Egy újabb Larry történettel érkeztem. Körülbelül millió évvel ezelőtt írtam, de szerintem aranyos lett... remélem nem fogjátok nagyon utálni. ;)
-
Teljesen kizárt.
-
Miért? Régebben is eljártunk.
-
Igen, de már nem vagyok húsz éves, feltörekvő
sztárocska, akinek minden rohadt eseményen meg kell jelennie, hogy a neve a
köztudatban maradjon.
-
Szóval utáltad az egészet.
-
Ja. És ezt egy percig sem titkoltam.
Eleanor frusztráltam felsóhajtott. Fogalma sem volt róla,
hogy végül ez volt az, amivel meglágyította Louis szívét. Hiába, a srác nem
szerette őt elégedetlennek látni.
-
Legyen. De egy alkalom, és kész, oké?
-
Oké! – lelkesedett fel a lány. – Már ma estére
is tudok jegyet szerezni…
-
Azért ne ragadtassuk el magunkat.
Louis tehát beleegyezett a péntek estébe, de csak azért,
mert minél előbb túl akart lenni a megpróbáltatásokon.
Sosem értett a divathoz. Legszívesebben tornacipőt és
szabadidőnadrágot viselt pólóval, a koncertjein pedig farmert, szintén pólóval.
Rég elmúlt már az az időszak, amikor színes göncöket kényszerítettek rá. Egy
olyan alkalmat sem tudott volna felidézni, amikor megbámult volna egy csinosan
öltözött nőt; persze elismerte a szépséget, de nem volt számára mindennél
fontosabb.
Eleanor kedvéért mégis erőt vett magán, és elegáns ruhába
bújt; megmosta a haját, megborotválkozott, és fújt némi parfümöt is. A nők,
akikkel néha összehozta a sors egy-egy éjszaka erejéig, szerették azzal
traktálni, mennyire jóképű. A kor előrehaladtával kisfiús arca karakteressé
vált, de Louis ráhagyta a menedzsereire, hogy ezt is eladják a médiának. Nem
sokat törődött a hírnevével; tetkókat varratott, cigizett, néha füvezett, volt
egy gyereke, akit minden második hétvégén látott, mégsem tartotta magát
kifejezetten rosszfiúnak. Imádott zenélni, és imádta a rajongóit. Sosem
húzódozott a közös képek készítésétől vagy az autogramosztástól. Minden egyes
koncertjére ingyen jegyeket sorsolt ki a leginkább rászorulóknak, és rendszeresen
ajánlott fel nagyobb összegeket segélyszervezeteknek. Évente egyszer-kétszer az
anyja alapítványához is ellátogatott, bár, ahogy Johanna nevetve megjegyezte,
ezzel csak felzaklatta a lurkókat, a fiatal dolgozókról nem is beszélve.
Szóval nem, Louis nem volt kifejezetten rosszfiú. Szerette
az életet, az élvezeteket, de ebbe a divat és a kifutó sosem tartozott bele.
Nem érezte, hogy bármi is hiányozna az életéből. Egészen mostanáig.
Louis-t már az is meglepte némileg, hogy a forgalom csak
araszolt a hatalmas, kivilágított épület felé. Mindkét oldalon autók parkoltak,
így a srác örült, hogy nem a Range Roverrel érkeztek.
-
Jó estét! – köszöntötte őket mosolyogva a fiatal
srác, majd átvette a kocsi kulcsot. – Érezzék jól magukat!
-
Köszönjük – ragyogott Eleanor, Louis pedig a
karját nyújtotta felé.
A rögtönzött vörös szőnyeg két oldalán fotósok és riporterek
álltak, a többségük azonnal bombázni kezdte őket kérdésekkel.
-
Igen, készül az új lemez.
-
Igen, hamarosan bejelentjük a turnét.
-
Eleanor fantasztikus.
És így tovább. Mikor jó negyed óra múlva végre elfoglalták
helyüket a kifutó mellett, Louis már előre fáradt volt. Elfogadta a felkínált
ásványvizet – mivel pezsgőt nem ihatott -, és félmosollyal az ajkán hallgatta,
ahogy Eleanor idegenekkel beszélget.
Az ember vajon megérzi előre a sorsfordító pillanatokat?
Vajon tudja, hogy a következő percben valami olyan fog történni vele, amit
sosem felejt el? Louis természetesen nem hitt az ilyesmiben, így a legnagyobb
lelki nyugalommal fordította el a fejét, mikor a show elkezdődött.
-
Sosem láttam még ilyet!
-
Mintha nem is e világi lett volna.
-
Ugye? Alig érintette a lába a talajt.
-
És a haja…
-
Igen, igen!
Louis – legyőzve a késztetést, hogy csatlakozzon az áradozók
tömegéhez – zsebre vágta a kezeit, és kibámult az ablakon az éjszakába. A műsor
véget ért, és minden vágya az volt, hogy elhagyhassák végre a helyet, de
Eleanor maradni akart, elvégre nem hagyhatták ki az afterpartyt, ahol a
modellek is tiszteletüket fogják tenni.
Louis bármi mást elviselt volna, csak ettől szabaduljon
valahogy, de Eleanor lelkesedére ragadós volt. A lány annyi mindent tett már
érte, úgy volt tisztességes, hogy viszonozzon belőle valamit.
Pontosan tudta, mikor lépett be a terembe. A tarkója
bizseregni kezdett, a hátán pedig meleg borzongás futott végig. Nem fordult meg
azonnal; előbb az ablaküvegen keresztül próbálta kivenni az alakját, de annyian
álltak körülötte, hogy ez lehetetlennek bizonyult. Sóhajtva hagyta hát, hogy
Eleanor kézen fogja, és odanavigálja magukat az est sztárjához.
-
Fantasztikus volt odakint! – dicsérte a lány,
mire ő felnézett, egyenesen Louis szemébe.
-
Köszönöm – mondta olyan karcos hangon, amibe
Louis – minden jó szándéka ellenére – beleborzongott. – Először jártok itt?
-
Most először sikerült elrángatnom magammal –
vallotta be a lány mosolyogva. – Mindenképpen meg akartam mutatni neki. – Louis
felvonta a szemöldökét, de mielőtt bármit reagálhatott volna, ismét a szemébe
nézett, neki pedig majdnem elakadt a lélegzete.
-
És neked hogy tetszett?
-
Valóban érdekel, vagy csak azt várod, hogy
ajnározzalak? – Felnevetett.
-
Egyáltalán nem. Az igazat szeretem hallani.
Mindig. – Louis hümmögött. – Tehát?
-
Én egy cseppet sem értek hozzá, de… nem volt
rossz. – Sugárzó mosoly volt a jutalma.
-
Meg kell elégednem ennyivel, nem igaz? –
pillantott Eleanorra.
-
Bocsáss meg neki. Elmondása szerint nincs szeme
a divathoz. – Somolyogva hozzátette. – Szerintem viszont nagyon is észreveszi a
szépet. – Louis-nak fogalma sem volt, mire céloz ezzel.
-
Nos, mindenesetre köszönöm, hogy eljöttetek.
Számíthatok rá, hogy a közeljövőben találkozunk? – Vajon miért érezte úgy
Louis, hogy ez a kérdés egyenesen neki szólt?
-
Hát persze – mosolygott Eleanor. – Minden jót,
Harry!
-
Ugye nem is volt olyan szörnyű?
-
Nem – vallotta be Louis. – De most már
elárulhatnád, mi volt a célod.
-
Mivel?
-
Ugyan! Észreveszem a szépet? Meg, hogy még
találkozunk? – A kormányra csapott.
-
Még mindig nem értelek – mondta Eleanor. – Csak
kedves voltam vele helyetted is. – A szeme sarkából rápillantott. – Tetszik
neked, nem igaz?
-
Ne legyél nevetséges.
-
Az lennék? – töprengett. – Még én is majdnem a
lábai elé vetettem magam, és nem csak azért, hogy a kabátgombjait polírozzam. –
Louis somolygott. – Olyan magas és kecses, mégsem néznéd soha lánynak.
-
Hát nem – ismerte el a srác.
Nem merte bevallani Eleanornak, hogy igaza van, pedig a lány
nem csak elfogadta, hanem támogatta is volna fellobbanó érzéseit. De mik is
voltak ezek az érzések? Amint meglátta a kifutón ezt a gyönyörű fiatalembert, a
világa kibillent a sarkaiból, a testét pedig átjárta az elemi vonzódás. Pontosan
ezekről szólnak a szerelmes dalok, és ő is írt már nem egyet, de az érzést
eddig sosem tapasztalta meg. Ideáig. Most viszont úgy tűnt, Harry Styles az,
akire várt.
Egy héttel később Harry Styles a tükörben nézte magát.
Próbálta megtalálni azt a különleges és lenyűgöző férfit, akinek mások látták,
de mindig kudarcot vallott. A haja művészien elrendezve omlott a vállára, az
alapozó elrejtette arcának hibáit, a fekete tus pedig kiemelte a szemét.
Visszaidézte magában azt a pillanatot, amikor megérezte, hogy valaki intenzíven
figyeli, amint oda-vissza lépked a kifutón. Azt hitte, az ilyesmihez már rég
hozzászokott, de nem készítette fel magát arra az áramütésre, ami a férfi
szemébe nézve fogadta. Elegáns öltöny volt rajta, de Harry látta, hogy kicsit feszeng.
A csuklóján és a kezén tetoválások kanyarogtak, és Harry nagyon szerette volna
tudni, mit jelentenek és hová vezetnek. A nevét nem tudta meg, hiszen mégsem
lett volna tisztességes a barátnőjével szemben.
Beszívta a levegőt, aztán kifújta, és megigazította magán a
pompás kabátot. Izgatottan gondolt arra, hogy a férfi talán ott lesz, de
elnyomta magában az érzést, és a munkára koncentrált. Elfoglalta helyét a
lányok között, elfogadta az öleléseket, kiöblítette a száját egy kis vízzel,
aztán néhány pillanatra lehunyta a szemét. De nem volt mit tenni, még így is az
idegen arcát látta maga előtt.
-
Lógni készülsz?
A hang váratlanul ragadta ki a gondolatai közül. Harry nem
számított arra, hogy bárki is lesz rajta kívül a mélygarázsban, így nem ügyelt
a makulátlan megjelenésre. A haját lófarokba fogta, a sminket lemosta, és
farmerbe meg könnyű ingbe öltözött.
Most azonban, ahogy meglátta a fiatalembert előlépni az
árnyékból, azt kívánta, bár ne lenne ilyen slampos. Ilyen átlagos.
-
Igen, ez a tervem – felelte inkább. – Most nincs
hangulatom a partyhoz.
-
Miért? – Mert azt hittem, nem jöttél el.
-
Elfáradtam – vont vállat. Eddig sikerült
elkerülnie, hogy a másik közvetlenül az arcára nézzen. – És te mit keresel itt?
-
Téged. – Bumm-bumm.
-
Mit akarsz? – Ez kicsit durvábbra sikerült a
kelleténél, de Harry jelenleg nem volt elég józan az udvariaskodáshoz.
-
Csak tudni akartam, hogy ugyanolyan vagy-e, mint
ahogy az emlékeimben élsz. – A srác közelebb araszolt hozzá. – Miért nem nézel
rám? – Harry felhorkant.
-
Mert akkor… - végem -… nincs rajtam smink.
-
Helyes – mormolta a másik, Harry pedig már az
orrában érezte az illatát. – A maszk nem érdekel. Te vagy az, akit látni
akarok, Harry.
Mit keresek én itt? – gondolta Harry, és valószínűleg Louis
is ezen töprenghetett. Egy közeli vendéglőben ültek, ahol szerencsére egyiküket
sem ismerték fel, és ahol Louis bőséges vacsorát rendelt mindkettőjüknek. Harry
próbált tiltakozni, de Louis hallani sem akart a diétáról, amit modellként a
másiknak be kellett tartania. És Harry engedett, mert összefutott a nyál a
szájában a felsorakoztatott ételek láttán. Evés közben keveset beszéltek, de
előtte és utána annál többet. Harry nagyon szerette hallani Louis hangját,
ahogy a karrierjéről, a koncertekről, és a rajongóiról mesélt. Pontosan tudta,
milyen maszkot viselni, és másnak mutatni magát, mint aki.
-
Én nem mutatom másnak magam – vetette ellen
Harry. – Jobban mondva nem mindig.
-
Tényleg? – somolygott Louis, majd karba font
kézzel hátradőlt. Harry szeretett volna beleharapni enyhén borostás állába. Hirtelen
heves vágyhullám borította el, mire megremegett a pohár a kezében.
-
Tényleg – préselte ki magából.
-
Szóval akkor simán visszautasítod a nőket, és
közlöd, hogy bocs, de a hapsikat kedvelem? – Harry kinyitotta a száját, aztán
becsukta. Nem, egyáltalán nem így csinálta, és a pajkos vigyor alapján ezt a
másik is tudta.
-
De nem nekem van barátnőm – vetette oda végül.
Erre Louis mintha csak még jobban szórakozott volna.
-
Nekem sincs.
-
Talán naiv vagyok, de nem ennyire. – A srác erre
elkomolyodva rákönyökölt az asztalra, Harry tekintetét pedig a tetoválásai
vonzották magukhoz.
-
Eleanor a barátom. Sosem volt köztünk több
ennél. – Harry próbált kétkedő arcot vágni, ami valószínűleg sikerült, mert a
srác halkabban folytatta: - Ő az álbarátnőm, akit a lemezcég rendelt ki mellém.
– A szemébe nézett. – Senki sem tudja, ki is vagyok igazából.
Kissé nyálas lett volna, ha Harry most rávágja, hogy én meg
szeretnélek ismerni, nem igaz? De nem is kellett mondania semmit, mert Louis
rámosolygott, és kérte a számlát.
-
Nem kell kifizetned a vacsorám – tiltakozott
Harry. – Ez nem randi volt, és én nem vagyok lány. – A másik átnyújtotta a
kártyáját tartalmazó mappát a pincérnek.
-
Szoktasd magad a gondolathoz, hogy ez egy randi
volt. És tudom, hogy nem vagy lány, de remélem később ezt még első kézből is
megtapasztalhatom.
-
Te most szórakozol velem? – sziszegte Harry.
-
Most? Nem. Később? Mindenképpen. – És az
ígéretbe Harry teste jólesően beleremegett.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése