Subscribe:

Labels

2021. március 21., vasárnap

#23 BL sorozat értékelő (Meet me outside)

 


Ismét egy elképesztően rövid sorozattal érkeztem, ilyen rövidet pályafutásom alatt talán még nem is láttam.
Mindössze 6 rész, egyenként 10 perc, így egy óra alatt ledarálható a következő sorozat.

Meet me Outside

Vigyázat, spoiler!


A sorozat a rövidsége miatt elég egyszerű is. Adott egyik főszereplőnk, James...


... aki egy elég híres influenszer, tehát felkérik különböző dolgok kipróbálására, reklámozására. Ez alkalommal egy gyönyörű hotelbe érkezik egymaga, habár két személyre szólt a foglalása. Mint kiderül, a barátja, akivel nyitott kapcsolatban éltek, beleszeretett egy másik fickóba.

Ismerjük meg másik főhősünket is, ő Dale.


Dale az egyik recepciós, ő fogadja Jamest a becsekkolásnál. Természetesen azonnal felismeri, és érdeklődik, miért egyedül érkezett végül. James itt még persze nem avatja be konkrétan semmibe.


Ezután szinte azonnal a dolgok közepébe csapunk. Mivel James unatkozik, regisztrál gyorsan egy társkeresőre, és azon nyomban rá is ír valakire, aki a közelében tartózkodik. Természetesen eszébe sem jut azt gondolni, hogy az az illető nem más, mint Dale.



James tényleg nagyon unatkozhat, ugyanis addig-addig nyüstöli a másikat, míg az rá nem áll, hogy találkozzanak. Megegyeznek, hogy mivel mindketten elég közel vannak a hotelhez, ott találkoznak délután ötkor.

Mivel elmondták egymásnak, ki miben lesz, nem lenne nehéz felismerniük a másikat, azonban amikor találkoznak a hallban, James csak a recepcióst látja Dale-ben, még mindig nem esik le neki, hogy a sráccal írogatott. Dale azonban rájön, hogy James akart annyira találkozni vele, de nem fedi fel magát.

James hiába vár, végül még a helyi élelmiszerboltba is elmegy - mivel az idegen azt állította, ott dolgozik -, hazafelé menet viszont ismét felbukkan Dale, aki visszaviszi a motorján a hotelbe. Biztos beszélgetnek egy kicsit, de mi ebből semmit sem hallhatunk.


Aztán amikor James elbúcsúzik, Dale végül ráír az appon keresztül, hogy elnézést a késésért, itt vagyok. És végül James-nek is leesik a dolog, de mégis faképnél hagyja a másikat. 

Néhány igencsak kínos jelenet következik, amikor is James kerülni igyekszik a továbbra is udvarias recepcióst. Dale hiába próbálna elnézést kérni, James folyton elmenekül előle.


A jég akkor látszik megtörni, amikor Dale átadja James-nek az általa rendelt bort. Dale annyira szánalmasnak és elesettnek tűnik, hogy James megkönyörül rajta, és behívja a szobájába. Ahol Dale rögtön vetkőzni kezd! Szegényke azt hiszi, James-nek csak szexre kell, és ez neki nem is lenne fura, hiszen többször is tapasztalt már ilyet a vendégek részéről. Jaj! James kedvesen visszautasítja, aztán isznak és beszélgetnek. 


James itt mondja el, hogy nyitott kapcsolatban éltek a párjával, egyetlen szabály volt, hogy nem szerethetnek bele másba. A párja viszont mégis beleszeretett valakibe, így James egyedül volt kénytelen utazni, de ez nem is gond, mivel úgyis szeret egyedül lenni. Itt azért felnevettem, mivel egyértelműen hazudott; öt perce sem tartózkodott a hotelban, máris ráírt egy ismeretlen srácra, hogy találkozzanak. Csoda hát, hogy Dale azt gondolta, csak szexet akar tőle?

Dale is elmesélte, hogy általában csak szexet akarnak a vendégek, a távkapcsolat sem az ő világa, egyszerűen szeretne valakivel együtt lenni, de eddig ez nem jött össze neki. Addig-addig beszélgetnek, míg Dale újra bepróbálkozik, de James elutasítja. Később viszont nem engedi, hogy a srác hazamenjen - amit helyesen tesz, hiszen ittak -, és egymást átölelve alszanak el.



Másnap aztán már sokkal felszabadultabbak, flörtölnek a medence mellett, miközben Dale-nek amúgy dolgoznia kellene. Sajnos tudatában vannak, hogy James-nek az lesz az utolsó estéje, de azért együtt töltik azt az időt, amit még lehet.



Ez az utolsó este viszont számomra hagyott kívánni valót maga után. Úgy viselkedtek, mint az éretlen gyerekek, táncikáltak, fetrengtek az ágyon, nevetgéltek, én meg nem tudtam hová lenni döbbenetemben. Felnőtt férfiakról volt szó, akiknek valószínűleg vannak bizonyos vágyaik. Megértem, hogy az érzelmek is számítanak, meg hogy szeretnének valakivel összebújni és ölelkezni, de muszáj volt úgy viselkedniük, mint a kislányoknak? Számomra nagyon lehangoló volt, és már az sem tudott érdekelni, milyen mocskos dolgok történtek esetleg a vágás után.



A következő reggelen aztán James egymaga ébred. Korábban mondta, hogy Dale ne nehezítse meg még jobban a távozását, és úgy tűnik, ezt Dale tiszteletben is tartotta, és magára hagyta. James bánatosan kicsekkol, kéri a kocsiját, ahol ott áll Dale. Kicsit máshogy nézett ki, szexibben volt megfésülve a haja, így megláttam benne azt a potenciális partnert, aki jól mutatna az eléggé helyes James mellett. Dale felajánlja, hogy hazaviszi Jamest, aki rövid hezitálás után enged neki. Kocsiba ülnek, és elindulnak. Vége.


Őszintén, pont annyi időráfordítást ért meg, mint amennyi volt, összesen 60 perc, egyel sem többet. Nem igazán tudtam, mit akartak ezzel mondani nekünk, a két srác között sem éreztem a kémiát, habár James elég helyes volt. Egynek elment, de maradandó élmény sajnos nem lett.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése