Valami új

Merlin; enyhe Merthur

Arthur Pendragon nem szerette, ha valami nem úgy alakult, ahogy eltervezte, márpedig ez mostanában igen gyakran megesett. Az új szolgája, az a Merlin egyszerűen képtelen volt tisztességesen dolgozni. Elkésett a reggelivel, az ebéddel, a vacsorával, a páncélját nem tisztította meg rendesen, a kardját meg állandóan elhagyta.

-         Honnan szalajtottak téged, mondd? – fakadt ki, mikor arra lépett a szobájába, hogy a padló nem is látszik a ráömlött víztől. – Képtelen vagy bármit normálisan megcsinálni?

-         Emlékeztetnélek, hogy nem az én ötletem volt ez a munka – csattant Merlin visszavágása. – De nyilván egy szolgád sem lenne, ha az apád nem kényszerítené őket engedelmességre. Uram. – Azzal fogta a vödröt, s kiviharzott a szobából.

A viszonyuk a napok előrehaladtával nemhogy javult volna, sokkal inkább romlott.

-         Ez valami új technika? – érdeklődött Arthur. – Úgy akarod megkedveltetni magad, hogy folyton visszaszólsz?

-         Eszembe sem jutott arra törekedni, hogy kedvelj – mondta Merlin, s bort töltött a serlegbe. – Láttam, hogyan bánsz az állítólagos barátaiddal. Köszönöm, de nem kérek belőle.

Arthur eldöntötte, hogy amint alkalma adódik, elküldi a szemtelen szolgát, valami mégis megakadályozta ebben. Mégpedig maga Merlin, aki folytatta szavakkal vívott hadjáratát, mindig megmondta a véleményét, így a hercegnek nem kellett attól tartania, hogy hazudik. Egy őszinte szolga igazi kincsnek számított.

-         Már ennyi, Merlin – intett Arthur egyik este.

-         Tessék? – A szolga épp meleg vizet akart tölteni egy dézsába.

-         El tudom intézni a fürdést magam is.

-         Ezt erősem kétlem. – A herceg nem sértődött meg. – Legalább a fürdőt hadd készítsem el.

-         Rendben.

Merlin ennek megfelelően cselekedett, majd, mikor Arthur elmerült a forró vízben, azt dünnyögte:

-         Ez valami új. – Na, igen. Arthur is tudott meglepetést okozni, ha akart.