Subscribe:

Labels

2013. április 8., hétfő

Úgy fáj



Supernatural; Destiel; kissé szomorkás, mint azt a kép is jelzi; talán OOC is; és azt hiszem, AU

A címet innen emeltem el: Radics Gigi - Úgy fáj




Dean és Sam egy újabb szellemmel végzett egy nevenincs városban – valamiből meg kellett élniük, ugye -, mikor Kevin értesítette őket, hogy hírei vannak. Dean nem sok jót jósolt az akciónak, de azért átvezetett a fél országon, hogy találkozzanak. A poros, de jól megvilágított pincébe lépve meglepetten tapasztalták, hogy Castiel is ott van.

Dean a csalódottság ismerős nyilallását érezte a szívében. Az angyal egyszer sem jelent meg a hívására, mióta Alfie meghalt, pedig többször is próbált kapcsolatba lépni vele.

-         Azt ugye tudjuk, hogy az angyaloknak is van egy táblája – törte meg a csendet Kevin. – A démontábla nálunk lévő felére az van felírva, hol található. Az utalásokból arra következtetek, hogy a másik felén szerepel az elpusztításuk módja. Ez az a hely – s eléjük tolt egy térképet.

A két férfi és az angyal odahajolt, Deant pedig hirtelen fejbe csapta Castiel illata. Ez nem a porhüvelyhez tartozott, hanem valami olyasmi volt, ami az angyal lényéből tört elő.

-         Elvileg van ott valami pajta – mondta Kevint.
-         Ismerjük a helyet – szólalt meg Castiel. – Dean ott idézett meg.

Igen, gondolta Dean, és ott döftem beléd egy kést, valamint ott vált nyilvánvalóvá, hogy a tied vagyok. Akkor miért mondtál le rólam? És miért érzek emiatt akkora fájdalmat?

-         Dean – szólongatta Sam. – Tudod, merre van?
-         Igen – felelte lassan.
-         Először körülnézek, aztán visszajövök értetek – darálta Castiel, de mielőtt eltűnhetett volna, Dean megragadta a kabátját, így ő is vele utazott.

Amint lábuk talajt fogott, Castiel taszított egyet rajta.
-         Ezt ne csináld még egyszer.
-         Miért? – kérdezte Dean. – Régen szeretted, ha ilyen közel voltam hozzád. Többször te magad léptél be a személyes terembe.
-         Ha így volt is, sajnálom. Többé nem teszem. – Fáj.
-         Én nem bánnám – mormolta Dean, hátha ezzel kivált valamilyen normális reakciót a másikból.
-         Meg kell találnunk a táblát. Más most nem számít.

Mióta?, akarta tudni Dean. Mióta nem számítok már neked?

5 megjegyzés :

Névtelen írta...

Oké, mi az, hogy az egyetlen Destielnél nincs kritika? Ez így nem állapot. :DDD
Annyira jó, cuki és szomorú volt, hogy nem tudok mit mondani. Imádom, főleg a végét.

Becca írta...

Ez a történet annyira szép és annyira szomorú, hogy az már nekem is fáj. :') Nagyon jó lett, egy élmény volt olvasni.

Valerin írta...

Köszönöm szépen mindkettőtöknek. Még van két történet a tarsolyomban, szóval készüljetek.:)

Sheena. Lexy írta...

*-* de édesek.. a zene is annyira jó hozzá :D )hol lehet feliratkozni a blogra?

Valerin írta...

Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett. :) Igazából fogalmam sincs. :D Ha a google profilomat megkeresed, talán ott, de ha véleményezed a kedvenceidet, nekem az elég. :) Boldog új évet. :)

Megjegyzés küldése