Szülihónap 6. felvonás

Ezennel a hatodik történet is megérkezett, egyik személyes kedvencem! :)

6. nap párosa:

Larry

-          Ez most komoly?

-          Látod.

-          Nem múlt héten hoztad el a szerelőtől?

-          De.

-          Akkor…

-          Fingom sincs, Hazz! – csapott a kormányra Louis Tomlinson, majd kiszállt az autóból.

A hajába túrva nézett szét a pusztában, ahol sikerült lerobbanniuk. Nem is értette, miért vállalkoztak egyáltalán erre az útra…

Hallotta, hogy mögötte Harry is kiszállt.

-          A vontató két óra múlva itt lesz.

-          Fasza.

Louis rákészült, hogy elszív egy egész doboz cigit, de aztán eszébe jutott, a másik mennyire utálja. Így hát nekidőlt a motorháznak, és karba fonta a kezét. Ujjaival szórakozottan babrálta a tetoválásait.

-          Mikor voltunk legutóbb kettesben?

-          Egy csomót vagyunk kettesben.

-          De olyankor egymással foglalkozunk? – folytatta Harry. Rövid haja ellenállva minden próbálkozásnak, máris göndörödni kezdett. Nem azokat a ruhákat viselte, amik az új megjelenéséhez tartoztak, hanem egy egyszerű – mégis méregdrága – farmert és egy inget, ami Louis-ban már-már a régi Harryt idézte. Azt a Harryt, akit Louis mindenkinél jobban szeretett.

-          Mire akarsz kilyukadni?

-          Úgy tűnik, mostanában minden más fontosabb, mint a kapcsolatunk.

-          Talán így van – mondta halkan Louis, mire a másik ránézett. – Egy gyerek felnevelése nem részmunkaidős meló, nem tudom rácsukni az iroda ajtaját.

-          Nem is kérnélek erre.

-          Te meg elfoglalt vagy a turné miatt. Nem hiszem, hogy ezeket fel kellene rónunk egymásnak.

-          Nem – értett egyet Harry.

Hunyorogva elnézett valamerre, majd mintha döntésre jutott volna, kigombolta az ingét. Louis szájában azonnal összefutott a nyál a kívánatos bőrt látva. Harry a mellkasára, a pillangóra húzta a másik kezét.

-          Nagyon sokat tettem ezért a kapcsolatért, és sok mindent elviselek, de azt nem, hogy elhanyagolj. Hiányzol, Boo – suttogta, és ajka már ott is volt a másikén.

Louis kénytelen volt elismerni, valóban rég tudtak időt szakítani magukra. Szerették egymást, de ez már nem volt elég. Erőfeszítéseket kellett tenniük, hogy minden rendben menjen, és Louis – ahogy eddig is – kész volt áldozatot hozni. Harryért. Kettejükért. Mert egy kapcsolat nem csak a boldog pillanatokból állt, hanem a szomorú percekből is.

Louis a következő másodpercben kiürítette az elméjét, és csak a jelenre figyelt. Átkarolta és magához húzta a másikat, mire Harry belemorgott a csókba.

-          Hátsó ülés?

-          Remek ötlet, edző. – Összenevettek, aztán Louis beült a hálószobányi nagyságú hátsó ülésre, Harry pedig követte.

Folyamatosan vigyorogva és sóhajtozva vetkőztek, Louis már-már letépte kedveséről az alsót.

-          De heves valaki! – nevetett Harry, majd beszívta Louis alsó ajkát. Louis megragadta párja hátsóját, és még közelebb préselte egymáshoz magukat.

Akárcsak történetük kezdetén, most is végig egymás szemébe néztek, ahogy testük egy ütemre mozgott. Harry haja a tetőt súrolta, ahogy az élvezettől felkapta a fejét, Louis pedig az alkalmat kihasználva a nyakába csókolt.

-          Annyira szeretlek – lehelte Harry a fülébe. Louis elmosolyodott, szíve még hevesen dobogott.

-          Én is szeretlek. Ez az, ami.

Mikor a vontató hamarosan beállított, már mindketten felöltözve és a lehető legnyugodtabban fogadták. Harry lopva egy kis pénzt csúsztatott a tenyerébe hálája jeléül, amiért hajlandó volt később jönni.

-          Nos, minden rendben? – tudakolta másnap Louis szerelője.

-          Aha, minden pazar, kösz a szívességet.

-          Azt hiszem, még sose kértek tőlem olyat, hogy rontsak el egy kocsit. De hát mindent a szerelemért!