A negyedik fejezet!
Az újabb lebőgést követően Jin már semmihez sem érzett magában erőt. Némán haladt Ho-seok nyomában, nehogy a srác valami ostobaságot csináljon. A csapat feloszlott; Tae a nagybátyját támogatta, Jeong és Yoon-gi pedig valószínűleg Jimin mellett maradt.
Ho-seok leitta magát. A másnap délelőtti órákon úgy nézett ki, mint egy zombi; még a répát is nagy nehezen lehetett beleerőltetni.
- Nem tudom, miért zuhantam össze ennyire – vallotta be, miután kilépett a zuhany alól, ahová Jin parancsolta. – Sosem hittem benne komolyan, hogy lehet közös jövőnk, így ez sem érhetett volna meglepetésként.
- Jogod van szomorúnak lenni – vélte Jin. – Már négy éve vagytok egymás mellett, még ha nem is vallottátok be magatoknak. Nem szégyen megsiratni valamit, amit elvesztettél, pedig azt sem tudtad biztosan, hogy a tied. – Ho-seok ránézett vizes haza függönyén át. Jin nem tudta, víz csorog-e az arcán, vagy pedig könny, de megszakadt a szíve barátjáért.
- Sosem akartam szerelmes lenni – suttogta Ho-seok. – Pontosan tudtam, hogy ennek az érzelemnek nincs helye ebben a világban.
Jin néhány órával később lépett ki Ho-seok szobájából. A srác zaklatott álomba merült, amiből valószínűleg hamarosan fel is ébred, de ez is jobb volt, mint a semmi. Jin a szemét dörzsölgetve haladt a folyosón, így majdnem átesett egy földön ülő alakban.
- Bocs!
- Semmi gond – suttogta Nam-joon. Szemüvege mögött sápadt volt az arca és vörös a szeme. – Hogy van? – Jin visszanézett, mintha attól tartana, hogy Ho-seok felbukkan.
- Nem túl jól. És te? Jimin?
- Jimin… nagyon érzelmes – mondta a srác. – Hiába sejtette, hogy ez fog történni, szívesen átadja magát a szomorkodásnak.
- Azért téged is eléggé kikészített – vélte Jin. – Talán nem mutatjátok ki ugyanúgy, de… meg vagytok rendülve. – Nam-joon ránézett, aztán lassan bólintott.
- Szeretnék beszélni veled valamiről.
Amint beléptek a szobájába, Jin nem tudta tovább távol tartani magától az érzelmeit. Az utóbbi napokban szigorúan a barátaival foglalkozott, akik nagyobb kínokat voltak kénytelenek átélni. De annyira szerette volna megismerni Nam-joont! Tudni akarta, milyen a családja, honnan jött, hová tart, mik a vágyai, és hogy milyen a másik alakja. Ha nem tudta volna meghatározni, mennyire mélyek az érzései, ez jó mérce lett volna; hagyományosan csak a család-és fajtatagok mutatkozhattak átváltozva egymás előtt, no meg a társak. Jin még Jeong-guk alakját sem látta, és kíváncsiságot sem érzett, bármennyire is kedvelte. Akkor Nam-joonban mégis mi vonzza ennyire? Hogy ennyire különbözőek?
- Szóval – terelte vissza magát a jelenbe. - Mit tehetek érted? – Nam-joon zsebre vágta a kezeit, és nekidőlt az íróasztalnak.
- Holnap reggel Jimint és engem elvisznek oda, ahol teljesítenünk kell a kötelességünket. Nem tudom, meddig fog tartani, de arra szeretnélek kérni, hogy vigyázz Tae-re. Legyél mellette úgy, mintha én lennék. És igen, tudom, mit mondtam korábban – folytatta gyorsan -, de a körülmények megváltoztak. Ami eddig idegesített benned, arra most mindennél jobban szükségem van. – Jin szája elnyílt, Nam-joon tekintete égette az arcát. – Már ennyi idő alatt is bebizonyítottad, milyen nagylelkű, támogató barát vagy. Kérlek, állj Tae mellett! A szülei halála óta én vagyok a családja. Alig került be a suliba, máris látnia kellett a rendszer árnyékos oldalát. Azt nem tudom megakadályozni, hogy aggódjon miattam, de… könnyebb lesz neki, ha hozzád fordulhat. – Nam-joon közelebb lépett a sráchoz. – Bízom benned. Számíthatok rád? – Jinnek nyelnie kellett néhányat.
- Kérés nélkül is megtenném. Kedvelem őt, és mellette leszek, amíg vissza nem térsz.
Nam-joon bólintott, de továbbra is a másik arcát tanulmányozta. Jin kezdett zavarba jönni.
- Nem utállak, tudod – mondta a srác halkan.
- Üdítő változás.
- Sosem utáltalak. Csak nem értettelek, ami idegesített.
- És most már értesz? – kérdezte Jin reménykedve. Nam-joon féloldalasan elmosolyodott, majd távozott.
Tae megérezhetett valamit Nam-joon óhajából, mert teljesen természetes módon csatlakozott Jinék csapatához. A hét fennmaradó részében persze Nam-joon és Jimin távozása volt a téma az iskolában, de Ho-seok közelében mindig elhalt a beszélgetés. A srác egyébként nem nézett ki máshogy, legalábbis nem igazán, csak a tekintete csillogása, személyisége pezsgése fakult meg. Mintha Jimin magával vitte volna énjének egy részét, itt pedig csak az üres héj maradt.
Valós információkra természetesen nem is számíthattak, így a második hétre úgy-ahogy visszatértek a normális kerékvágásba. Ho-seok még nem nyújtotta ereje legjavát, de a tanároknak panasza sem volt rá. Jin látta, hogy úgy kell visszafognia magát a támadásoknál, mert egy-egy harapásnál szívesen kihasított volna egy darabot az ellenségből.
Jin legközelebb akkor kapta fel a fejét, mikor Jeong-guk szakadt ingben, kócosan támolygott be az étkezőbe. Azonnal felpattant, és elé sietett, de aztán Yoon-gi is megérkezett, hasonló állapotban. A srác magabiztosan állta Jin pillantását, aztán átvetette karját Jeong vállán, mindenki tudtára adva ezzel, hogy összetartoznak.
Jeong kicsit szorongva foglalt helyet az asztalnál, de Jin érzett rajta valami mást is, amit korábban nem. Talán a diadalt, hogy végre tartozik valakihez? Ráadásul egy olyan ragadozóhoz, mint Yoon-gi?
A megváltozott légkör még Ho-seok figyelmét is felkeltette.
- Nocsak – szólalt meg a régi játékossággal a hangjában. – Ez mégis hogy sikerült?
- Az érzelmeket nem lehet irányítani – vont vállat Jeong. – Nem mondom, hogy engem nem ért váratlanul, de… nem vonhatjuk kétségbe a jeleket. – Szinte könyörögve nézett Ho-seokra, aki ellágyuló tekintettel veregette meg a vállát.
- Nekem nem kell megmagyaráznod semmit. De remélem ez a kapafogú tisztában van vele, hogy egyetlen rossz lépés, és egy egész alom veti rá magát.
- Talán még élvezném is – mondta Yoon-gi, Jeong pedig nevetve oldalba könyökölte.
Jin elnézte őket, és boldog volt, hogy Jeong elégedett, és csak remélni merte, hogy nem kell csalódnia.
Tae akkorát ásított, hogy le lehetett látni a torkáig, aztán megropogtatta a tagjait.
- Az edzés egyre durvább – magyarázta Jinnek, akivel a könyvtárban ültek. – Annyit kell futnom, mint soha egész életemben.
- De nézd meg magad, egyre izmosabb vagy.
- Nem fog számítani az izom, ha simán leszednek egy puskával.
- Nem tanították meg nektek, hogy ezt nem így kell felfogni?
- De, ez volt az első tananyag.
- Akkor? – Jin igyekezett lelket önteni belé. – Szerencsére egy darabig még nem kell terepre menned, addigra pedig rengeteget fogsz tanulni.
- Talán – vont vállat Tae. – De értetek is aggódom, mert ti hónapokon belül kint lesztek. – Jin szemébe nézett. – Meg kell ígérned, hogy vigyázni fogsz magadra.
- Hát persze. – Kedvesen megveregette a srác vállát, mire Tae váratlanul elkapta a kezét.
- Nagyon kedvellek és felnézek rád – vallotta be, és halvány pír lepte el az arcát. – Semmi esélyem, de boldog vagyok, hogy barátként melletted lehetek. – Amikor kicsapódott az ajtó, mind odanéztek.
- Ez egy könyvtár! Nem tűröm a hangoskodást!
- Én meg se szólaltam – vetette oda nyeglén Yoon-gi, majd Jinék asztalához sietett. – Visszajöttek! – Jin és Tae automatikusan szorította meg a másik kezét. – Az elkülönítőbe vitték őket – magyarázta tovább, mialatt a másik kettő kapkodva összepakolt.
- Ho-seok tudja már?
- Nam-joon azt kérte, előbb neked szóljak. – Jin furcsállta, hogy ezt egyikük sem találta különösnek.
- Hogy néztek ki? – kérdezte Tae. – Együtt jöttek?
- Nyugodtak voltak, Jimin még mosolygott is.
Kapkodták a lábukat a folyosón, és Jint még az sem érdekelte, hogy fellök néhány diákot. Hirtelen fékeztek az elkülönítő külső ajtaja előtt, majd Jin nagy levegőt véve belépett. A nővérpult üresen ásított, így Yoon-gi azonnal odaugrott, és fellapozta a nyilvántartót.
- Második emelet, hatos – közölte aztán, és már nyargaltak is tovább.
Jin arra számított, hogy a két srác egy-egy szobában lesz elhelyezve, de csodálkozva állt meg az üveg előtt, ami elválasztotta a srácokat a külvilágtól. Odabent Jimin az ágyon fekve olvasgatott, a mellette lévő helyiségben pedig Nam-joon járkált fel-alá. Jin valamiért úgy érezte, közel áll ahhoz, hogy átváltozzon.
Tae az üvegre tapasztotta magát, majd aprót koppintott az ujjával. Ahogy Nam-joon odanézett, a teste valamelyest ellazult.
- Hogy vagy? – kérdezték egyszerre. Közben Jimin is észrevette őket, és az üveghez sétált. Továbbra is kecses volt és gyönyörű, de Jin nem érezte áradni belőle azt a valamit, ami jelezte volna, hogy viselős.
- Mi ez az egész? – kérdezte Jin. – Miért ilyen üveg mögé zártak titeket, mint az állatokat?
- Biztosak akartak lenni abban, hogy nem teszünk kárt egymásban – felelte Jimin.
- Már hogy tennétek kárt egymásban? – vonta össze a homlokát Tae, mire Jimin felnevetett.
- Nam-joon, legyen a tiéd a dicsőség! – A srác közel hajolt az üveghez, mintha az unokaöccséhez beszélne, de a tekintete Jinre tévedt.
Jin hallotta ugyan a szavakat, amik elhagyták a srác száját, de az agya mintha megtagadta volna az információ feldolgozását. Mind lefagytak odakint, az üveg mögöttiek meg nyugodtan várakoztak.
- Elismétlem – ajánlotta Nam-joon, és beletúrt borzos hajába. – Az állati énjeink ki nem állhatják egymást. Képtelenek voltunk rávenni őket az együttműködésre. Még sérüléseket is okoztunk egymásnak…
- Majdnem leharaptam a fülét! – újságolta Jimin vihogva.
- Ami még mindig sajog, kösz a kérdést – szúrta oda Nam-joon, Jin szíve pedig egy pillanatra összeszorult. Jimin és Nam-joon olyan intim közelségbe került, amit sosem fognak elfelejteni. Ha Jin féltékeny volt, mit fog érezni Ho-seok?
- Tehát akkor… - motyogta Tae - … nem sikerült? Nem kényszeríthetnek titeket többé?
- Kényszeríthetnek – vallotta be Jimin -, de azzal azt kockáztatják, hogy megöljük egymást.
- És nem azért történt ez, mert ódzkodhatok együtt lenni? – vetette fel Yoon-gi.
- Az állati énedet ez nem érdekli – mondta Nam-joon. – Tudta, hogy párosodhat, meg is próbálta, de úgy pattantunk vissza egymásról, mint a trambulinról. Amikor láttuk, hogy ez nem fog menni, segítséget kértünk az ottaniaktól, de ők csak a fejüket rázták. Azt mondták, hallottak már ilyesmiről, és nem érdemes erőltetni. Még ha meg is történne erőszakkal, nem lenne jó vége.
- Így abban maradtunk, hogy mesterségesen megtermékenyítenek – közölte Jimin lazán. – Legalább nem kell attól tartani, hogy leszakítom a farkát.
- Na, de ha nem bírjátok elviselni egymást, hogy neveltek fel közösen egy utódot? – faggatózott Tae elkerekedett szemmel.
- Az már nem lesz probléma – felelte Jin. – Az utód mindkettejük jegyeit és illatát magán viseli majd, így a sajátjuknak fogják tekinteni.
- És akkor miért nem lehetett rögtön ezzel kezdeni? – háborgott Yoon-gi.
- Mert ezek a begyöpösödött vezetők mindenáron dugást akartak látni – mondta Jimin, majd bemutatott az egyik kamerának. – Hát, abból nem esztek!
- Nagy szerencse, hogy a zuhanyzóban nincsenek kamerák – jegyezte meg Nam-joon könnyedén, ami szokatlan volt tőle. Jimin csak vállat vont, aztán Jinre nézett.
- Szeretném, ha te mondanád el Ho-seoknak. A legjobb barátja vagy, tudod, hogy adagold neki a helyzetet.
- Ezt csak könnyebben elfogadja majd, mintha soha többé nem lehetnétek együtt, nem? – kérdezte Tae, de erre Jin sem tudta a választ.
Mikor alig negyedóra múlva Jin belépett barátja szobájába, még akkor sem tudta pontosan, mit is mondjon. Ho-seok a hasán feküdt az ágyon, takarója a földön hevert. Jin azzal húzta az időt, hogy összeszedte a holmikat, majd az ágy mellé térdelt.
- Barátom… hallasz? – Megrázta a vállát, mire a srác nyögött egyet. – Ho-seok?
- Miaz… Jimin?- Jin jó jelnek tekintette, hogy még ilyenkor is a másik srácra gondol.
- Jimin az elkülönítőben van. Nincs semmi baja. Rád vár. – Ho-seok arca összegyűrődött.
- Ühm.. – motyogta, mint aki valószínűsíti, hogy ez csak egy álom.
- Nem álmodsz. Kelj fel, és menjünk le, hogy a saját szemeddel láthasd. – Megrázta az álmos testet. – Hékás, Jiminről van szó. – Mélyet sóhajtott. – A dolog közte és Nam-joon között nem jött össze, szóval a mesterséges megtermékenyítés mellett maradnak.
Másnap reggel Jin nagyokat nyögve tápászkodott fel a padlóról. Olyan sokáig várta, hogy Ho-seok magához térjen, hogy közben elnyomta az álom. Barátja természetesen már nem volt ott, így Jin hevesen dobogó szívvel vetette ki magát a folyosóra. Nem tartotta valószínűnek, hogy valaki más is tudna Jimimről, de nem kockáztathatta, hogy Ho-seok ne tőle hallja a hírt – másodjára is.
A fürdőből kígyózó gőz az arcába csapott. Sokkal több pucér testrészt látott, mint szeretett volna, de legalább Ho-seok is ott volt. Csak egy alsót viselt, ami visszarepítette Jint arra a napra, amikor először találkoztak. Ho-seok ránézett a tükrön keresztül.
- Valami egészen furcsát álmodtam – közölte révetegen. – De közben varázslatos is volt… - Megrázta a fejét. – Nem kellett volna lefekvés előtt csemegéznem.
- Figyelj – hajolt hozzá közelebb Jin. – Nem álmodtad, oké? Minden igaz, amiről azt hitted, az elméd találta ki. – Ho-seok erősen szorította a kézmosót, izmai hullámokat vetettek, ahogy próbálta feldolgozni az információt.
- Itt van? – lehelte.
- Itt.
- Semmi baja?
- Semmi.
- És nem… tudod…
- Nem. – Mikor Ho-seokból kiszakadt a levegő, Jin megszorította a vállát. – Most azonnal oda kell menned. Már így is elvesztegettünk egy éjszakát. – A srác bólogatott és hagyta, hogy Jin kivezesse a helyiségből. Továbbra is kábán magára vette a ruháit, majd végre elindultak lefelé.
A zsibbadtságnak az vetett véget, amikor Jimin és Ho-seok egymás szemébe nézett, majd utóbbi térdre rogyott az üveg előtt. Jin arra számított, Nam-joon tesz majd valamilyen hűvös megjegyzést erre a drámázásra, de csak figyelte, ahogy azok ketten összeérintették tenyerüket az üvegen keresztül.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése