A te poklod

A fiúk a klubból; Britin; Istenem, hogy imádom őket

Fogalmam sincs, honnan van a cím.

Justin és Brian remekül kiegészítette egymást. Nem arra kell itt gondolni, hogy míg a szöszinek volt a legtökéletesebb feneke, addig Brian inkább a férfiasságára volt büszke, hanem a reggelekre és az estékre.

Justin minden reggel vigyorogva ugrott ki az ágyból, megmosakodott, csókot nyomott kedvese homlokára, s már rohant is tanulni. Ezzel szemben Brian nyűgösen készülődött, elküldött mindenkit a pokolba, aki délelőtt hozzá mert szólni, délután azonban lehengerlően szívélyes volt. Mégpedig azért, mert tudta, hogy hamarosan itt az este, az ő időszaka. Nem mintha Justin nem szerette volna az estéket, mikor együtt táncoltak a Babylonban, de nem hiába volt Sunshine a beceneve – neki fényre volt szüksége ahhoz, hogy ragyogni tudjon.

-         Én ezt most kihagyom, Brian – mondta a szőke srác egyik este. Rengeteg leckéje volt, és különben sem volt kedve a villódzó fényekhez.

Az idősebb férfi abbahagyta az ing gombolását, s a tükrön keresztül szigorúan meredt a másikra.

-         Magamra akarsz hagyni?

-         Minden ujjadra akad majd egy pasi.

-         A farkamra kell, nem az ujjamra. – Justin kuncogott. – Na – kezdte a puhítást Brian. – Csak pár órát maradunk.

-         Leckém van.

-         Fontosabb a lecke, mint én?

-         Ne dramatizáld túl – torkolta le Justin.

Brian a háta mögé állt, majd lehajolt, mintha a nyakába akarna csókolni, de végül nem ért hozzá.

-         Pontosan tudod, hogy a buli semmit nem ér, ha te nem vagy ott – suttogta Justin fülébe. Elérte a kívánt hatást, mert a szöszi megremegett. – Képzeld el a reggelt napfény nélkül.

-         Mmm… - ingatta a fejét a srác, így a haja csiklandozta Brian arcát. – Maga a pokol.

-         Most képzeld el… az én poklomat – motyogta, keze már szeretője derekán időzött. – Az én poklom a Babylon és az életem… nélküled.