Jong Ho aznap végre úgy ébredt, hogy nem érzett kínzó fájdalmat a térdében. Az operáció utáni lábadozás tovább tartott, mint gondolta, az orvosai mégsem győzték csodálni gyors regenerálódását. Sajnos nem engedhette meg magának, hogy hónapokig nyomja az ágyat, így már a műtét utáni második héten, amikor az orvosi csapat rábólintott, elkezdett járkálni, majd mind nagyobb terhelésnek tettei ki a lábát. Kezdetben pokoli fájdalmat érzett, de ez semmi volt ahhoz képest, amit akkor érzett volna, ha miatta el kell tolni az új lemez megjelenését. Jong Ho arca már így is égett, hiszen őt szinte teljes egészében ki kellett iktatniuk az új koreográfiából, amit pedig már ránézésre is imádott. Úgy érezte, cserbenhagyta a társait, akik öt éve bevették maguk közé, támogatták és bátorították, sosem hagyták magára. Persze akadtak kisebb balesetek, kihagyások, mint ahogy Min Gi is elvonult majdnem egy évre, hogy rendbe hozza magát, de Jong Ho úgy érezte, neki ehhez nincs joga; legfiatalabbként még rengeteget kellett bizonyítania.
Az édesanyja és az öccse mindent megtett, hogy kényelmesen érezze magát a lábadozás alatt, és vezetőként Hong Jong is többször benézett hozzá, ezen kívül azonban a többiek csak egyszer-egyszer érdeklődtek a hogyléte felől. Jong Ho tisztában volt vele, hogy a csapatból ő volt a legvisszahúzódóbb, de nagyon igyekezett kivenni a részét a fellépésekből, a megjelenésekből, és sok olyan dolgot is megtett, amit, ha nem lenne idol, messzire elkerült volna.
A zuhany alól kilépve vette észre, hogy villog a telefonja.
- Hé, Jjong! – jelent meg a képernyőn Chanhee** arca. – Felkeltettelek?
- Egyáltalán nem.
- Hogy vagy? Mikor hagyhatod el végre a házat?
- Már tehetek kisebb sétákat a környéken… - Belebonyolódtak egy egyeztetésbe arról, mikor tudnának találkozni, majd Chanhee elbúcsúzott, elvégre a srác ügynökségénél sem lehet elnyújtani a telefonálást. Jong Ho így is hálás volt azért, hogy barátja törődött az állapotával.
Néhány nappal később már elég jól érezte magát ahhoz, hogy bemenjen a stúdióba, és gyakorolja kicsit az új dalokat. Az MV-ben ugyan nem tudott táncolni, a MAMA díjátadón viszont mindenképp fel szeretett volna lépni a csapattal. Ahogy belépett a vágószobába, a pult előtt ülők nyomban felpattantak. Jong Ho meghajolt feléjük.
- Choi! – Min Gi hatalmas mosollyal az arcán lapogatta meg a vállát. – Nem is tudtam, hogy bejössz!
- El kell kezdenem behozni a lemaradást.
- Ugyan, miféle lemaradást? Énekben mindig előttünk jársz. Most épp Yeo Sang részét szerkesztjük.
- Akkor visszajövök később. A többiek a próbateremben vannak?
- Ööö, azt hiszem – felelte Min Gi, aztán az elinduló Jong Ho után lódult. – Miért nem iszol meg előtte valamit? Most töltötték fel a hűtőt! – És mielőtt Jong Ho tiltakozhatott volna, be is navigálta a konyhába. Vagyis csupán az ajtóig jutottak; Min Gi benyitott, egy fél pillanatra lefagyott, majd visszatolatott, és átfogta az egyre értetlenebb Jong Ho vállát. – Tudod mit, még sincs rá szükséged. – Az egyébként öt perc alatt megtehető út kezdett túl hosszúra nyúlni; Min Gi lépten-nyomon megtorpant, mintha gondolkodnia kellene azon, merre kell menniük, néha pedig random benyitott egy-egy ajtón, ami mellett elhaladtak. Az egyik még azelőtt kivágódott, mielőtt odaértek volna, és Woo Young sétált ki rajta.
- Choi! – Jong Ho tényleg nem tudta mire vélni a pánikot a hangjában. Talán éppen új embert válogatnak az ő helyére, és meglepte őket a felbukkanása? – Hová tartotok? Megyek veletek! – És jelentőségteljesen bezárta maga mögött az ajtót.
- A próbaterembe tartunk – közölte vele Min Gi.
- Nagyszerű, ott van San is.
A tervezettnél körülbelül fél órával később, de csak odaértek a próbaterembe, ahol valóban csak San tartózkodott. Ő már inkább lelkesen, mint ijedten fogadta a legfiatalabb tagot, és nyomban el is kezdte tanítani az új koreográfiát. Jong Ho figyelmét annyira lefoglalta a mozdulatok kivitelezése és az, hogy ne terhelje túl a lábát, hogy fel sem tűnt neki, mi zajlik az ajtó előtt.
A Jong Ho műtéte óta eltelt időszakban a banda többi tagja állóháborút folytatott. A fiatalember kórházba kerülésével egy időben Hong Joong leültette a tagokat, és összefont karral állva előttük előadta a teendőket. Pontosan tudták, milyen nehéz hetek várnak barátjukra, így mindent megtettek annak érdekében, hogy senki se háborgathassa. Amit Jong Ho nemtörődömségnek érzékelt, az bizony nagyon is sok erőfeszítésébe került a többi srácnak. Hong Joong a család lelkére kötötte, hogy szerezzék meg Jong Ho telefonját, és tiltsanak le csaknem minden bejövő hívást – ezt Jong Ho öccse meg is tette, éppen akkor oldotta fel a tiltást, mikor Chanhee telefonált, emiatt Jong Ho már tudott vele beszélni. Az sosem fog kiderülni, ezen időszak alatt mennyien keresték a srácot, de a csapatot nem is érdekelte; számukra az volt a legfontosabb, hogy Jong Ho nyugton maradjon, amíg teljesen fel nem épül.
A telefont tehát kiiktatták, de nem számoltak azzal, ami a menedzsment épületében történhet. Az ugyanott gyakorló többi csapat korábban is kérte néha a segítségüket ebben-abban, de a srácoknak addig fel sem tűnt, hogy ha énekről van szó, akkor mindenki azonnal Jong Ho-t kereste.
- Itt van?
- Nincs, lábadozik.
- Ó, mielőbbi jobbulást neki!
Ez volt a jobbik eset.
- Lábadozik.
- Telefonon sem…
- Nem!
- De…
- Eszedbe ne jusson!
Ilyen esetekben csak Seong Hwa metsző tekintete segített.
Egyik alkalommal Min Gi rajtakapott pár srácot, akik Jong Ho címét próbálták megtalálni. Úgy penderítette ki őket, hogy a lábuk sem érte a földet.
Szép lassan mindenki megértette, hogy egy darabig kénytelen lesz Jong Ho nélkül boldogulni, és akkor a srác egyszer csak fogta magát, és megjelent az épületben, mindenféle bejelentés nélkül. Min Gi próbálta elérni a vezért, de hangpostára kapcsolt. Woo Young szerencsére átlátta a helyzetet, és még azelőtt becsapta az ajtót a xikers tagjaira, hogy azok észrevették volna Jong Ho-t.
Mégis futótűzként terjedt el a hír az épületben, hogy néhány hét lábadozást követően Jong Ho visszatért. Eleinte elég volt Min Gi határozott fellépése, aztán már Woo Young is kénytelen volt bevetni magát. Szerencsére időközben megérkezett Yeo Sang is, aki mindenki másnál jobban el tudta terelni Jong Ho figyelmét. Dübörgött a Crazy form, Jong Ho izzadt odabent, Min Gi és Woo Young meg odakint, az újonnan érkezők pedig kezdtek létszámfölényben lenni.
- Csak köszönni akarunk neki!
- Jobbulást kívánni!
- Megígérte, hogy segít gyakorolni a magas hangokat.
- Mi a fene folyik itt?
A kalózkapitány felbukkanása a torkukra akasztotta a követelőzést. Hong Joong nyomában Yun Ho és Seong Hwa lépkedett, így igazán figyelemfelkeltő és félelmetes látványt nyújtottak.
- Azt kérdeztem, mi folyik itt! – Hong Joong metsző tekintettel nézett végig rajtuk. – Többször kértünk titeket, hogy adjátok meg a kellő tiszteletet és távolságot, de nem értettetek a szép szóból. Igazán azt akarjátok, hogy mérges legyek?
Természetesen ezt senki sem akarta, így a folyosó pillanatok alatt kiürült. A srácok bekukucskáltak az ajtón; Jong Ho épp Sant utánozta, és senki meg nem mondta volna, hogy alig néhány órája kezdett el gyakorolni. Hong Joong tekintete végigsiklott rajta, és megnyugodva állapította meg, hogy a srácnak nincsenek eltitkolt fájdalmai.
- Van nálam egy tucat „Jobbulást” képeslap – suttogta Yun Ho.
- Nálam is van pár – tette hozzá Woo Young.
- Mikor Min Hyuk*** személyesen kézbesítette a sajátját, azt hittem, kiesik a szemem – mormolta elismerően Seong Hwa. Ebben a néhány hétben vált világossá számukra, mennyien szeretik fiatal barátjukat.
- Odaadjuk neki a MAMA átadó után – mondta Hong Joong. – Most viszont munkára. Legalább olyan jól kell teljesítenünk, mint Choi. – Azzal a banda betódult a terembe.
* Will --> A címmel az új albumra szerettem volna utalni
** Chanhee --> Chani az SF9-ból
*** Min Hyuk --> A MonstaX tagja
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése