Szülihónap 2. felvonás

Itt is vagyunk a második napon, érkezzen is a második történet!

Továbbra is kellemes olvasást! :)

2. nap párosa:

Zude

-          Segítségre van szükségem.

Lionel felvonta festett szemöldökét.

-          Hogy micsoda? – Zero összefonta karját a mellkasán.

-          Segítened kell.

-          Nocsak. – Letette a tollát. – Hadd találgassak! Csak nem Jude szülinapjáról lenne szó?

-          De igen.

-          Egyszerűen húzd magaddal az ágyba, és kész.

-          Azt szinte minden nap megteszem – legyintett Zero kendőzetlenül. – Valami olyat akarok, amire nem számít, de amire mindennél jobban vágyik.

-          Egyetlen ilyen dolgot tudok Jude életében.

-          És mi az?

-          Hogy a párja leszel. – Zero nagyot nyelt, állkapcsa megfeszült. – Eszemben sincs bántani téged. Rengeteget változtál, és igazán boldoggá teszed Jude-ot. Neki semmi másra nincs szüksége.

Zero persze pontosan tudta ezt, de kissé egyszerűnek és túl direktnek érezte volna, ha pucéran befekszik az ágyba Jude-ra várva. Jude többi ügyfele és barátai sem voltak túl segítőkészek. Lelkendezve mesélték, hogy egy óriási bulit szerveznek a férfinak, amitől majd leesik az álla. Zero bosszankodva hagyta ott őket. Neki semmi ötlete nem volt, azt viszont legalább pontosan tudta, mit ne tegyen.

Jude persze látta rajta, hogy feszült, így még odaadóbb lett vele, amitől Zero csak még rosszabbul érezte magát. Szánalmas, hogy még öt év után sem volt képes előrukkolni semmivel…

Szombaton, egy nappal a titkos buli előtt Zero átkutatta a lakásukat. Valami nyomot keresett arra nézve, mire vágyik Jude a szíve mélyén. Semmit sem talált. Vagyis persze ott volt ő. Mindenhol Zero képei, interjúi, néhol esetleg Jude is mellette állt, mint a menedzsere, de sosem, mint a párja. És Zero már tudta, mit kell tennie.

Másnap reggel Zero bepakolta a még álmosan pislogó Jude-ot a kocsiba.

-          Hová megyünk? Délután hivatalos vagyok egy buliba.

-          Tudsz róla? – Jude nevetett.

-          Minden évben megrendezik, nem rémlik? – Zerónak nagyon is rémlett, ahogy az is, hogy ő maga mindig a háttérben maradt, mert nem akarta elvonni Jude-ról a figyelmet. Az meg sem fordult a fejében, mit akarhat maga Jude.

Mikor Zero leparkolta az autót, örömmel töltötte el a meglepett Jude látványa.

-          Te elhoztál a vidámparkba?

-          Ja. Úgy hallottam, remek randihelyszín. – Jude úgy nézett rá, mint aki nem mer hinni a szemének. Zero magához húzta, gyengéden megcsókolta, majd összetámasztotta a homlokukat. – Gyerünk. Van millió zsetonunk, verjük el mind!

Nem arról volt szó, hogy senki sem ismerte fel őket. Ahogy arról sem, hogy mindenki mosolygott volna rajtuk. De Zerót nem érdekelte. Végre a saját félelmei fölé tudta emelni Jude-ot és azt, hogy neki mire van szüksége. És Jude ragyogott. A körhintán, a hullámvasúton ülve; pillecukros szájjal, vagy a céllövöldében.

Végül Zero behúzta magával a fotófülkébe, és az összes közös képüket emlékezetessé tette.

Kéz-a kézben sétáltak vissza a parkolóba.

-          Köszönöm – mondta Jude kissé rekedten. Zero az arcára simította a tenyerét.

-          Boldog születésnapot. – Kacsintott. – De a java még hátravan.

Nem kis feltűnést keltettek, ahogy rövidnadrágban és pólóban, kék nyelvvel és összetapadt hajjal bevonultak a buli helyszínére. Késtek másfél órát, de sem Jude, sem Zero nem cserélt volna el egy percet sem.

-          Nos, rájöttél, mit szeretne Jude? – tudakolta Lionel somolyogva. Zero végigfuttatta tekintetét kedvese alakján, és érezte, hogy elönti a vágy.

-          Igen. Engem és saját magát. Együtt.

Hm, vajon beleférne még az estébe az a bizonyos pucérkodás?