Két pasi meg egy kicsi 4/5

A következő fejezet! :)

Stiles már két napja nem járt a házban, amin ez meg is látszott. Derek már elszokott attól, hogy saját magára kelljen főznie, attól meg még inkább, hogy a másik nélkül kelljen álomra hajtania a fejét. Pénteken elhatározta, hogy megkeresi és hazarángatja, hogy meg tudják beszélni a félreértést, de ahogy leparkolt a ház előtt, érezte, hogy valami nem stimmel. Már majdnem az ajtónál járt, amikor lépteket hallott maga mögött.

-          Madárcsicsergős szép napot – vigyorgott rá Jackson. – Beszélnünk kell.

-          Nekünk semmit sem kell tennünk. Tűnj innen. – A másik férfi a szokásos gúnyos nevetéssel válaszolt.

-          Óó, szerintem meg nagyon is sok megbeszélni valónk van. Kezdjük mindjárt a kislánnyal.

-          Mit akarsz tőle?

-          Az én lányom.

-          Az, hogy te szolgáltattad hozzá a spermát, még nem jelenti azt, hogy az apja vagy.

-          Hű, nagyon beleástad magad a témába, mi? – Jackson zsebre vágta a kezét. – Legyünk őszinték. Te egyáltalán nem akarod ezt a gyereket.

-          Semmit sem tudsz rólam.

-          Nem? Hát kell ez neked? – bökött a házra. – Babakocsi, családi autó, pelenkacsere, kialvatlanság? Nem szereted a kötöttséget. Az rejtély, Stilinskit miért tartottad eddig magad mellett, de egy gyerek… az teljesen más. Azt nem hagyhatod csak úgy ott, ha eleged van. És nem is hagyhatod Stilinskire, aki… hát, valljuk be, csapnivaló apa lenne, már csak a saját elcseszett családjából kiindulva is… - Jackson észrevette, hogy Derek keze ökölbe szorult. – Gondold meg, most még leléphetsz. Az én lányom. Lydia is úgy akarta volna, hogy rendes családban nevelkedjen, nem pedig… - Kacsintott egyet. – További szép napot! Beszélgessünk máskor is! – azzal elillant.

Derek végül nem ment el megkeresni Stilest. Szüksége volt a hétvégére, hogy tervet kovácsoljon, és hogy ahhoz tartsa is magát. A következő hét közepére volt betervezte az újabb ellenőrzés, így előkereste a hibák listáját, és tételesen végigment rajta. Minden oda nem illő dolgot eltüntetett, még a magazinjait is a kukába vágta. Lánccal zárta el a pincét. Betette a széfbe Stiles fegyverei mellé a sajátjait is. Kimosott, vasalt, kidobálta az edényeket, a villákat és késeket. Mindenből olyat vett, ami még a megfelelőnél is megfelelőbb. Így mikor Stiles hétfő délután hazaért, először azt hitte, rossz lakásba nyitott be. Vagy Derek talán már el is adta egy másik családnak, akik életrevalóbbak náluk. 

Aztán viszont a farkas felbukkant a konyha ajtajában, és mindketten megtorpantak.

-          Szia!

-          Szia – viszonozta Stiles, ahogy becsukta a megszerelt ajtót. – Mi történt itt?

-          Kicsit rendbe szedtem.

-          Aha. Így nagyobb eséllyel fog elkelni. – Derek nem ugrott a provokációra.

-          Csináltam vacsorát.

-          Remek.

-          Megbeszélhetnénk a szerdai ellenőrzést.

-          Mit kell azon megbeszélni? Ez már veszett ügy – és eltűnt a hálóban.

Derek egészen szerdáig csak annyi időre látta a másikat, míg az kirobogott az ajtón munkába menet, vagy épp hazatért, s azonnal bezárkózott a vendégszobába. A farkas rá akarta vetni magát, és morogva követelni, hogy térjen vissza hozzá, de belátta, hogy ezt ő baltázta el. Be kell bizonyítania Stilesnak, hogy akarja a gyereket, hogy akarja a közös életüket.

Mielőtt Stiles reagálhatott volna a csengetésre, Derek már ott is volt. A legelőnyösebb ruháit vette fel, megborotválkozott, és mosolyt varázsolt az arcára. Az új ellenőr – egy középkorú, magas nő – először kicsit kikerekedett szemmel bámult rá, Derek pedig jól hallotta, hogy szapora lett a pulzusa. 

Melegen betessékelte a házba, üdítővel kínálta, amit a hölgy pihegve el is fogadott. Stiles is mosolyogva üdvözölte, válaszolgatott a kérdéseire, de egyértelmű volt, hogy ezt a menetet most Derek nyerte. A farkas a karját nyújtva vezette körbe a nőt, megmutogatott mindent, megrángatta a pince láncát, még a hűtőszekrényt is kinyitotta. Stiles már-már le volt nyűgözve, de aztán a nő helyet foglalt a kanapén, és végignézett rajtuk. Úgy tűnt, nem dolgozik minden erejével ellenük, mégis föltett nekik egy kérdést, talán a világ egyik legnehezebb kérdését.

-          Miért gondolják, hogy Önöknél lenne a legjobb helyen a kislány? – Stiles előredőlt, és már készült előadni a jól begyakorolt választ, mikor Derek összekulcsolta a kezeiket.

-          Nem vagyunk tökéletesek. Mint látja, mindketten férfiak vagyunk, és a szerelmünk a világ 98%-ának szemében istenkáromlás. De mi ugyanúgy tudunk szeretni, gyűlölni, ugyanúgy felkelünk reggel, ugyanúgy elmegyünk dolgozni, és ugyanazokra a csodákra áhítozunk, mint a hetero párok. – Derek megszorította Stiles kezét, mintha erőt kérne a folytatáshoz. – Sosem gondoltam volna, hogy valaha rám találhat a szerelem, pláne nem egy hiperaktív férfi személyében. De jobb dolog nem is történhetett volna velem, mint Stiles. Az utolsó leheletemig védeni fogom a lányomat, elhajtom az udvarlóit harminc éves koráig, de Stiles lesz az, akihez az apró-cseprő problémáival rohanni fog. Ő lesz az, aki ölbe kapja, amikor ötöst hoz haza az iskolából. Ő lesz ott, amikor sír az első szerelmi csalódása miatt. Stiles lesz a legfantasztikusabb apa, és a kislány megérdemli, hogy mindenből a legjobbat kapja.

Sosem látta még Stilest sírni. Még akkor sem ejtett könnyeket, mikor értesült Lydia haláláról, az ellenőr távozása után viszont csak ült a kanapén, arcát a kezébe temetve, és rázkódó vállal zokogott. Na, nem amolyan női sírás volt ez, hanem igazi férfias könnyhullatás. Derek átölelte és magához szorította. Szavak nélkül is érezték, hogy ezek után tényleg minden rendben lesz.