A harmadik fejezet megérkezett, benne az egyik kedvenc jelenetemmel. :)
Egy februári erőnléti felmérést követően Jin és társai csak nagy nehezen tudták elvonszolni magukat a kantinba. Jin legszívesebben azonnal visszavonult volna aludni, de tapasztalatból tudta, hogy nem érdemes kihagynia a vacsorát.
- Még a nem létező izmaim is fájnak – panaszkodott Ho-seok.
- Pedig te vagy az egyik legjobb a csoportban. Képzelheted, mi, többiek milyen ramatyul érezzük magunkat.
- Azért azt az ugrást senki sem próbálta meg utánad csinálni – dicsérte Jint. – Mintha repültél volna. – Felszisszent. – Talán suli után egy állatkereskedés körül kellene lebzselnem. Ott ellátnának, aztán valami kiskölyök hazavinne, és királyi életem lenne.
- Biztos örülne neki, ha utána egyszer csak egy pasast találna a szobájában.
- Megvárnám, míg nagykorú lesz – kacsintott Ho-seok. Jin értette, miért álmodozott a barátja, de csak azokat engedték el a terepről, akik megsérültek, vagy mentálisan képtelenek voltak a munkára. Ők ketten az élvonalban voltak; az erdőben lesz a helyük.
Jeong-guk és Yoon-gi néhány perccel később csatlakozott hozzájuk, arcuk hűen tükrözte, hogy valami baj van.
- Mi történt? A vizsga?
- Az megvan – legyintett Jeong, majd Ho-seokra sandított. – Suga híreket hozott.
- Park Jimin nemrég érkezett vissza.
- Tudtad, hogy egész hétre elvitték? – kérdezte Jeong, mire Ho-seok a fejét rázta.
- Szóval visszajött – folytatta Yoon-gi. – Nem ismerek minden részletet, de megváltozott a faja létszáma. – Szünetet tartott. – Ő az utolsó példány. – Néma csend lett, ugyanis mind tudták, mit jelent mindez. Nem várják meg, míg Jimin párt talál, hanem összepárosítják valakivel, talán még aznap este.
Jin nem csodálkozott volna rajta, ha Ho-seok felpattan, és meg sem áll Jimin szobájáig, vagy az igazgatói irodáig, ahol felajánlja magát. Eddig sem volt túl sok esély arra, hogy együtt lehetnek, de egy ilyen vészhelyzetben az egymáshoz lehető legközelebb álló párosokat állítják össze.
- Keressük meg? – kérdezte csendesen Jeong.
- Itt van – bökött hátrafelé Yoon-gi, és valóban.
Jimin belépését alapjáraton is sokan figyelemmel kísérték, de most, hogy egy kihalófélben lévő faj utolsó példánya lett, mindenki szeme kocsányon lógott.
Kivéve hőseinket. Ho-seok a vacsoráját bámulta, Jin Ho-seokot, Jeong szomorkásan harapdálta az ajkát, Yoon-gi töprengett.
- Van tippetek, ki lesz a párja? – Mikor erre Jin ránézett, Yoon-gi biccentett. – Mi állunk hozzá legközelebb. És nem kétséges, kit fognak preferálni.
Jin a döbbenettől szóhoz sem jutott. Annyira lefoglalta Ho-seok néma bánata, hogy nem gondolta tovább a dolgot. Azt hitte, van még egy kis ideje Nam-joon közelébe férkőzni, de hónapok teltek el, és nem jutott sehová. Most pedig…
Alig jutott el a tudatáig, hogy a tömeg felbolydult, Jimin ugyanis leült közvetlenül Ho-seok mellé. A srác továbbra is ragyogott, a szemébe viszont szomorúság költözött, no meg némi rettegés, jött rá Jin.
- Mindig különlegesnek tartottam magam, de nem ennyire – mondta Jimin könnyednek szánt hangon. Mikor senki sem felelt, folytatta: - Ne kezdjetek sajnálni! Feladatot kaptam az élettől, amit teljesíteni fogok legjobb tudásom szerint. – Felsóhajtott, majd nagy meglepetésükre lágyan beletúrt Ho-seok hajába. – Csak azt bánom, hogy most már biztosan nem lehetek azzal, akit szeretek. – Ho-seokot látszólag nem hatotta meg a vallomás, Jeong viszont helyette is izgatott lett.
- De ha ti ketten… - Jimin a fejét rázta.
- Eddig sem lett volna könnyű, de elfogadták volna, ha nem nemzünk utódot.
- Ezt hogy érted? – kérdezte Jin.
- Tegyük fel, hogy én és Jung megkapjuk az áldásukat. Még ha akartunk volna, akkor sem tervezhettünk volna utódot, pont az lett volna a lényege a keveredésnek. Hogy egy gyorsan szaporodó fajt visszaszorítsanak. – Jin nem tudott napirendre térni.
- Komolyan így van? Nem azt nézik, ki mennyire illik össze, hanem az utódlást?
- Ez nem újdonság – vont vállat Jimin, és ha nem ebben a siralmas helyzetben van éppen, talán még jól meg is alázza Jint a naivsága miatt. – Mindig a faj fennmaradása számított, nem a szerelem. – A másikra nézett. – Nem terveztem, hogy bekavarok neked, de ebben nem én döntök.
- Megértem, és nem kell velem foglalkoznod. Van elég bajod. Különben még csak nem is ismerem. – Jimin erre megfejthetetlen pillantást vetett rá. – Segíthetünk valahogy?
- Tudtok találni még néhányat belőlem ma este nyolcig?
- Micsoda? – Ezt már Ho-seok sem tudta szó nélkül hagyni. – Már ma?
- Csak megbeszélés lesz – nyugtatta Jimin. – De amennyiben nem történik valami váratlan, valószínűleg hivatalosan is bejegyeznek minket.
- Valami váratlan? – kérdezte Jin. – Például?
- Például berontunk, és azt kiabáljuk, tiltakozom? – vetette fel Jeong.
- Zavart keltenétek vele, nem vitás, de lesöpörnének az asztalról, mint egy homokszemet.
- Hát itt vagy! – Mind összerezzentek, ahogy Nam-joon megszólalt az asztal mellett. Jiminre függesztve fagyos tekintetét folytatta: - Nagyon gyorsan ki kell találnunk valamit, mert az biztos, hogy nem te leszel a párom!
- Jó lenne, ha visszafognád magad – mondta Ho-seok komoran. – Megmondanád, mi kifogásod van ellene?
- Nem is tudom, hol kezdjem.
- Te nagyképű fasz – csúszott ki Ho-seok száján, ahogy felállt. Mivel Jin előre tudta, hogy így fog tenni, már ott is állt mögötte, kezével a vállán. – Mert te aztán méltó lennél hozzá, mi?
- Ha ennyire belé vagy zúgva, miért nem leszel te a párja?
- Szeretnék is, elhiheted. De, mint ahogy nyilván tudod, nem érek fel hozzá.
Ho-seok és Nam-joon farkasszemet nézett néhány másodpercig, aztán utóbbi kifújta a levegőt, és ellazította a testét.
- Kérlek, bocsáss meg! – hajolt meg Ho-seok előtt. – Ki vagyok borulva, de nem lett volna szabad ilyeneket mondanom.
- Rendben. – Csend. – Viszonzást várnál?
- Nos…
- Mert én minden szavam komolyan gondoltam – mondta Ho-seok, és visszaült. Jin ott maradt, alig néhány centire Nam-joontól, a srác viszont figyelemre sem méltatta. Jin még sosem érezte ilyen láthatatlannak magát.
- Akkor vissza is léptünk a startmezőre – szólalt meg Jimin viszonylag nyugodtan. Jin csodálta, hogy még ilyenkor is képes higgadt maradni, mintha napi szinten akarnák pároztatni, vagy gyakran versengene érte két hím. Mondjuk ez utóbbi elég valószínűnek tűnt…
- Jin-hyung! – érintette meg a vállát Jeong.
- Igen?
- Van valami ötleted?
Jin vett egy mély levegőt, és próbálta úgy átgondolni a problémát, mintha csak pontok múlnának rajta, és nem életek.
- Az rendben van, hogy miért épp őket választották, de… mi a garancia, hogy nemzőképesek?
- Már megbocsáss… - méltatlankodott azonnal Nam-joon, de Jimin egy intéssel elhallgattatta.
- Még ha nem is szívesen vallom be, de igaza van. Vagy talán van néhány elhullajtott utódod?
- Nincs!
- Nekem sincs, pedig nem lehet mondani, hogy nem próbálkozom. – Nam-joon összepréselte a száját felháborodásában, amit Jin titkon aranyosnak talált.
- Az talán az én hibám volt – vetette fel Ho-seok.
- Édes, nem kell mindent magadra vállalnod. – Jimin felpattant, és összeütötte a tenyerét. Azok, akik eddig titokban lesték őket, most legálisan odanézhettek. – Akkor gyerünk, kérjünk egy tesztet.
- Most? – csodálkozott Nam-joon.
- Miért, van jobb dolgod? Vagy mégis szeretnél…
- Menjünk – szólt közbe a srác, majd sarkon is fordult.
A folyosóra érve aztán megállapította, hogy az egész csapat követi.
- Mi az, tartani akarjátok a gyertyát?
- Arra akarod fecsérelni a drága időt, hogy elzavarsz? – nézett Jin a szemébe. – Mi nem csak barátok vagyunk, hanem egy család. Ha bajod van vele, csak csináld, amit mindig. Nézz levegőnek!
Ezek megvesztek, vagy mi? – gondolta Nam-joon. - Már a második akarja leharapni a fejem fél órán belül. Talán nem ártana komolyan vennem…
- Nyugi, gombóc – mondta Nam-joon. – Nem szakítalak el titeket. Nekem is van szívem.
- Tényleg? – tátogta Jeong Yoon-gi felé.
- Tényleg – reagált Nam-joon, pedig már elfordult.
Többen is felfigyeltek a különös csoportra, ahogy áthaladtak az iskolán a laborokig. Nam-joon szíve a torkában dobogott. Az ötlet valóban nem volt rossz, de ennyi lenne? Ha termékeny, összekötik őket, ha nem… akkor azzal lehet, akit szeret?
- Magam sem tudom, minek szurkoljak – vallotta be Yoon-gi. – Mert az azért elég nagy érvágás, ha nem nemzhet utódot.
- Ha bárki másról lenne szó, azt mondanám, fogadják el – mondta Jeong. – De Jimin… ő…
- Ő Ho-seoké – segítette ki Yoon-gi.
A laborosok nem igazán örültek a váratlan látogatóknak, de aztán Jimin felajánlott valamit, amire nem mondhattak nemet.
- Itt van velem az idei verseny esélyese – bökött a döbbent Jin felé. – Amíg az eredményre várunk, elszórakozhattok bele.
- Jimin! – hangzott el egyszerre két szájból is. Az egyik Ho-seok volt, a másik viszont meglepő módon Nam-joon.
- Nem fogják megenni! – nevetett Jimin, ahogy a legkisebb lelkifurdalás nélkül belökte Jint az ajtón. – Vagy ki tudja…
Nam-joon fontolgatta, hogy tovább ellenkezik, de már csak másfél órájuk volt nyolcig, addig pedig ki kellett deríteniük, defektes-e valamelyikük. Így hát a háttérbe száműzte Jint az agyában, és csatlakozott Jiminhez.
A srácok világában többféleképpen alakulhattak a kapcsolatok. A legegyszerűbb esetben két ellentétes nemű egyed egymásba szeretett, párosodtak, és lett egy rakás utóduk. Bonyolította a helyzetet, ha különböző fajhoz tartoztak, de még ennél is komolyabban felügyelték a kihalás szélén álló fajokat. Nem volt ritka, hogy két hím párosodott egymással azonos fajból, de itt is problémát okozott, ha az egyikük egy már-már túlszaporodott csoportból került ki. Annak érdekében, hogy biztosítsák az instabil fajok fennmaradását, érdekkapcsolatokat rendelhettek el. Ami azonban elméletben jól mutatott, a gyakorlatban még elbukhatott. Esetünkben viszont…
- Hát, ez nem jött össze – sóhajtotta Jimin, majd mindenki szeme láttára összeroppant.
- A fészkes fenébe! – sziszegte Yoon-gi nyolc előtt tíz perccel. – Nem hiszem el, hogy nem tehetünk semmit!
- Mondjuk elmondhatnátok, mi folyik itt. – Tae felbukkanása törődött sóhajt váltott ki a földön ücsörgő Nam-joonból.
A laboros bukta után nem tehettek mást, letáboroztak az igazgatói irodához vezető folyosón, és várták az ítéletet.
- Mit hallottál? – kérdezte Jin.
- Hogy van a suliban egy utolsó példány, akit gyorsan össze kell hozni valakivel.
- Ez lényegében össze is foglal mindent – grimaszolt Jimin, mire Tae szeme elkerekedett.
- Te…
- Ja.
- De hát te nem… - és Ho-seok felé mutogatott.
- Lemaradtál az előző részről, kisgida – mondta Yoon-gi, aztán gyorsan összefoglalta a történteket. Tae természetesen elég naiv volt ahhoz, hogy azt higgye, ilyesmi nem történhet meg.
- Nahát, milyen szépen összegyűltek – jelent meg az igazgató az irodája ajtajában. Jin észrevette odabent a többi tanácstagot. – Akkor bizonyára senkit sem kell felvilágosítani a tényállásról. Park Jimin, fáradjon be! Ha lehet ne úgy, mintha a kivégzésére sétálna.
Jimin felszegte a fejét, és vissza sem nézve elvonult a férfi mellett. Jin érezte, hogy Ho-seok szíve apró darabokra tört.
Mivel Nam-joont még nem szólították, Tae félrevonta, és halkan magyarázni kezdett neki valamit. Jin arra jutott, hogy az ő problémája – miszerint nem szeretik viszont – eltörpül Jiminé mellett. El sem tudta képzelni, mit érezhet a srác odabent, egyedül. Ekkor a makacs énje elhatározta magát, és mielőtt bárki felocsúdhatott volna, bekopogott az irodába.
- Kim Seok-jin, ez nem a legmegfelelőbb alkalom…
- Pontosan ez a tökéletes alkalom – szakította félbe az igazgatót, ahogy nyitva hagyta az ajtót a többieknek. Odabent a tanácstagok a kerek asztalnál ültek, Jimin pedig előttük állt. A srác szeme furcsán megvillant, ahogy Jin betoppanását nézte. – Nem tartozunk ugyan mind egy fajhoz, de családként szeretjük egymást. Nem arról papolnak már évek óta, hogy törődjünk egymással, mert a külvilágban sokan akarnak majd ártani nekünk? – Jin magabiztosan megállt Jimin mellett. – Nem szeretnék, ha ez a csodálatos, ritka faj kihalna. Megértem. De tényleg olyan maradi módszerekhez akarnak folyamodni, mint a kényszerházasság?
- Először is – kezdte az egyik testesebb fickó -, nem volt túl sok jogod megzavarni ezt a megbeszélést. Bármit hiszel is magadról, pótolható vagy. Még csak meg sem lehet különböztetni titeket. – Nam-joon abban a pillanatban szégyellte el magát korábbi, ugyanerre utaló szavaiért. – Másodszor, a mi időnkben még bevett gyakorlat volt az elrendezett házasság. Egészen addig nem volt vele semmi gond, míg az ifjabb generáció ki nem találta, hogy szerelmet akar! Hah! Mintha a szerelem bármire jó lenne!
- Kollégám arra akar kilyukadni – vette át a szót gyorsan egy nő -, hogy ne halálos ítéletként fogjátok ezt fel! Ez egy esély, hogy, ahogy te nevezted, ez a csodálatos faj fennmaradjon. Ha létre tudnánk hozni utódokat laboratóriumi körülmények között, megtettük volna. De ez itt nem a Jurassic Park.
- De mi értelme örök életükre egymáshoz kötni őket? – Jinből kifogyott az energia. – Anélkül is lehet utódjuk, hogy elköteleznék magukat.
- Te együtt lennél valaki olyannal, akiről tudod, hogy van egy utóda mástól? – Jin hallgatása beszédes volt. – Értékeljük, hogy kiállsz a barátaid mellett, de nincs más út.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése