- Hát ez…
- Gáz.
- Azt akartam mondani, hogy kellemetlen.
- Nekünk annyi!
- Simon! – rivallt rá Isabelle, mielőtt tettlegességig fajulhatott volna a dolog. – Miért vagy ilyen negatív? – Simon az előttük heverő borzalomra mutogatott.
- Magnus kidőlt! Hogy szállhatnánk szembe a hordával nélküle?
- Árnyvadászok vagyunk – közölte Jace.
- Köszönöm, majdnem el is felejtettem.
- Be tudnátok fejezni a vitát végre? – szólt hátra Alec a válla fölött.
- Hagyd, én igazából remekül szórakozom. – Magnus igyekezett erőt sugározni, de a mosolya is gyengére sikerült.
Mióta együtt harcoltak, még nem fordult elő, hogy a boszorkánymester ennyire legyengült volna, de a legutóbbi világmegmentése után az ereje java része elapadt. Hiába bizonygatta, hogy csak pihenésre van szüksége, Alec nem volt ebben olyan biztos.
Miután sikeresen kikergetett mindenkit a lakásból – Jace a végsőkig ragaszkodott ahhoz, hogy marad -, letelepedett az ágyra; homlokát az aggodalom felhői barázdálták.
- Alexander…
- Mire van szükséged? Nevezz meg bármit, hozom.
- Volna valami… - Alec koncentrált arca láttán elmosolyodott. – Csak az erődre van szükségem. – Az árnyvadász felsóhajtott, aztán lefeküdt, és a karjába vonta Magnust.
Ritka alkalom volt, hogy a boszorkánymester kimutatta a gyengeségét vagy segítséget kért, de tudta, hogy Alec sosem használná ki az állapotát. Érdekes dologra kezdett rájönni… talán az erő nem mindig abban rejlik, ha küzdünk a végsőkig, hanem ha nem félünk segítséget kérni.
A kellemes melegből és töltődésből egy hangos csattanás rángatta ki. Magnus érzékelte, hogy Alec teste eltűnt mellőle, mire kinyitotta a szemét.
- Mi a fene folyik itt? – Alec vészjósló hangja arra késztette Magnust, hogy kicsoszogjon a nappaliba.
- Azt hiszem, hallucinálok.
- Sajnos nem – mondta Alec, ahogy csípőre tett kézzel állt a szoba közepén. Körülötte mindenütt kajás dobozok, italok, teljes káosz.
- Betörtek?
- Hoztak, és nem vittek. Még láttam Jace hátát, ahogy eltűntek a lépcsőn.
- És… miért?
- Van itt egy levél. – Alec szétnyitotta a lapot, szeme végigfutott a sorokon, és Magnus látta, hogy elpirult.
- Mit ír? – A zavarba jött srác átnyújtotta neki a levelet.
Drága Alec! (És Magnus!)
Hoztunk néhány cuccot, amire szükségetek lehet az elkövetkező néhány napban. Mindent megoldunk, ne aggódjatok, csak gondoskodjatok egymásról.
Bátyó, ha kell, nyújtsd át magad teljesen… mindent a siker érdekében!
XOXO
Isabelle
Magnus a másikra sandított.
- Hát, ez kedves tőlük.
- Az. – Alec próbálta visszaszerezni az irányítást. – Biztos éhes vagy, melyiket kéred? – Aztán mielőtt Magnus reagálhatott volna, kiválasztotta a tökéletes dobozt.
Magnus nem szokott hozzá, hogy mások gondoskodjanak róla. Aki felkereste, általában valamilyen önös érdekből tette, így a mester csak adott és adott, egészen addig, amíg Alec be nem lépett az életébe. A srác hétköznapi emberként, a párjaként kezelte. Készített neki kávét, holott tudta, hogy Magnus képes lenne varázsolni magának. Kitakarított, betette a mosást, pedig Magnus ezeket korábban elintézte egy kézmozdulattal. Ezek az apró figyelmességek a mindennapjaik részévé váltak, de Magnusnak még sosem volt annyira szüksége a másik erejére, mint akkor.
Vacsora után Magnus már elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy lefürödjön, így Alec készített neki egy kád habfürdőt. A srác égő füllel fordult el, mialatt Magnus levetkőzött, majd beleereszkedett a vízbe.
- Hogy érzed magad? – Magnus lehunyva tartotta a szemét, de tudta, hogy Alec ott ül a padlón.
- Jobban.
- Történt már ilyen máskor is?
- Ennyire még nem merítettem ki magam.
- Szóval mi tehetünk róla. – A mester nem tiltakozott. Mindenki tudta, hogy a jelenlegi árnyvadász csapatért sok mindent megtenne, Alecért pedig az életét is odaadná.
Érezte, hogy a srác megfogta a kezét. Magnus a legelső pillanattól tudta, hogy remek párost alkotnának, és hogy erővel látják majd el egymást. Már csak Alec jelenléte is hozzájárult a gyógyulásához, de Magnus tudta, mi lenne az, ami újra feltöltené az energiaszintjét.
Kinyitotta a szemét, aztán Alecre nézett. És ahogy mindig, mintha a srác most is pontosan tudta volna, mire gondol.
- Alexander… nem akarom, hogy kényszerből tedd meg. – A srác mosolya tele volt szeretettel.
- Segítek kiszállni.
A következő percek Magnust hozták zavarba. Ahogy Alec felitatta testéről a vizet, az ereiben száguldani kezdett a vágy. Sosem vonta még meg magától ilyen sokáig az élvezeteket, de úgy gondolta, Alec miatt megéri.
És nem tévedett. Mivel továbbra sem volt ereje teljében, hagyta, hogy Alec irányítson. A csóktól kezdve a csillaghullásig a srác minden mozdulata szerelmet és vágyat tükrözött, amivel Magnus nem tudott betelni.
- Ilyen is volt már?- suttogta Alec a másik bőrébe. Magnus előtt még mindig ragyogott a világ; képes lett volna megküzdeni a pokol összes szörnyével.
- Nem. Tudtam, hogy lehetséges, de… még senki sem tette meg értem. – Fölemelte Alec állát. – Még senki sem adta nekem mindenét. – A srác elpirult.
- Te is megtetted volna értem.
Ez így volt. Magnus magához szorította kedvesét, közben érezte magában az erő pulzálását. Boldog volt, erős, halhatatlan és szerelmes. Ki kívánna ennél többet?
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése