Subscribe:

Labels

2023. február 8., szerda

Moly Toposz Vadászok ’23 - I. történet (Bilincs)

 

Felhasznált kulcsszó: Bilincs
Fandom: KinnPorsche (sorozat)
Páros: Vegas/Pete
További előforduló kulcsszavak: erőszakkal való fenyegetés, bántalmazás, kényszerítés csak a megszokott KinnPorsche dolgok
Figyelmeztetés: enyhe +16, enyhe BL utalás
745 szó

Vegas először azt hitte, álmodik. Elég sokszor voltak erőszakos és egyben erotikus álmai; rég elfogadta, hogy sötét személyiség, akit a kettő elegye izgat fel és elégít ki. Általános helyszínnek számított a hálószobájuk, a medence, vagy a szauna, ebben az esetben viszont valami raktárépületben ébredt, a hideg falhoz láncolva. Bilinccsel a csuklója körül. Ekkor már kezdte sejteni, hogy nem álomról van szó, mivel mindennél jobban gyűlölte a bilincset, soha nem is alkalmazta. Pete is tudta ezt, tehát nem is arról volt szó, hogy ő tréfálta volna meg.

Vegas végignézett magán. Azokat a ruhákat viselte, amikben előzőleg lefeküdt, tehát az ágyból rángatták ki úgy, hogy észre sem vette. Elhúzta a száját – mióta Pete az élete része, igencsak ellankadt a figyelme. Ezt a gondolatmenetet folytatva azonban rájött arra is, hogy az utóbbi években egyre kevésbé vett részt a veszélyes játékokban, így ellenségeket sem szerezhetett. Mit akarnak tehát tőle? Kezdett fájni a csuklója. Egy bilincs csak addig tűnik erotikus dolognak, míg egyszer egy hideg kőfalhoz kötözve nem találod magad.

Felkapta a fejét, amikor éles kiáltás hatolt át a csukott ajtón. A fa a széleknél kezdett elvetemedni, ezért volt hát, hogy ilyen odafigyelve kötözték meg; ha a kezei és a lábai szabadok, nem tudták volna a helyiségben tartani. A kiáltást néhány pillanaton belül lánccsörgés követte; Vegas elemelkedett a padlótól, már csak a lábujjaival érintette, ahogy egy láthatatlan valaki feljebb húzta. A karjai tiltakoztak a feszítés ellen. Átélt már rosszabbat is, de csak idő kérdése volt, hogy a lőtt sebei is sajogni kezdjenek.

Megismétlődött még néhányszor a kiáltás-felhúzás kombináció, míg Vegas végül úgy érezte, kiszakadnak a végtagjai. Csöpögött róla az izzadtság, és egyre nehezebbnek érezte a fejét. Talán beadtak neki valamit, mikor elrabolták?

Új erőre kapott, ahogy a helyiség másik végében kinyílt az ajtó. Ezúttal tisztán hallotta a kiáltást, és megfagyott a vér az ereiben.

-        Pete!

-        Igen, ő is vendégszeretetünket élvezi – mondta a belépő fickó. Olyan volt, mint Vegas legtöbb ellensége; túl színes és túl drága ruhák, pocak, gyűrűk mindkét kézen, kopaszodó fej. Meg persze széles vigyor.

-        Pete!

-        Próbáltam csevegni egy kicsit a… partnereddel – húzta el a száját -, de nem volt valami készséges. Ezért hát elkezdtünk büntetni téged, hátha akkor megered a nyelve. – Felsóhajtott. – Nagyon magas a tűrésküszöbe.

-        Olyasmiket tettem vele, amit el sem tudsz képzelni – fröcsögte Vegas. – Honnan veszed a bátorságot, hogy kezet emelj arra, ami az enyém? Van fogalmad róla, ki vagyok?

-        Nagyon is tudom, ki vagy. És hamarosan te is meg fogod tudni, én ki vagyok.

-        A cipőm talpára is érdekesebb mocsok ragad. – A fickó arca megrándult. – Most azonnal ereszd el Pete-et, és akkor nem hasítok szíjat a hátadból.

-        Nem vagy abban a helyzetben, hogy alkudozz. – A fickó gonosz mosolyt villantott rá. – Milyennek találod a szobád? Tettünk bele néhány különleges játékszert, amiről tudtam, mennyire gyűlölöd. A bilincseket az egyik ellenséged adta el nekem jutányos áron. – Vegas ökölbe szorította a kezeit, és nem törődött a csuklójába vágó fémmel.

-        Mit akarsz?

-        Na, végre rátérhetünk a lényegre. – Összedörzsölte a kezét. – Nemigen megy jól a verseny-biznisz mostanában. Többen úgy gondoljuk, hogy ennek a fiadhoz van köze. – Vegas egy pillanatra lehunyta a szemét.

-        Phayu.

-        Így van. Őt még nem találtuk meg, így úgy döntöttünk, előbb a szüleit vesszük kezelésbe. Azon belül is az anyját. – Vegas nem tudta megállni, felhorkant.

-        Szeretnék ott lenni, amikor közlöd Pete-tel, hogy ő Phayu anyja. – A következő kiáltás már-már egy sikollyal volt határos, ami összeszorította Vegas szívét. A fickó figyelmét persze nem kerülte el a reakciója.

-        Egészen egyszerű dolgot kérek. Vedd rá a fiad, hogy csődbe juttassa a vállalkozását, és azonnal elengedem a háziállatod.

-        Fenyegeted a fiam és a párom – csóválta a fejét Vegas. – Valószínűleg nem találkoztál még igazán veszélyes kis kedvenccel. – Biccentett egyet. – A tied. Csinálj vele, amit akarsz.

-        Azt fogom tenni – mondta az ajtóban megjelenő Pete, és beleeresztett egy sorozatot a fickóba.

Vegas már egy roskatag széken ülve, lüktető csuklóját dajkálva nézte végig, ahogy Pete elbánt az elrablójukkal. A bilincset sem felejtette el használni, de egészen máshol, mint általában szokták. Vegas sötét, bűnös énje élvezettel szemlélte a vérengzést egy darabig, aztán viszont odabicegett kedvese mögé, ás átkarolta. Pete is pizsamát viselt, amit elcsúfított a saját és mások vére. Haja csimbókos volt, arca koszos és gyötört, de ahogy Vegas a karjába vonta, feszült teste némileg elernyedt.

-        Köszönöm – suttogta a fülébe Vegas. – Most már menjünk haza. Beszédem van a fiammal.

-        Na és a bilincs? – Vegas csókot lehelt a másik homlokára.

-        Nekünk nem kell bilincs ahhoz, hogy össze legyünk láncolva.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése