Subscribe:

Labels

2023. február 25., szombat

#83 BL sorozat értékelő (The New Employee)

 


Az évem eddigi legjobb döntése volt, hogy belekezdtem ebbe a sorozatba.

The New Employee

Vigyázat, spoiler és enyhe +18!


Még egy héttel a befejezés után sem vagyok képes elfogadni, hogy ez a cukiság csupán 7, azaz HÉT részes volt! És még csak azt sem mondhatjuk, hogy legalább részenként 30-50 perc, mert csak 20. De micsoda részek voltak ezek! Igen, jól érzitek, most nem kell megerőltetnem magam, hogy áradozzak erről a sorozatról.

Az értékelésemet némileg befolyásolni fogja, hogy közben olvasom a manga angol fordítását is, mert bizony ez is egy mangából készült gyöngyszem.

Woo Seung Hyun frissen szerezte meg a diplomáját, de hiába adta be az önéletrajzát több helyre is, sehová sem hívták be. A sorozat kezdetén gyakornokoskodni kezd egy reklámcégnél, az AR Communications-nál, azon belül is a tervezőcsapatnál.


Nem igazán tudja még, mit akar a jövőjétől, ezért szeretné több területen is kipróbálni magát. A tervezőcsapat vezetője nem más, mint az a férfi, aki a hírek szerint a cég bevételének felét egymaga megszerzi, Kim Jong Chan.


Mr. Kim kezdetben egy jégcsapnak tűnik, aki kizárólag a munkára koncentrál - a régebbi kapcsolataira visszaemlékezve kiderül, hogy valóban némileg többet törődött a munkával, mint az aktuális párjával -, viszont szinte rögtön megláthatjuk azt is, mennyire segítőkész, illetve védelmező. 


Az egyik kedvenc jelenetemben például megtudja, hogy más osztályokról járnak át az Ő gyakornokához, Seung Hyun-hoz, hogy munkát sózzanak a nyakába, és mivel a srác még új gyakornok, senkinek sem mond nemet. Ezen viccelődnek az alkalmazottak, de Mr. Kim hamar elejét veszi annak, hogy kihasználják az Ő gyakornokát; odamegy Seung Hyun-hoz, és megmondja neki, hogy előbb tőle kérjen engedélyt bármilyen más munkára. Imádtam, ahogy megfeszült az arca, miközben hallgatta az alkalmazottakat, még a keze is ökölbe szorult.



I mean... ah! *-*

Ez a mangában pl. úgy volt, hogy Mr. Kim leült a srác helyére, de szerintem így sokkal szexibb. *-*



Ezután Mr. Kim meglát néhány rajzot, amit a srác csinált, majd magával hívja ebédelni. Természetesen összepréselődnek a liftben, hogy hallhassák a másik szívverését.




Mr. Kim itt annyira még nem érdeklődő, de ez nyomban megváltozik, mikor ugyanis kiszállnak a liftből, Seung Hyun felismeri azt a férfit, aki Mr. Kimet várja, és a férfi is felismeri őt.

Az a tekintet Mr. Kimnél... "honnan ismered Te a pas... öhm, a gyakornokomat??" :D


Itt megtudhatunk egy szomorú dolgot Seung Hyun múltjáról. Együtt járt egyetemre egy sráccal, Na Joo Seonggal - még az is kiderül, hogy igazából miatta választotta azt az egyetemet/szakot -, benne voltak valami szivárványos csoportban is, és Seung Hyun odavolt a srácért. 



Azt gondolta, ez esetleg kölcsönös lehet, így igencsak összetört a szíve, mikor rájött, hogy a gravírozott tollat, amit ő választott - azt hitte, önmagának -, Joo Seong igazából egy másik férfinak szánja.*

Szóval természetesen Joo Seong volt az a férfi, aki szintén a cégnél dolgozik, és Mr. Kimet várta, hogy együtt ebédeljenek.



Seung Hyun nem akarja elhinni, hogy ennyire peches; amint túljutott volna régi rajongásán, a férfi ismét felbukkan. Szerencsére gondjait meg tudja osztani a legjobb barátjával, aki ismeri Joo Seong-ot, hiszen ugyanabban a szivárvány csoportban voltak, így végigkövethette Seung Hyun vágyakozását.



Seo Ji Yeon végig támogatta a barátját, biztatta, ráadásul egy igazi energiabomba volt, vicces nő, nagyon kedveltem. Egy másik női karaktert is szeretnék kiemelni, ő Lee Kang Hae, szintén egy gyakornok, de nem tartozott egyik csapathoz sem, így mindenhol tudott segíteni. Azonnal Seung Hyun mellé áll, mindent elmagyaráz neki, rettentő aranyos és segítőkész. Végre kaptunk két igazi támogató, kedves női karaktert.

A továbbiakban megláthatjuk Mr. Kim kedves, bátorító oldalát. 


Valaki szerelmeees *-*

Végig imádtam benne, hogy kikérte a beosztottjai véleményét, sőt, a második részben bevonta Seung Hyun-t egy nagyobb projektbe, ez volt a J Card. Mr. Kim nem félt elismerni, ha éppen nem neki volt igaza, és szívesen meghallgatta Seung Hyun elképzeléseit, továbbmenve pedig prezentálta is azt a megbízó felé. Mr. Kim magával vitte Sung Hyun-t az értekezletekre, és leoltott bármit, aki más csapatból az Ő gyakornokát akarta ugráltatni. Az azonban, hogy Mr. Kim ennyire támogatta az új gyakornokot, később súlyos problémákhoz vezetett a cégnél.


!!!! *-*


A két férfi közös megbízást kapott, együtt kellett elkészíteniük az új terveket a J Card prezentációra. Ünneplésként elmennek enni-inni, és velük tart Seung Hyun barátja, Seo Ji Yeon is. Mr. Kim nem tudja hova tenni a köztük lévő kapcsolatot, és igazán aranyos, ahogy próbál túllépni a féltékenységén.

Ennél a jelenetnél, amikor Seung Hyun kifelé ment a csapattal, mindenki más szürke lett, míg a srác továbbra is színesben vibrált Mr. Kim szeme előtt.


Korrekt, szókimondó, nem hezitál, nem kerülgeti a forró kását.



Seung Hyun imádta az éjszakai fényeket, Mr. Kim pedig nem győzött betelni a sráccal, hogy ilyen apró dolgoknak is tud örülni.


Amit kedveltem Mr. Kimben, hogy tényleg azonnal beleállt a dolgokba; miután hazavitték Seo Ji Yeon-t, Seung Hyun megbotlott a lépcsőn, Mr. Kim elkapta, és... megpuszilta az arcát!



A mangában már itt elcsattant egy csók, de így cukibb volt.





Szerintem mind tudjuk, mi jön ezután... jepp, úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna! Seung Hyun volt az, aki pánikolva eltolta a másik férfit, a következő napon viszont hiányolja azt, hogy Mr. Kim felemlegesse a történteket. Oké, hozzátartozik, hogy miután Seung eltolta, Mr. Kim azt mondta, hiba volt, de hát mit kellett volna tennie?

Mindenesetre dolgoznak tovább a projekten, Seung Hyun kap egy fejsimogatást, és rohan is a barátnőjéhez kideríteni, ez vajon mit jelenthet. Még nem említettem, de voltak utalások arra, hogy ez egy mangából készült történet; mégpedig, hogy amikor a két lányhoz (Lee Kang Hae és Seo Ji Yeon) fordul tanácsért, ők egy mangából idéznek, sőt, ebben a mangában az is megjelenik, ami éppen Seung Hyun életében történik! :D


"Viccelsz, ugye?"


Mint említettem korábban, az, hogy Mr. Kim ennyire támogatja az új gyakornokot, másoknak is feltűnik. Van néhány igazán szemét ember a cégnél, főleg a marketingcsapatnál, akik valószínűleg féltékenyek Mr. Kim sikereire, és most Seung Hyun által próbálják megfúrni. Mr. Kim nincs bent, így Seung Hyun nem tud szólni neki arról, hogy elcipelik inni, de ez még nem is akkora gond... de rettentően megalázzák szegény srácot. Nem elég, hogy belediktálják az italt, amikor már nem akar inni, Mr. Kimről kérdezgetik, sőt, a fejére öntik az italt.



Nagyon nem tetszett, hogy a sorozatban Seung Hyun végül beadta a derekát, és leitta magát. A mangában Mr. Kim pont a megfelelő pillanatban bukkant fel, itt valamiért később, amikor a srác már teljesen el volt ázva. Természetesen Seo Ji Yeon szólt neki, hogy terveznek valamit a barátjával, Mr. Kim pedig Joo Seong-ot faképnél hagyva rohant is a helyszínre. Nem csodálom, hogy azok a meglett férfiak megijedtek a tekintetétől, én egyenesen rettegtem volna!

Odakint, mivel Seung Hyun játssza a cukit - hálás, hogy Mr. Kim aggódott érte, folyton mosolyog -, így Mr. Kim nem bírja tovább...

"Tudod, hogy ez tényleg nehéz, úgy tenni, mintha minden normális lenne?"








Másnap Seung Hyun egyszerűen nem bírja magában tartani a boldogságát, látszik, hogy az szinte szétfeszíti a testét. Persze a barátnői azonnal tudni akarják, kitől kapta az első csókját... mert talán ez is benne volt a mangában, amit olvasnak?


*-*

Sokat használom azt a szót, hogy cuki, de nem tehetek róla; ezek a meglett férfiak tényleg nagyon aranyosan viselkednek. Mikor Seung Hyun azt hiszi, Mr. Kim elfelejtette, ami köztük történt, Mr. Kim elhívja randevúzni!





Magyarul mozira lett fordítva, de mindkettő nagyon édes. *-*

A randevú előtt, amikor Mr. Kim várja a másikat, visszaemlékszik a régebbi kapcsolataira, hogy ott a férfiak mennyire kifogásolták, hogy munkamániás. Nos, Seung Hyun esetében ettől nem kell tartania, ha a munkánál kötnek ki, akkor arról beszélnek, és Mr. Kim nagyon sokat tanítja a másikat - ez mondjuk a mangából jobban kiderül.







A randevú nagyon jól sikerül, a barátnők persze tovább faggatják hősünket - Seo Ji Yeon rá is tapint a lényegre -, de kevésbé jó dolgok is történnek. A főnökség fülébe jut a pletyka, hogy Mr. Kim saját klikket akar kialakítani, de én ezt egyszerűen nem értettem. Egyéb csoportokból is fúrják szegény férfit, pedig csak a munkáját végzi, és az is böki a csőrüket, hogy nem fogadja el az előléptetést. Az embereknek semmi sem jó!

Mr. Kim ki is van készülve rendesen a projekt miatt... szüksége van némi pihenésre.











De ezután végre prezentálhatják terveiket a J Carddal kapcsolatban, és a megrendelő nem győzi dicsérni őket, Mr. Kim pedig természetesen előtérbe tolja az Ő gyakornokát.


Az ünneplés pedig csak ezután következik! Mr. Kim meghívja a srácot magához, ahol találkozhatunk a cicájával. De persze nem ez a legérdekfeszítőbb...









De ó, jaj! A csodás éjszaka bánatos reggelbe fordul, mikor felébredve Seung Hyun egy üzenetet talál az ágya mellett. Az üzenetet pedig azzal a bizonyos tollal* írták, amit Ő maga segített kiválasztani anno Joo Seong-nak! Mr. Kim volt tehát az a férfi, akit Joo Seong kedvelt akkoriban!


Édesem! :(

Lehet képzelni, mit érez Seung Hyun, mikor erre rájön. Én mégis Mr. Kimet sajnáltam jobban, mert hát tehetetlen volt. A srác eltűnt a közös éjszaka után, az irodában is kerülte, de Mr. Kim berángatta a szertárba, hogy tisztázzák a dolgokat. Igen, Mr. Kimnek is van múltja, a sors fintora, hogy járt azzal a férfival, akiért Seung Hyun odavolt, de azért felrúgni egy kezdődő kapcsolatot egy ilyen dolog miatt! Mert Seung Hyun függetleníteni akarja magát attól a régi vágyódástól, erre az ismét az útjába áll!



Annyira látszik a férfin, hogy bántja a dolog!








Mr. Kim nem tudja eldönteni, küzdjön-e tovább, vagy engedje el a srácot. Végül természetesen egy utazás alkalmával világosodik meg. Seung Hyun-nak kellett volna lefoglalnia valami hotelt/éttermet, de kevés volt a pénz a céges kártyán, így gyorsan új helyet kellett keresniük. Mr. Kim segített megoldani a gondot, de fájt látnia, hogy a vacsora alatt Seung Hyun-t ugráltatták, emlékeztették a hibáira, stb. Végül a srác után ment, mikor italokért küldték, és mondott egy nagyon szép dolgot.

"Nem tudom megváltoztatni azt a szívszorító pillanatot, amikor ki kellett választanod azt az átkozott töltőtollat, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy azt gondolhasd, hogy Yu Seong miatti szívfájdalmad azért volt, mert így találkozhatsz velem."



A mangában itt komoly smárolás történt, de így is elfogadom. *-*








Ez a verzió is nagyon aranyos volt, imádtam, ahogy Mr. Kim nézte a másikat, viszont az eredeti verzió is tetszett. A mangában, miután Seung Hyun elaludt, Mr. Kim felverte a többieket, hogy mi az, hogy elalszanak, mikor Seung Hyun nekik rohant el italért... tessék meginni! :D Édes a bosszú.





Szerencsére hagyták őket kicsit boldognak és elégedettnek lenni, mielőtt beütött volna a balhé. Addig is haladnak a projekttel, forgatnak, Mr. Kim felkészíti Seung Hyun-t az interjújára, mert megpályáz egy teljes értékű állást a cégnél, és igyekeznek együtt tölteni minél több időt.




Ma már így hívják? Régen bélyeggyűjtemény volt. :P


Valaki szerelmeees *-*





Természetesen biztosak voltunk benne, hogy Seung Hyun és Lee Kang Hae is megkapja az áhított pozíciót, és teljes értékű munkatársak lesznek.

Erre mindkettőt kirakták! El sem akartam hinni! Seung Hyun csapata sem értette, mi történt. Mr. Kimnek elmondta négyszemközt egy kollégája, és utalgatott rá, hogy ki adott kevesebb pontot szegény srácnak. Itt vált nyilvánvalóvá Mr. Kim számára, hogy Seung Hyun miatta nem kapta meg az állást.



Szenvedő férfiak! Nem bírom! :(

Mr. Kim nyakára járt az igazgatónak, de az nő - állítólag - semmit sem tudott tenni most, hogy megvoltak az eredmények.

Seung Hyun és Lee Kang Hae nagyon szomorú, ettől függetlenül elhatározzák, hogy készítenek egy búcsúvideót a cégről/cégnek, hiszen nagyon sokat tanultak itt. Kapóra jön, hogy Lee Kang Hae nagyon sokat videózott, a többit pedig Seung Hyun rajzolta meg. Bemutatták a gyakornokok nehézségeit - míg Seung Hyun-nak volt egy diplomája, addig a lánynak csak egy érettségije -, de azt is megmutatták, hogy volt valaki - khm, Mr. Kim -, aki a magas beosztása ellenére biztatta és támogatta őket.


Természetesen mindenki odáig volt a videóért, ami eljutott az igazgatóhoz is, aki nem értette, hogy eshetett ki két ilyen tehetséges gyakornok. És pont, amikor ráállt volna, hogy tegyenek valamit az ügyben, belibbent Mr. Kim a felmondásával! Nesze nektek! Kiteszitek a pasimat? Akkor vegyetek búcsút tőlem is!

Seung Hyun közben állásokra vadászott, majd pedig megnézett egy videót, amit Lee Kang Hae állított össze, és amiből ismét kiderült, Mr. Kim mennyire fantasztikus és segítőkész.


Sikerül találkozniuk a tetőn - Mr. Kim lakásánál? -, ahol Mr. Kim elmondja, hogy alapított egy céget, és szeretné, ha Seung Hyun lenne az első munkatársa. Aztán pedig...






Abba nem mennék bele, mennyire tartottam reálisnak ezt. Boldogok voltak, én is az voltam, kitoltunk a régi cég seggfejeivel, szóval minden szuper. Mr. Kim ráadásul felvette a két nőt is a céghez (Lee Kang Hae és Seo Ji Yeon), így teljes a csapat!

Bónuszpont volt, hogy a Seung Hyunt alakító színészt pont nemrég ismertem meg az Once Again sorozatban, és mindkettőben nagyon szerettem.


Odáig toltam ezért a gyöngyszemért, mindenkinek ajánlom!

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése