- Maradj!
- Ez parancs volt?
- Ha az volt, maradsz? – Csend. – Kérés volt. – Merlin somolyogva megcsóválta a fejét, majd magára vette a mellényét. Igyekezett figyelmen kívül hagyni az ágyban fekvő, csalódott herceget.
- Holnap korán kell kelnem, uram.
- Úgyis ide jössz először, nem? Megspórolhatnál magadnak egy utat. – Arthur felkönyökölt, felfedve ezzel csupasz, csábító mellkasát. – És biztos vagyok benne, hogy itt sokkal melegebb lenne, mint a te picike szobádban.
- Kétségkívül forró lenne a helyzet ott is, ha nem tudnám megmagyarázni Gaiusnak, miért maradtam ki éjszakára.
- Ő nem az apád.
- Ez igaz. – Merlin a másikra pillantott. – De a te apád azonnal kivégezne, ha tudomást szerezne erről. – Arthur frusztráltan nyögött egyet, majd felkiáltott, ahogy eltűnt róla a takaró.
- Hé! Nem használhatod ellenem az erődet!
- És pontosan miért is nem? – Merlin tekintete nem csak a varázslattól izzott fel. Arthur jól ismerte – és imádta – azokat a pillanatokat, amikor a másik hagyta, hogy felszínre törjenek állatias ösztönei. Ez alkalommal sajnos Merlin néhány percen belül lenyugodva távozott.
Arthur tisztában volt azzal, milyen veszélyes játékot űznek, valamint azzal is, hogy Merlinen csattanna az ostor, ha lebuknak. Arthur mindennek tudatában volt, mégsem volt képes legyőzni magában az ösztönt, hogy Merlin után lopakodjon. A srác az egyik rejtett beugróban várta, és hagyta, hogy a herceg morogva megcsókolja, miközben nekinyomta a falnak. Arthur csókolta és harapta, nyalta és cirógatta, nem tudván betelni vele.
- Megbűvöltél, ugye? – suttogta lihegve. – Másként nem lehetséges ekkora szenvedély… - Lehunyta a szemét, ahogy Merlin végigsimított a hátán.
- Ez talán mindig is benned volt. Én csak felszínre hoztam.
Arthur egyébként tévedett; Merlin első útja másnap nem hozzá, hanem a tanácsterembe vezetett, ahol a király a székében ülve várta.
Arthur szerencsére még aludt – kimerülve az előző estétől -, így nem tűnt fel neki a késlekedés. Merlin végignézett rajta, ahogy ott feküdt kiterülve, és előre rettegett attól, amit tennie kell.
Sűrűnek ígérkezett a nap; Arthur alig tudta belapátolni a reggelijét, már mehetett is a tanácskozásra, majd egy gyors ebéd után kezdődhetett a gyakorlatozás. Alig tudott egy-két pillantást vetni Merlinre, akinek ez így rendben is volt; úgy vélte, így könnyebb lesz az eltávolodás.
A herceg estére már igazán nyűgös lett, tehát két dologra vágyott: egy forró fürdőre és Merlinre. Ebből az egyiket meg is kapta.
- Te meg ki vagy? – bámult az ajtóban megjelenő fiúra.
- A… az új szolgálója…
- Nekem már van… szolgám – sziszegte, mivel Merlinnel kapcsolatban már rég nem használta ezt a szót. – Valószínűleg eltévesztetted az ajtót.
- Az… Uther király utasítása, hogy tanuljak be, mint a herceg új szolgája.
Arthur agya a következő néhány percre rövidzárlatos lett. Látta, hogy a rossz hírt hozó kölyök ijedten menekül előle a folyosón, és még a felbukkanó lovagok is gyors hátraarcot vágtak. A herceg előtt kezdett vörösbe váltani minden, ahogy belökte a tanácsterem ajtaját. Az apjának annyi ideje sem maradt, hogy kinyissa a száját, mert Arthur megragadta a gallérját.
- Fiam…
- Hol van? – Ez a hörgés Arthurtól származott?
- Ki…
- Hol van Merlin? – Uther arcán megértéssel elegyedő undor suhant át.
- Rossz hatással volt rád, így lecseréltem egy jobbra.
Arthur soha nem gondolta volna, hogy ez lehetséges, de képes lett volna ott helyben megfojtani az apját. Mielőtt a gondolatot tett követhette volna, erős kezek ragadták meg a herceget.
- Még nem fejeztem be! – rázta le magáról a lovagjait, de Lancelot kitartónak bizonyult.
- Arthur, ne csinálj hülyeséget. Ő az apád és a királyod.
- Megpróbálta eltávolítani mellőlem Merlint – sziszegte a herceg.
- Merlin sem akarná, hogy bajba keverd magad.
- Francot se tudsz arról, mit akarna.
- Jobban ismerem őt, mint bárki más – suttogta Lancelot. – Mindennél jobban szeret téged, és meg akar védeni. Ha ehhez az kell, hogy elhagyjon… - Arthur torkából morgás tört fel, majd ismét az apjára nézett. Uther szemében ijedtség villant; tőle félt?
- Ha nem akarsz még egy ilyen jelenetet, azonnal visszahívod Merlint.
- Te ne mondd meg nekem… - Arthur akkorát vágott az asztalra, amitől Uther ijedten megugrott.
- Amit mondtam, megmondtam. – Kis szünet után józanabbul folytatta: - Vagy azt akarod, hogy a nép tudomást szerezzen viselt dolgaidról?
- Miről beszélsz? – Arthur odahajolt, mintha meg akarná ölelni.
- A falusiak készleteivel töltöd fel a sajátodat. Olyan nagy lábon élsz, hogy kénytelen vagy tőlük lopni. – Uther csak hápogott. – Merlint akarom, vagy mindent kitálalok. Még a végén új királyt választanak. Ezt te sem akarod, ugye?
Amikor Merlin alig negyedóra múlva belépett a szobába, Arthurt a kedvenc helyén, az ablaknál állva találta.
- Azt mondják, félelmetes voltál.
- Inkább állatias – pontosított a herceg. Ránézett Merlinre, majd mélyet sóhajtva az ölelésébe vonta. – Utólag én is megijedtem magamtól.
- Akkor többet nem csinálsz ilyet, ugye?
- Azt nem ígérem. – Arthur tekintete komoly volt. – A társam vagy. Aki el akar minket választani, az készüljön fel. Körmöm szakadtáig küzdeni fogok azért, ami az enyém. Érted. Értünk.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése