Ezért harcolunk

Spartacus; Nagron; talán AU, de meg is történhetett

Nasir összehúzta magán a bundát, majd elindult, hogy Spartacus utasítása – kérése – szerint vizet adjon a foglyoknak. Mindenki vacogott, s ez valahogy összehozta az embereket, akik egymás mellé húzódtak, hogy védjék magukat a fagyos széltől. Nasir nem tudta még megszokni ezt a fajta időjárást, Spartacus és társai viszont mintha meg sem érezték volna. Persze volt jelenleg fontosabb dolguk is, de Nasir úgy látta, hogy a sereg nagy része fázik, s talán még azelőtt halálukat lelik, mielőtt szembeszállnának a rómaiakkal. A férfi végignézett a társaságon, s megpróbálta elképzelni a csata utáni időket. Mi lesz, ha nyernek? Spartacus igyekezett mindig a következő lépésre összepontosítani, de a végkimenetelről egy szót sem szólt. Nasir bízott a férfiban, azt is tudta viszont, hogy a rómaiak nem fogják egykönnyen feladni.

-         Idefagytál? – kérdezte egy hang, melynek hallatán melegség áradt szét Nasir testében.

-         Csak töprengtem. – Agron kíváncsian pillantott le rá. – Ezért harcolunk? – mutatott körbe. – Hogy kirekesztettként élhessük le az életünket?

-         Spartacus tudta, hogy kételyeid fognak támadni.

-         Nekem nem…

-         Gyere. Mutatok valamit.

Besétáltak a parancsnoki sátorba, majd Agron kiterített az asztalra egy papirost.

-         Ez az, amiért harcolunk.

Nasir elakadt lélegzettel figyelte a rajzot. Egy hatalmas várost ábrázolt, rengeteg házzal, erős kapukkal. Valaki gondosan odaírta minden ház fölé, hogy ki lakik benne. A férfi elképedve látta, hogy ő Agron mellett szerepel.

-         Spartacus már évekkel ezelőtt összeírta a követeléseit – mondta Agron. – Mindenkinek meg akarja adni, ami jár, de persze senkit nem fog visszatartani, ha el akar menni. – Nasir bólogatott, aztán Agron fölemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen. – Én érted harcolok, Nasir – suttogta lágyan. – Az ad erőt a hidegben gyalogolva, hogy tudom, te ott leszel, hogy felmelegíts.