Negyedik nap, és máris szerda van! :)
4. nap párosa:
JinKook
-
Egészen hihetetlen.
-
Ugye? A kis Jeong-guk felnőtt! – csapta össze a kezét
Jimin elragadtatottan.
Nem meglepő módon mind a próbateremben voltak; már szokássá
vált, hogy itt támadják le az ünnepeltet, hogy a segítők is tanúi lehessenek az
ünneplésnek.
A többé már nem kiskorú Jeong-guk halvány mosollyal az ajkán
figyelte, ahogy Jimin besétált a tortával. A srác mindig nagy hangsúlyt
fektetett az ünneplésre, amivel sikerült az adott napot felejthetetlenné
tennie.
- Kívánj valamit,
drága!
Jeong-guk nem nézett végig az arcokon, mégis maga előtt
látta őket; Nam-joon, Ho-seok, Yoon-gi, persze Tae-hyung, Jimin, na és Jin.
Lehunyta a szemét, és kívánt.
A csapaton kívül már csak a közvélemény várta jobban, hogy
Jeong-guk nagykorú legyen. Valamiért az a tévhit élt bennük, hogy a srác most
akkor nyomban elkövet valamilyen ostobaságot, például drogozni vagy inni kezd.
Nos, annyira messze nem is jártak az igazságtól – gondolta
Jeong-guk, ahogy mezítláb lopakodott a hotel folyosóján. – Mivel éppen egy
oltári baromságot készülök elkövetni.
A keresett szoba előtt egy pillanatra megtorpant. Mi van, ha
kidobja? Mi van, ha nincs is itt? Vagy ami még rosszabb – ha itt van, de nincs
egyedül?
- Várod, hogy magától
kinyíljon?
Tae-hyung hangja úgy megijesztette, hogy majdnem nekizuhant
az ajtónak.
-
Bocs – vigyorgott a srác. – De ha már eddig eljöttél,
ne most hátrálj meg.
-
Te… tudsz róla?
-
Ja. Első kézből – kacsintott Tae, majd mielőtt
Jeong-guk megszólalhatott volna, búcsút intett. – Ma van a szülinapod. Vedd el,
amit kívánsz!
Ha őszinte akart lenni magához, be kellett vallania, hogy a
színpadot leszámítva nem érezte magát annyira elemében. Nem tudta, mit tehet
meg és mit nem, mit érdemel meg, és mit nem. Most azonban átlépett a felnőttek
világába, tehát felnőttként is kell viselkednie.
Jin nem számított Jeong-guk felbukkanására ennyire hamar.
Arra gondolt, biztos töpreng még néhány napot, mielőtt beleugrik valami
olyanba, amit már nem tud meg nem történtté tenni. Éppen a fogát mosta, mikor
diskurálásra lett figyelmes az ajtón túlról, majd felhangzott a kopogás.
Jeong-guk meghajolt, aztán szó nélkül bevonult a szobába. Jin a vékony pizsama
anyagán át is érezte, hogy pusztán a másik srác jelenlététől melegebb lett a
levegő.
Álltak hát egymással szemben, és mindketten tudták, mit akar
Jeong-guk. Csakhogy Jin – aki szerint a srác egyszerűen csak nem akart már
többé ártatlan lenni – tévedett. Azt hitte, azért őt választotta, mert ő a
legidősebb, és ő fog rá a legjobban vigyázni. Tévúton járt, de csak azért, mert
Jeong-guk képtelen volt kinyitni a száját. Egészen mostanáig.
-
Tudod, mit kívántam? – Jin nem felelt. – Hogy be tudjam
bizonyítani neked, mennyire szeretlek. Hogy veled akarok lenni, bármi történjen
is. – Közelebb lépett a másikhoz. – Ezt a kívánságomat csak te tudod
teljesíteni.
Csend lett. Jeong-guk szíve össze-vissza vert, ahogy
felnézett Jinre. Jin pedig csak bámult rá azokkal a szemekkel, amik rabul
ejtették a fiatalabb srácot. Aztán Jin egyszer csak előre hajolt, és rányomta
ajkát a másikéra.
Jeong-guk az első pillanatban nyilván meglepődött. Soha nem
csókolózott még, és nem gondolta, hogy ennyire nyálas lesz… de aztán lehunyta a
szemét. Ez itt Jin volt, végre Jin. Tapogatózva átkarolta a derekát, majd
megnyitotta előtte a száját.
Bumm! Jin nyelve kényeztetni kezdte, Jeong-guk lába pedig
megremegett. Még többet akart, több érintést, több csókot, több Jint. Csukott
szemhéja mögött csillagok táncoltak, teste lángba borult.
Mikor Jin végül elhúzódott, Jeong-guk ugyanazt az
elragadtatást látta az arcán, amit maga is érzett.
-
Ezt kívántad? – Jin először szólalt meg, mióta a másik
a szobába lépett.
-
Ez az, amit kívántam – suttogta Jeong-guk. – Mi
vagyunk, amit kívántam.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése