A visszaszámlálás a végéhez közeledett. Hónapok óta tudták, mégsem akartak róla tudomást venni. Néha rajtakaptak egy-egy stábtagot, ahogy pityereg, de amint meglátta őket, nyomban mosolyt erőltetett magára. A zenekar szenvedélyesebb tagjai kíméletlenül püfölték a hangszereiket a próbateremben, de a színpadon már újra csupa mosoly volt mindegyik. Louis úgy érezte, egy kicsit megszakad a szíve mindegyikükért, de nem tehetett értük semmit. Ahogy saját magáért sem.
Zayn kiválása óta ketyegett az óra. Louis nem tudta biztosan, de valószínűnek tartotta, hogy a menedzsment egyiküknek sem hosszabbította meg a szerződését, az övét legalábbis nem. A többiek nem beszéltek erről, és ő is inkább a koncertekre fókuszált, mégis véres bárdként lebegett a fejük felett a tény, hogy az One direction hamarosan megszűnik létezni.
Louis számára mégsem ez volt a legrosszabb az egészben. Az ő jövője már sokkal korábban sötétbe fordult; amikor a főnökség rájött a kapcsolatukra, Harry pedig szakított vele. Még most sem tudja felidézni, mi is történt pontosan aznap. Mindkettőjüket behívatták külön-külön, szembesítették őket a titkos kapcsolattal, majd pedig, mikor Louis hazaért a lakásukba, Harry közölte vele, hogy vége.
- Ők kérték tőled, hogy ezt tedd? – kérdezte Louis összeráncolt homlokkal. Harry bőröndje ott állt az előszobában, de Louis biztos volt benne, hogy alig fért bele valami.
- Nem. Én döntöttem így.
- Együtt fel tudnánk venni velük a harcot.
- Mi sosem voltunk igazán együtt – mondta Harry. A haja kezdett megnőni, Louis pedig imádta fésülgetni, míg egymás mellett – vagy épp egymáson – feküdtek az ágyban vagy a kanapén. Összefonta a karját, ezzel jelezve, hogy elutasítja Louis közeledési kísérleteit. De a srác azért próbálkozott.
- Hogy mondhatsz ilyet? Szeretlek! Azóta szeretlek, hogy először megláttalak. – Harry arca megvonaglott.
- Hát, majd túljutsz rajta. – Aztán keményen a szemébe nézett. – Nem fogom feláldozni ezért a karrieremet.
- Ezért? – lehelte Louis bénultan, s valószínűleg emiatt lehetett, hogy Harry elslisszolhatott mellette, ki a lakásukból.
Na, persze attól, hogy a magánéletben nem voltak egy pár, a munkában nagyon is találkozniuk kellett. Louis számára kész kínszenvedés volt a Where we are turné; akkor még Zayn is velük volt, testben legalábbis, mert lélekben egész máshol járt. Louis emlékezett a feszültségre, a rengeteg, színfalak mögötti veszekedésre. Emlékezett Niall könnyeire, aki sosem üvöltözött Zaynnel a döntése miatt, mégis megszakadt a szíve. Ő maga volt az, aki Zayn szemére vetette, hogy már most sem teszi oda magát a színpadon, mintha már nem érdekelnék a rajongók. Megérdemelnék, hogy maximálisan a kedvükben járjon, és elbúcsúzzon tőlük, nem? Liam, az örök villámhárító, próbált pozitív maradni és tartani bennük a lelket, Harry pedig… Louis-nak fogalma sem volt, mi járt Harry fejében. Olyan szinten kerülte őt a színpadon, ami már a rajongóknak is feltűnt, Louis mégis percenként felé pillantott, mert tudnia kellett, jól van-e, hogy ott van-e. Még ha már nem is voltak együtt, Louis a másik legapróbb rándulását is ismerte, azonnal tudta, ha beteg, ha kedvetlen, ha betépett, ha részeg, ha kanos. Nos, ez utóbbihoz már nem volt köze többé.
A turné után összehozták a Four albumot, amin Louis őszintén csodálkozott, mivel ők öten alig találkoztak egymással. Harry a többi sráccal dolgozott együtt, és Louis is, amit Niall, Liam és Zayn szó nélkül elfogadott. Majd Zayn távozott, ők négyen maradtak, és gőzerővel dolgoztak az – utolsó, mint kiderült – albumukon. Most pedig itt voltak a backstage-ben, a legutolsó koncertjük előtti utolsó percekben. Összegyűltek egy körbe, ahogy mindig, de a korábbiakkal ellentétben most még Liam sem tudott megszólalni. Szorongatták a mikrofont, és nem néztek egymásra.
- Jobb lesz ez így – mondta végül Harry, és elindult a lépcső felé. Louis nem tudta elhinni, hogy ezt mondta.
- Legalább Liam és Niall érzéseire tekintettel lehetnél! – sziszegte neki, mikor egyszerre rohantak ki a mosdóba.
- Csak kimondtam, amit ők is gondolnak. – Beletörölte a kezét feszes nadrágjába. – Szólóban is sikeresek lesznek, hidd el.
- De jelenleg még nem szólóban nyomják, hanem egy banda tagjaként! – Louis késztetést érzett, hogy megragadja a másik karját. – Kérlek! – sóhajtotta végül, mire Harry meglepetten nézett rá. – Kérlek, add meg nekem… nekünk ezt a pár órát!
És Harry megadta. Kifogyhatatlan energiával rohangált fel-alá; állandóan hozzáért a két sráchoz, megnevettette őket, kokettált a zenekarral és persze a közönséggel. Mindig elérte, hogy Niall és Liam beszéljen, Louis pedig partner volt ebben. Olyanok voltak, mint indulásuk hajnalán; négy fiatal srác, akik imádnak a színpadon lenni, imádnak énekelni, imádnak élni. Együtt.
Nem volt hivatalos lezárás; a srácok megköszönték a stáb munkáját, ahogy mindig, és mindenki ment a dolgára. Mintha ez is csak egy átlagos turné-befejezés lett volna.
- Köszönöm – suttogta Harry mellett elhaladva. Aztán hazament.
Akik reménykedtek, még azok is feladták a reményt, mikor fél évvel később felütötte a fejét a szóbeszéd Harry szóló-albumáról. Niall is adott ki saját dalokat, meg persze Liam is, de a rajongók továbbra is hitték, hogy mivel nem oszlottak fel hivatalosan, egyszer még újra láthatják őket együtt.
Louis a következő fél évet pihenéssel töltötte. Gyakorlatilag hazaköltözött a családjához, és segített a fiatalabb testvérei körül. Nappal jól lefoglalták a gondolatait, éjjel azonban álmatlanul forgolódott; hiányolt egy másik testet maga mellől.
A megszűnt szerződésről szóló értesítő nem lepte meg, Harry felbukkanása viszont nagyon is. Louis arra ébredt, hogy hó borítja az udvart, aminek a gyerekek örültek, ő már kevésbé, mert előre látta az eltakarítással járó, kimerítő órákat. Hagyta, hogy a kisebbek hócsatázzanak reggeli után, ő maga pedig előkotorta a hólapátot a garázsból. A hangos sikoltozás sem keltette fel a figyelmét, mert azt hitte, ez a csatával jár, a garázsból kijőve azonban megtorpant.
Harry olyan volt, mintha egy magazin téli számából lépett volna ki. Fekete szövetkabátot és színes sálat viselt, göndör fürtjeire sapkát húzott, kesztyűs kezével pedig épp az ikreket ölelgette. Mikor Lottie észrevette a bátyját, nyomban beterelte a gyerekeket a házba. Louis-nak kétsége sem volt felőle, hogy az ablakból fognak leskelődni. Harry fölállt, és elindult Louis felé a megtisztított járdán. Aztán fogta magát, és belegázolt a tíz centis, érintetlen hóba.
- Mit csinálsz? Átázik a csizmád!
- Ha ennyi pénzért átázik, megérdemlem. – Louis belekapaszkodott a hólapátba, mintha csak az tartaná állva. – Hogy vagy? Jól eltűntél a térképről.
- Ez volt a cél. Pihenek.
- Nem úgy tűnik – bökött a hólapát felé. – Segítsek? – Mielőtt Louis válaszolt volna, végigmérte. Harry mindig jól nézett ki, most azonban szinte sugárzott.
- Miért jöttél? – Harry somolyogva kifújta a levegőt.
- Sose voltál a felületes csevegés híve. A szerződés miatt jöttem.
- Miféle szerződés?
- Te nem kaptad meg?
- Ja, a megszűnésre gondolsz? – Harry bólintott. – Néhány napja jött meg.
- Az enyém tegnap. – Harry levette a sapkáját, és elsöpörte a haját az arcából. Olyan fájdalmasan ismerős és szeretett mozdulat volt, hogy Louis szíve belesajdult. – Reméltem, hogy tudunk beszélni.
- Nem hiszem, hogy…
- Kérlek! – Louis torkán akadt a folytatás Harry esdeklését hallva. Pont olyan volt, mint ő az utolsó estéjükön. – Tudom, mennyire durva voltam veled, de kérlek, hallgass meg! Csak pár percet kérek. Utána… nem foglak zavarni. – Louis természetesen tudta, hogy igent fog mondani, mert sosem tudott megtagadni semmit a másiktól. Intett, mire Harry követte őt a garázsba. Louis leengedte az ajtót, és felkapcsolta a villanyt. Nézte, ahogy Harry letoporogja a csizmájáról a havat, ami megérhette a pénzt, mert nem ázott be.
- Hallgatlak! – Harry zsebre vágta a kezét.
- Amikor megkérdezted, hogy a menedzsment kérte-e, hogy szakítsak veled, igazat mondtam. Nem köteleztek erre nyíltan, de tudtam, hogy ellehetetlenítenének minket, ha tovább folytatjuk. – Sóhajtott. – A szerződésből még volt hátra jó másfél év, és tudtam, hogy kemény menet lesz, de tisztán akartam kijönni belőle. – Mikor Louis nem szólt semmit, Harry ránézett. A tekintete szinte égette a srác testét. – Szakítottam hát veled, azzal az emberrel, akit mindennél jobban szeretek, és csak remélni mertem, hogy meg fogod érteni, miért tettem. És hogy olvasol majd az apró jelekből, amiket hagytam.
Louis behunyta a szemét, és érezte, hogy elönti a megkönnyebbülés. Számolta a szerződésből visszalévő napokat, mert tudni akarta, igaza van-e, hogy Harry tényleg eljön-e majd hozzá. Már akkor tudta, mikor meglátta az új album végleges dallistáját. A History dalszövege? Igen, szólhatott az egész csapatról, de szólhatott róluk is. So don’t let it go, we can make some more. A legbeszédesebb mégis a korong záró dala volt… amit Louis azóta sem tudott úgy hallgatni, hogy ne öntené el a remény. You know, I’m always coming back to this place. Reménykednie kellett, hogy ez mind igaz; hogy bármi is Harry terve, visszatér hozzá.
Mikor kinyitotta a szemét, Harry már ott volt előtte. A csók ilyen hosszú kihagyás után olyan volt, mintha a legelső lenne. Louis becsúsztatta kezeit Harry kabátja alá, és magához húzta. A kinti hideg ellenére forróság terjedt szét közöttük. Mikor Harry nekitolta őt az egyik polcnak, Louis agya kitisztult annyira, hogy el tudjon szakadni tőle.
- Várj! Miért épp most? Mi változott?
- A magam ura vagyok – felelte Harry. – Alapítottam egy céget. Soha többé nem fogom hagyni, hogy mások mondják meg, mit csináljak, vagy kit szeressek. – Louis úgy tett, mintha nem gyengítették volna el a térdét az elhangzottak. Helyette átkarolta a másik derekát, és megfordította magukat. Harry nyögésétől kísérve nekinyomta magukat a polcnak, ami megremegett az intenzív terheléstől.
- Igazán? – lehelte Harry arcához közel, de a szája helyett lefelé indult. Becsúsztatta ujjait a srác pulóvere alá, hogy megérinthesse a mellkasát. – Avass be! Ki is az, akit szeretsz? – Louis arra számított, Harry mond majd valami vicceset vagy kétértelműt, de a srác nagyon komolyan nézett a szemébe, és két keze közé fogta az arcát.
- Téged. – Louis-t megrendítette a másik hangjából áradó bizonyosság. – Meg tudsz bocsátani? – kérdezte halkabban.
- Miért kellene?
- Akarom a karrieremet. De közben téged sem akarlak elveszíteni.
- Nem fogsz. – Harry belefúrta arcát Louis nyakába.
- Mindig tudni fogod, hogy szeretlek. Még ha nem is mondom ki… mindig te leszel az, akihez hazatérek.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése