- Na, most végre ott van, ahová való.
- Css, még meghallja.
- És mit tesz velem? Megver? – Gúnyos horkantás.
- Szólhat Agronnak. Vagy Spartacusnak.
- Nincs neki mersze ahhoz.
Nasir továbbra is a ruhák öblítésének szentelte a figyelmét, de közben fél füllel hallotta, hogy a beszélgetők odébbállnak. Mélyet sóhajtva ereszkedett a sarkára, és próbált pozitívan gondolkodni, ahogy a táborba kerülése óta mindig. Szinte mindenki elfogadta a jelenlétét, aki pedig nem, az is távol tartotta magát tőle. Nasir is igyekezett mindent megtenni, hogy megszolgálja Spartacus jóságát, de közben ne hívja fel magára a figyelmet. Mióta nem kellett rendszeresen harcolniuk, Nasir kevesebb gyakorlaton vett részt, helyette a házikójuk körüli teendőket intézte. Számára ez örömet és megelégedést okozott, de mások talán gyengeségnek látták.
- Nasir? – Egy puha kéz érkezett a vállára, majd Naevia arca úszott be a látóterébe. – Min búsulsz ma éppen?
- Semmin. – A férfi ismét a víz fölé hajolt. – Vagy talán mégis van valami. Ha Agron még egyszer összevérezi az ingét, megölöm. – A nő felnevetett.
- Mintha képes lennél rá! – Nasir arca megrándult.
- Azt gondolod, gyenge vagyok hozzá?
- Nem erre céloztam – mosolygott Naevia, aztán meglátva Nasir arckifejezését, megijedt. – Nasir, mondtam neked valaha olyat, hogy gyenge vagy?
- Nem.
- Akkor honnan jött ez hirtelen? – Mivel okos nő volt, hamar összerakta a képet. – Azok az arrogáns seggfejek beszélnek gyengeségről, amikor életükben nem kellett még megfőzniük egy három fogásos vacsorát hetven ember számára! – A nő letérdelt Nasir mellé. – El kell fogadnunk, hogy ők másként értelmezik az erőt. De ez még nem jelenti azt, hogy nekünk nincs belőle egy csepp sem.
Aznap délután Nasir még be sem lépett az otthonukba, már tudta, hogy bosszús lesz. Agron elterülve feküdt a dupla ágyon, elégedetten vigyorogva.
- Hoztam húst – bökött az asztalra dobott, megnyúzásra váró állatok felé. Nasir nézte, ahogy a vér a padlóra csöpög a tetemekből.
- Hol hagytad a fegyvereidet?
- Az ajtó mellett.
- És a csizmád?
- A lábamon.
- És mit kértem, ezek hol legyenek? – Agron összevonta a szemöldökét, aztán megértés suhant át az arcán.
- Az udvaron.
- A húst is ott szoktam rendbe tenni, hogy ne legyen mocskos a padló.
- Megint csak a hibákat látod meg – dohogott Agron feltápászkodva. – Megszereztem a heti húsadagot, elfáradtam, te meg ilyen apróságokat kérsz rajtam számon! – Nasir teste remegett a visszafojtott indulattól – vagy a sírástól.
- Elnézést, hogy ilyen… apróságokkal zaklatlak. – A hangnem azonnal kijózanította Agront.
- Hé… kisember, ne haragudj. Csak kimerültem. Azért szeretek hazajönni, mert az egész napos erőszak után itt gyengédség vár. – Nasir arca megrándult. Sértett elméje összekötötte a gyengédséget a gyengeséggel, ami mindig az erő ellentéte. Kvázi idegenektől talán még el tudta fogadni, hogy megbélyegzik, de Agrontól képtelen volt.
Agron döbbenten nézte, ahogy kedvese leszórta a tiszta ruhákat a padlóra.
- Jól van – morogta. – Mostantól én szerzem az élelmet, te meg vezeted a háztartást. Az úgyis olyan pihentető.
- Nasir…
- Elmegyek gyakorlatozni. Mire visszajövök, legyen kész a vacsora!
Agron még életében nem főzött, de nem gondolta, hogy gondja lesz vele. Húsz percig kereste a megfelelő edényeket és késeket, majd hozzálátott a nyúl megnyúzásához.
A következő napokban Nasir úgy járkált a táborban, mintha ő lenne az új Agron. Csendességének és fürgeségének köszönhetően jóval több állatot ejtett, amire szükség is volt, mivel Agron a nagy részét tönkretette. A két férfi szótlanul, feszülten kerülgette egymást. Agron makacsságból és sértettségből nem hátrált meg, Nasir meg úgy tett, mintha nem zavarná a mocsok és felfordulás.
- Te… szentséges ég!
Nasir felpattant a székről, de hiábavalóan próbálta volna elrejteni a tényeket Naevia elől.
- Nem hittem el, mikor mondták! – Gyors pillantást vetett Agronra, majd vissza Nasirra. – Oké, valószínűleg most jött el az ideje annak, hogy azt mondjam, ebből elég. Fejezzétek be ezt a gyerekeskedést!
- A saját házamban ne mondd meg, mit csináljak – vetette oda Nasir, mire nem csak a nő, hanem Agron is összerezzent.
- Nasir, nézz magadra! – kérte Naevie. – Tényleg azt hiszed, ezt jelenti erősnek lenni? Hogy úgy beszélsz a nőkkel, mint a kutyákkal? Hogy nem csinálod azt, amit szeretsz, mert félsz, hogy lenéznek? – Megcsóválta a fejét. – Nem is olyan régen még te voltál az egyik legerősebb ember, akit ismertem. Most már nem tudom, ki vagy.
Naevia távozása után Agron letette a kezében tartott tálat, és kedveséhez lépett. Szerette, hogy alacsony, szerette a puha bőrét, a hosszú haját, de legjobban mégis azt a kedves személyiségét, amit az utóbbi napokban eldobott magától.
- Szeretlek, kisember – mondta érzelmekkel átitatott hangon. És ezzel újra önmaguk lettek.
Az esti gyűlésen Agron szólásra emelkedett.
- Az elmúlt hetekben Nasir nem volt önmaga. Többet gyakorolt, mint én valaha is, és nem élvezhettem a kiadós vacsorákat, mert néhány csökött agyú elhitette vele, hogy a konyhában lenni gyengeség. Hogy ellátni a párod és vezetni a háztartást nem erő. – Agron belenézett a lelkifurdalást tükröző szemekbe. – Vágjatok fel egy hagymát sírás nélkül. Utána beszélgetünk arról, kinél van az erő.
1 megjegyzés :
Imádom! Éljen Agron!
Megjegyzés küldése