni akart valakihez, de mindketten visszautasították? Ezért döntött a bosszú mellett? Vagy valamilyen felsőbb hatalom irányította?

Denisnek valószínűleg mentális problémái voltak, Seol próbált is segíteni neki, de végül rajta csattant az ostor. Denis ugyanis meg akarta ölni az igazgatót, meg is sebesítette, az utolsó pillanatban azonban Seol közéjük ugrott... és ugyanoda kapta a szúrást, mint 300 évvel korábban.






De! Ne adjuk még fel a reményt. Min ugyanis könyörgött minden felsőbb hatalomhoz, hogy mentsék meg Seolt, vegyék el az ő emlékeit, de Seol maradjon életben.

És így történt! Seol az első munkanapján ébredt, és mivel tudta, mi fog történni, egyenesen az igazgató irodájába ment. Csakhogy Min nem emlékezett rá! Jaj, instant szívszakadás.





Nem tudom, mennyi idővel később aztán összefutottak a folyosón, mikor senki más nem volt már ott. Talán Minben is élt valamiféle visszhang, mert megkérdezte, nem-e találkoztak már valahol. Meg hogy ez milyen flörtölős szöveg a részéről. :D Szerencsére, nagy nehezen Seol hangja is megjött, és... elhívta vacsorázni az igazgatót.


Hála Istennek Min igent mondott, az én szívemről meg legördült a kő.

Szerettem ezt a sorozatot, szerettem a két férfit együtt. Ami gondom volt, hogy Denis szálát nem magyarázták meg rendesen, illetve, hogy rettentő rövid volt. 10 rész, egy rész 16 percnek volt eladva, de ebből az első 2-2,5 perc visszautalás volt, az utolsó kb. 3 perc meg előzetes. Sokkal többet is el tudtam volna viselni.

Ajánlom! *-*


0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése