-
Utál engem.
Zero, a Los Angeles Devils sztárjátékosa visszaköpte edzés
előtti turmixát a pohárba – különben sem volt valami finom, így nem volt kár
érte -, majd a pult másik oldalán álló kedvesére nézett. Jude Kinkade összevonta
a szemöldökét, tehát komoly dolgok aggaszthatták.
-
Kicsoda?
-
Gemma. A lányod.
A lánya. Zero néhány évvel ezelőtt, amikor a sztárság
csúcsán állt, már-már várta azt a pillanatot, amikor felbukkan egy nő, és
közli, hogy gyermeket szült neki. Aztán komoly kapcsolat alakult ki közte és a
világ egyik legfantasztikusabb embere között, így a gyerektémát el is felejtette.
Egészen addig, míg meg nem jelent Gemma. Mikor Zero
először meglátta, mintha tükörbe nézett volna, vagy mintha a kisfiúkori
vonásait látta volna viszont lágyított formában. Zero nem tudott segíteni
rajta, azonnal beleszeretett, pedig sosem hitt abban a sztereotípiában, hogy a
férfiak elkényeztetik a kislányaikat. Gemma csak heti néhányszor töltötte náluk
az éjszakát, egyébként az anyjával lakott, ami minden félnek tökéletesen
megfelelt. Zero így nem érezte azt, hogy kimarad a kislány életéből, másrészt
viszont magára és Jude-ra is tudott időt szakítani. Eddig azt hitte, jól
kijönnek ők hárman; nem egyszer mentek együtt vásárolni, vagy beültek egy
mesére, úgyhogy kellően megdöbbentették Jude szavai.
-
Tessék? Gemma azt mondta neked, hogy utál?
-
Nem mondta ki kereken, de látom rajta.
-
Miféle hülyeségek járnak abban a szexi fejedben?
– Zero átsétált mellé, és kezébe fogta az arcát. – Viselkedett veled bármikor
bántóan?
-
Nem, nem erről van szó. – Jude sokkal hamarabb
ellépett tőle, mint Zero számított rá, így kezei bénán az oldala mellé
hullottak. – Csak azt hiszem, bárhogy igyekszem, nem tud engem megkedvelni.
Talán… nem tetszik neki, hogy férfi vagyok.
-
Ha csak egy kicsit is hasonlít rám, akkor ez az
egyik, amit a legjobban imád benned.
-
Ne vicceld el.
-
Bocs. – De Zero már mosolygott. – Szerintem túlkombinálod.
Mi lenne, ha kettesben hagynálak titeket ma este? Úgyis egész nap edzésem lesz,
nem tudom, az edző mikor enged ki a markából. – Jude az alsó ajkát harapdálta,
így Zero ismét tett egy kísérletet, és odaállt elé, hogy egymás szemébe
nézzenek. – Hé. – Megpöckölte a másik enyhén borostás állát. – Téged mindenki
imád. Nem tudok elképzelni olyan forgatókönyvet, amiben pont az én lányom ne
kedvelne.
Zero tapasztalhatta volna már, hogy Jude sokkal jobban tud
olvasni az emberekben, mint ő. Más esetben talán tényleg elgondolkodott volna a
problémán, de egész egyszerűen lehetetlennek tartotta, hogy egy olyan kislány,
mint Gemma, ne olvadjon el egy olyan jóképű, gondoskodó második apukától, mint
amilyen Jude. Minden alkalommal, amikor a lány látogatása esedékessé vált, Jude
végigellenőrizte a listáját. Van-e a kislány által használt és szeretett
fogkrém, tusfürdő, hajsampon – még azt is nyomon tudta követni, jelenleg épp az
Aranyhaj vagy a Minnie Mouse-e a menő -, reggeliző pehely, hogy ott vannak-e a
tálak és kanalak, ahol Gemma eléri őket. Már megvolt a kislány szokásos helye a
kis reggeliző-asztalnál meg a kanapén, ahol általában Zero oldalának dőlve
nyomta el az álom. Zero vitte be a kislányt a baldachinos ágyába, de Jude volt
az, aki átöltöztette, és óvón betakarta. Zero tudta, hogy Jude szereti őt,
mégis könnybe lábadt a szeme arra gondolva, hogy ebből a sok-sok szeretetből a
lányának is jutott.
Jude úgy érezte, mindig kevés, amit tesz. Nagyon igyekezett
Gemma kedvében járni, és nem betolakodni az apjával töltött pillanataikba. De
mégsem járhatott lábujjhegyen a saját házában! A szíve mélyén attól tartott,
hogy ha Gemma megkéri, Zero haladéktalanul szakít vele. Nem feltétlenül azért,
hogy egy család legyenek Gemma anyjával, hanem inkább azért, hogy a kislány
teljesen kisajátíthassa Zerót. Jude legvadabb álmaiban sem képzelte volna, hogy
egy kislánnyal kell majd megmérkőznie Zero kegyeiért.
Zero előre szólt a kislánynak, így Gemma szó nélkül beszállt
Jude kocsijába, mikor az leparkolt az iskola előtt. Jude odaintegetett az egyik
tanítónak, aki a gyerekek elszállítását felügyelte. A nő visszaintett, majd
igazgatni kezdte a haját. Valószínűleg tudták, hogy Jude és Zero egy pár –
rengeteg év eltelt már azóta az emlékezetes nyilvános csók óta, és a két férfi
hivatalosan is összekötötte az életét -, ettől függetlenül általában zavarba
jöttek, amikor valamelyikük rájuk mosolygott. Jude ezután a kislányra is vetett
egy pillantást.
-
Szia, Gemma. Jó volt a napod?
-
Egész jó – hangzott a felelet, miközben a lány
kifelé bámult az ablakon. Jude ebből is tudta, hogy nem kedveli; szinte sohasem
nézett rá közvetlenül. – Kaptam egy dicséretet irodalomból.
-
Az esszére? – Jude-nak nem tűnt fel, hogy Gemma
arcát pír borította el.
-
Igen.
-
Zero mondta, hogy ha anyukád nem parancsol
ágyba, egész este fent maradtál volna, hogy kijavítsd.
-
Nem tartottam elég jónak. – Jude elmosolyodott.
A kapcsolatuktól függetlenül kedvelte a kislány kitartását és eszét.
-
Ha az apádra ütöttél, akkor sosem fogsz semmit
elég jónak találni. De talán pont ez fog feljuttatni a csúcsra.
-
A csúcsra? – Gemma összeráncolta az orrát.
-
Hogy olyan életed, olyan munkád legyen, amilyet
elképzelsz magadnak. De ne beszéljünk ilyen komoly dolgokról. Eszünk egy
fagyit? – Aztán le is hűtötte magát. – Ne haragudj, tudom, hogy…
-
Szeretnék enni egy fagyit – vágott közbe Gemma,
de Jude helyett a kezeit bámulta. A férfi legszívesebben megölelgette volna,
helyette keresett egy parkolóhelyet, és elindultak fagyizni.
Séta és fagyizás közben többen is utánuk fordultak, főleg
nők; elbűvölte őket a szőke kislány, és a magas, izmos, mosolygós férfi
látványa. Amikor Jude lehajolt, hogy bekösse Gemma cipőfűzőjét, a kislány
rátette apró kezét a férfi vállára. Jude úgy érezte, hirtelen súlytalan lett.
-
Jude. – Gemma hangja alig volt több suttogásnál.
-
Igen, kicsim? – Talán az volt az első alkalom,
hogy ténylegesen egymás szemébe néztek.
-
Rólad írtam az esszét.
-
Tessék? – Gemma átadott az értetlen férfinak egy
gondosan összehajtott papírt. – Elolvashatom?
-
Majd holnap. Amikor már nem leszek veletek. – És
elszaladt az autóhoz.
Még szerencse, hogy Jude nem ígért meg kifejezetten semmit,
így ahogy Gemma elaludt, azonnal rávetette magát az esszére. Ami egy levél
volt, mint kiderült.
Írj egy levelet a példaképednek!
Kedves Jude!
Apukámtól örököltem, hogy nem tudom kimutatni az érzéseimet,
így hát leírom őket. Te vagy a legkedvesebb, legönzetlenebb ember, akit
ismerek. Te vagy az, aki elérte, ami másoknak nem sikerült; otthont teremtett
az apukámnak. Olyan otthont, amiben boldog, elégedett, és ami engem is
befogadott. Talán azt gondolod, nem kedvellek, mert alig szólok hozzád. Nem
szoktam rád nézni. Ez azért van, mert mintha sosem lenne elég jó, amit mondok.
Mintha sosem lennének elég jók a jegyeim. Te persze sosem mondanál ilyet.
Szereted az apukámat, így szeretsz engem is. Tudom, hogy csak miatta vagy velem
ilyen kedves. De szeretném, ha tudnád, hogy egy napon kiérdemlem a valódi
szereteted. Olyan felnőtt akarok lenni, amilyen Te vagy. Olyan felnőtt, aki meg
tudja változtatni más felnőttek életét. Aki boldoggá tudja tenni őket, és aki
még egy kislánynak is szorít helyet a szívében. Anya azt mesélte, apa nagyképű,
beképzelt és elviselhetetlen volt, amikor ő ismerte. Te megváltoztattad, és én
is ilyen varázserőt szeretnék.
Szia.
Gemma.
Amikor Zero éjfél előtt nem sokkal halkan besomfordált a
lakásba, kedvesét nem találta az ágyukban. Átsétált Gemma szobájába, és elakadt
a lélegzete; Jude félig lelógott az ágyról, de mintha nem érdekelte volna.
Csak az számított, hogy Gemma apró keze eltűnt az övében, és a kislány odabújt
széles, biztonságot nyújtó mellkasához.
Eljött hát a pillanat. Családja lett, amit mindennél jobban szeret.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése