Qhuinn két kedvenc tevékenységét űzte épp: edzette a testét, s közben lopva Blayt nézte. A testvériségbe való bekerülésük óta csaknem minden napot az edzőteremben zártak. Ez amolyan kimondatlan egyezség lett köztük, hogy le tudják vezetni a feszültséget. Na, persze Qhuinn egy másik módszert is szívesen alkalmazott, nem is a saját, vagy az idegen nők öröméért, sokkal inkább, hogy láthassa Blay elsötétülő tekintetét. Pontosan tudta, hogy Blay odáig van érte. Mióta átalakultak, ő is megnézte magának a másikat, és kedvére való volt, amit látott.
- Befejezted? – Qhuinn kipislogta szeméből az izzadtságot.
- Be. – Az edzésre értette, és nem a bámulásra. – Te?
- Kész vagyok. – Blay elindult a zuhanyzó felé, így Qhuinn kaphatott egy totálképet a fenekéről is.
A srácnak vajon volt fogalma róla, mekkora hatással van rá? Miatta akart jobb harcos és jobb ember lenni, de az világos volt, hogy ők ketten sosem lehetnének együtt. Qhuinn nem akarta tudni, mit gondolnának róla, ha kiderülne, hogy egy férfihoz vonzódik…
Hamarosan ez már különben sem fog számítani, vélte, hiszen Blay talál majd magának egy rendes fickót, aki megbecsüli és megérdemli az érzéseit.
Qhuinn arra persze nem számított, hogy az a fickó a saját kibaszott unokatestvére lesz. Mikor Saxton – nem elítélhető módon – észrevette Blayt, Qhuinn még el tudta terelni a figyelmét azzal, hogy közéjük állt. Saxton nem volt ugyan harcos, de éles volt az elméje, és segíteni akart a vak királynak fenntartani a hatalmát. Qhuinn önző volt? Ja, rohadtul. Nem mert engedni Blaynek, de közben azt sem akarta, hogy valaki más felé forduljon.
A tragédia mégis bekövetkezett. Mikor egyik este Qhuinn belépett Blay szobájába, a srácot készülődés közben érte. Olyan izgatott volt, mint egy taknyos, Qhuinn meg teljesen elvesztette az eszét.
Blay enyhén meglepődött, ahogy Qhuinn a falnak vágta, a félig begombolt ing lecsúszott a válláról.
- Te. Nem. Mész. Innen. Sehová. – Qhuinn morgására Blay csak egy felvont szemöldökkel válaszolt.
- Nem mintha parancsolgathatnál nekem… de még ha meg is tehetnéd, miért hallgatnék rád? – A srác rátette a tenyerét Qhuinn mellkasára, és eltolta magától. Qhuinn csodálkozott, hogy vadul dobogó szíve még a helyén van. – Te, aki minden este más csajt dugsz, meg akarod tiltani nekem, hogy szórakozzam? – Qhuinn csak hápogni volt képes; Blay tekintetének ereje megbénította. – Én is így gondoltam. Kemény harcosnak adod ki magad, valójában viszont attól is félsz, hogy szembenézz saját magaddal.
Blaynek fogalma sem lehetett róla, milyen mélyen érintették szavai a másikat. Persze honnan is tudhatta volna, mikor Qhuinn igyekezett végig adni a laza és nemtörődöm macsót? Qhuinn a folyosón sétálva azt gondolta, hát rendben, ennyi volt. Ha Blay menni akar, menjen; semmi joga nem volt feltartóztatni, mivel túl gyáva volt ahhoz, hogy…
- Zsaru! – Vishous mély hangja végigdübörgött az épületen. Qhuinn áthajolt a korláton, és nézte, ahogy Butch nagy elánnal kivágtat az edzőteremhez vezető folyosóról. – Zsaru, állj már meg!
- Parancsolgass anyádnak!
- Kétlem, hogy szívesen fogadná. – V elkapta a másik karját épp, mielőtt Butch kijutott volna a szabadba. – Figyelj, vérre van szükséged.
- Majd én azt eldöntöm.
- Nem gyengülhetsz le a háború közepén. – Aztán halkabban folytatta: - Ha őt nem akarod belekeverni, hívhatunk egy kiválasztottat.
- Nagyon igyekszel rám tukmálni egy nőt, nem igaz? – vetette oda Butch, és mivel V ledöbbent, sikerült kiszabadítania magát.
A következő pillanatban Vishous felnevetett, az ajtóhoz nyomta a zsarut, majd keményem megcsókolta.
- Hozzám tartozol, zsaru, de van, amit nem tudok neked megadni. Nyugi, végig a szobában leszek, nehogy a végén az engedélyem nélkül megerőszakoljanak. – És mivel Butch elégedettnek tűnt a feltételekkel, visszasétáltak arra, amerről jöttek.
Qhuinn hazudna, ha azt állítaná, nem sejtett valami ilyesmit, főleg Vishous részéről, de hogy Butch… akinek ott lett volna Marissa…
A srác a másik kettő hűlt helyét bámulta, és érezte, hogy feltámad benne az erő. Harcosok voltak, akik nem csak az alantasokkal, hanem a saját érzelmeikkel is küzdöttek. Egyik tagnak sem hullott az ölébe a boldogság, a vak király és Beth, Rhage és Mary, Zsadist és Bella… mind elég erősek voltak ahhoz, hogy végigjárják az útjukat. Vajon ha Blay nő lenne, Qhuinn tétovázna egy percig is? Qhuinn szíve félrevert, mint mindig, ha a srácra gondolt. És mintha csak a nevét hallotta volna, nyílt az ajtó, és megjelent Blay. Mesésen állt rajta az öltöny, Qhuinn-t pedig hirtelen hatalmába kerítette a féltékenység. Hamarosan már Saxton fogja legeltetni rajta a szemét, sőt, talán meg is érinti…
Halványan tudatában volt egy fellebbenő illatnak, de addigra már Blay előtt termett, keze közé fogta gyönyörű arcát, és csak csókolta és csókolta.
- Qhuinn…
- Kérlek – esdekelt a srác. Ahogy egymás szemébe néztek, valami helyreállt benne. – Szeretlek. Maradj itt. Velem. – Blay szeme elkerekedett.
- Te csak…
- Igen, Saxton miatt van. És mindenki más miatt, aki szemet vet rád. Régóta szeretlek… gyáva voltam. Te nyíltan felvállaltad az érzéseidet, de nekem kellett ez a seggberúgás. – Suttogva folytatta: - Nem akarlak elveszíteni.
Blay figyelmesen kutatta a tekintetét, aztán elhúzódott tőle. Megigazította a zakóját, majd az órájára nézett.
- El fogok késni. – És már ott sem volt.
Ez lehetett volna az a pillanat, amikor Qhuinn végleg összeomlik. Furcsa módon hiába repedt meg a szíve, a srác erősnek érezte magát. Volt egy célja; be akarta bizonyítani Blaynek, hogy az érzései valódiak. A másik talán már nem akart tovább küzdeni, Qhuinn viszont nem fogja feladni.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése